HTML

atibácsi világa

2017.05.16. 12:45 atibácsi

A jégkorongvilág elitjének elmúlt 20 éve és a magyar esélyek

 A 2017-es jégkorong VB alapszakaszának lezárultával kiderült, hogy a világbajnokságról megint a tavaly feljutott olasz és szlovén válogatott esett ki. Kíváncsi voltam rá, hogy mikor fordult elő utoljára, hogy egy csapat - az alsóbb osztályból feljutva - meg tudott ragadni az elitben.

Bár az elmúlt években többször cikkezték, hogy a jégkorong-világban kialakult az ún. jojó-országok köre (elsősorban Ausztria, Szlovénia, illetve Kazahsztán és Olaszország), nem gondoltam volna, hogy 10 éve fordult elő utoljára - a francia csapattal - hogy sikerült beverekednie magát az elitbe. 

Azóta minden feljutott ország azonnal kiesett az elitben vívott első vébén.

Mivel már ismert a 2018-as vébé mezőnye, így ezt is ideértve lent található az elmúlt 10, illetve 21 év résztvevőinek mezőnye. Azért 21 év, mert a vébé mezőnyét akkor bővítették 16-ra, nagyrészt a Szovjetunió szétesése miatt megszaporodott résztvevő országok miatt.

Bár az elemzés nem tartalmazza, de a jégkorongvilág elitjét 3 ország alkotja: Kanada, Oroszország és Svédország. Közvetlen utánuk a finn és a cseh csapattal, illetve az USA együttesével, amely elsősorban az olimpiákon nyújt maradandó teljesítményt. A jégkorong vébékről azt is tudni kell, hogy a felkészülési időszakban a tengerentúlon még 16, a vébé kezdetekor 8 csapat van versenyben az NHL rájátszásában. Emiatt a vébén a csapatok nem a legjobb játékosokból állnak. Nemcsak az USA, vagy Kanada, de Szlovénia, vagy Svédország játékoskeretét is döntően meghatározza, hogy az adott évben a sztárjaik csapatai hogy szerepeltek az NHL rájátszásában. 

A lényegre rátérve: a szomorú realitás a jégkorong világában az, hogy a 16 fős vébé mezőnyből 9 csapat teljesen állandó, a cseh, finn, kanadai, lett, orosz, svájci, svéd, szlovák és USA csapat állandó résztvevője a mezőnynek. A fehéroroszok és a németek csak 3x, a dánok 5x, a franciák és a norvégok pedig 6x nem voltak résztvevői a 21 év küzdelmeinek. 

A sportág utolsó nagy átrendeződése a 2000-2007-es időszakra esett. Kiestek az elitből a japánok (csak azért voltak ott, mert egy távol-keleti ország fix résztvevő volt), az ukránok, illetve állandó résztvevőből jojóba mentek át az osztrákok és a kazahok, mialatt a dánok, a norvégok, a németek és a franciák állandó résztvevők lettek.

Furcsa, hogy a volt szovjet jéghoki hagyományai az orosz hokin kívül csak Lettországban élnek tovább, a fehéroroszok már jóval gyengébbek, a kazahok már jojóznak, az ukránok pedig a legjobb 22 csapatba se férnek be. 

A jojó országok közül az osztrákoknak, a szlovéneknek és az olaszoknak is komoly hagyományai vannak. Azok az országok, akik a semmiből tudtak előre lépni, nagyon kevesen vannak: a 2000-es évek közepén két évig a lengyelek, 2 alkalommal a magyarok, illetve idén a téli olimpia rendezésére megerősödő Korea tudott csak átmeneti szereplővé válni, természetesen a feljutás után azonnali kiesés mellett. 

Látható, hogy a három szovjet utódköztársaság (orosz, lett, fehérorosz), az négy skandináv ország, Kanada és az USA mellett csak a csehek és a szlovákok, illetve a svájciak, a németek és a franciák rúgnak labdába. Ezen belül is a világesemények 70%-át Kanada, vagy Oroszország nyeri. 

Hogy áll most a kiesési zóna?

Az utóbbi évek világversenyei alapján a szlovák és a fehérorosz csapat lóg ki lefelé az elitből. Lényegében csak azért nem esnek ki, mert a feljutó, konkurens csapatok még az ő játéktudásukat sem érik el. Rajtuk kívül a fennmaradó 12 válogatott között nincs akkora távolság, hogy 1-1 mérkőzésen bármelyik ne verhetné meg bármelyiket, de az erőviszonyok nem sokat változnak. Jelenleg Kanada, Oroszország, USA, Svédország, Finnország, Csehország, Svájc az elit erősorrendje. 

Mik a magyar jégkorong esélyei, érdemes-e ezt a sportágat prioritásként kezelni?

Mindenképpen. Nem lakosságszám kérdése a jégkorong fejlettsége. Lettország 2 millió lakosú (bár 30%-uk orosz és sok honosított válogatott játékosuk van, a többség mégis lett), Finnország 5,5 milliós, Svájc 9 milliós, Szlovákia szintén csak 5,5 milliós. 

A perdöntő az infrastruktúra és az edzői gárda. Előbbi a jégcsarnokok számát illeti, amelyek fenntartása horribilis költség, több város belerokkant a fenntartásukba. A gyerekek felszerelése szintén közel százszorosa egy foci, úszás, vagy kosárlabda edzés felszereléseihez képest. Amíg erre az állam - a látványsport támogatáson felül - további pénzeket nem áldoz, addig nem várható, hogy Magyarországon 100-150 ezer gyerek jégkorongozzon. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy a 33 milliós Kanadában közel 600.000 igazolt jégkorongjátékos van.

Van tehát elvi esély akár világbajnokság megnyerésére, kb. annyira, ahogy Romániában, hogy vízilabda olimpiát nyerjenek. Van persze elég ember, uszoda, de a megfelelően képzett edző és főleg a sportág iránt érdeklődő gyermek viszont hiánycikk.

A magyar hokitól kb. azt várhatjuk, amit a magyar labdarúgó csapatoktól a BL-ben. 10-15 évente egy feljutást és tisztes helytállást. És ennek is nagyon lehet és kell is örülni.

Szólj hozzá!


2017.05.13. 22:24 atibácsi

A monetáris finanszírozás egy évtizede, avagy felejtsük el végleg a bruttó államadósság mutatót

A 2008-as válság kitörését követően általános gyakorlattá vált, hogy a Jegybankok - miután a kamatokat már nullára vágták - hozzáláttak az államadósságok felvásárlásához. A válság kitörésekor az USA jegybankja járt élen a pénznyomtatásban, amelyhez később - részben a pozitív tapasztalatok, részben az elmélyülő európai recesszió okán - csatlakozott az EKB is. A japán jegybank, megelégelve a két évtizede tartó zéró növekedést és ennek következményeit, még fentiekhez viszonyítva is brutális mértékű állampapír-vásárlási programot indított. 

Fenti programok révén a jegybanki mérlegek soha nem látott szintre híztak. Még az amerikai jegybank esetében, amely a programot kivezette, sem merült még fel a mérleg leépítése. Több szerző felvetette, hogy az így monetizált államadósság valódi adósságnak tekinthető-e még, illetve milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a mérleg leépítésére. Fenti kérdés rövid elemzésére vállalkozom e cikk megírásával.

1. A bruttó államadósság soha nem volt túl okos mutató:

Mi történt pl. az IMF hitel felvételekor? Valódi adósságnövekedést okozott-e a hitelkeret lehívása? A GDP-arányos adósság természetesen egyértelműen nőtt a hitel felvételekor, mivel a hitelt az állam vette fel. Ezt követően ugyanakkor a befolyt deviza a jegybanknál átváltásra került forintra, amely révén a deviza jegybank mérlegébe (eszközei közé) került. Az érte a Jegybank által teremtett többletpénzt az állam az átváltás pillanatában elhelyezte a jegybanknál vezetett betétei között. 

Fenti gondolatmenet is mutatja, hogy a Jegybanki mérleg konszolidálása nélkül az államadósság fals képet ad. 

2. Nézzük a Jegybanki mérleget:

A Magyar Nemzeti Bank mérlege az alábbiak szerint épül fel

Eszközök                                         Források

Forintkövetelések                              Saját tőke

Devizakövetelések                             Kormányzati betétek

Egyéb eszközök                               Bankrendszer betétei és kötvényei

                                                       Forgalomban lévő készpénz

                                                       Deviza és egyéb kötelezettségek

Fentiek alapján a legfontosabb megállapítások az alábbiak lehetnek

a, A bankrendszer betétei is részei az államadósságnak: Nyilvánvaló, hogy a bankok magántulajdonosai felé fennálló kötelezettségek is tényleges államadósságot képeznek. Ugyanezen az alapon lényegében mindegy, hogy a bankok jegybanki betétben, vagy állampapírban tartják likviditásukat. Megfelelően árazott jegybanki betétpolitika mellett a valós államadósság szempontjából lényegtelen, hogy az összeg jegybanki betétbe, vagy állampapírba megy-e (azaz az "önfinanszírozási" program egy nagy lufi, pontosabban csak azon az alapon van értelme, amennyiben bárki a jegybankmérleg nélküli államadósságot használja mérőszámként).

b, A kormányzati betétek csökkentik a valós államadósságot, bár azt elsősorban a kormányzati mérleg elemzésekor kell figyelembe vennünk. A jegybanki mérleg konszolidációjakor a kormányzati betétállományt még egyszer már nem szabad figyelembe venni. 

c, A jegybanki saját tőke és a forgalomban lévő készpénzállomány semmilyen szerepet nem tölt be az államadósságban: Mint sok mindenben, ebben is a cseh jegybanktörvénynek van igaza, amely kimondja, hogy az államnak nem kell megtérítenie a jegybank veszteségeit. Miért is kellene, ha a jegybank a saját maga által teremtett pénzben szenved el veszteséget, amelyet már - a veszteség keletkezésekor - a gazdaságba is juttatott, természtesen fedezet nélkül, azaz felhigítva (inflálva) a meglévő készpénzállományt?

3. Mennyi is akkor a valós államadósság:

Szerintem ennyi:

(+) Bruttó kormányzati államadósság

(-) Kormányzati követelések és tartalékok (hitelezési veszteségekkel csökkentve)

(=) Nettó kormányzati adósság

(+) Jegybank bankrendszerrel szembeni kötelezettségei

(+) Jegybank deviza és egyéb kötelezettségei 

(-) Minden jegybanki eszköz

(=) Valós államadósság

4. Mit jelent ez a gyakorlatban, a monetáris finanszírozás évtizede után?

A jegybanki mérlegek felfúvódása eredményeként a jegybankok állampapír-eszközöket szereztek, amelyekért cserében pénzt bocsátottak ki. A kibocsátott pénzállomány vagy már közvetlenül az államhoz, vagy a másodlagos piacon a korábbi kötvénytulajdonosokhoz került. Az így teremtett többletlikviditás vagy állami betét, vagy magánbetét formájában kerül vissza a jegybankhoz, majd a devizás államadósság állam részéről történő visszafizetésekor nagy valószínűséggel végül a jegybanki devizatartalék csökkenését idézi elő.

Mindez azt is jelenti, hogy a jegybanki állampapír-vásárlás csökkenti a tényleges államadósságot, ugyanis a jegybank forinteszközöket szerez (amely csökkenti a tényleges adósságot), amelyért cserébe pénzt ad, amely viszont nem hat az államadósság valós szintjére. 

Mindez lényegében egyenértékű a forgalomban lévő pénz elinflálásával, felhigításával, vagyis a pénz értékének csorbításával. A gyakorlatban egyenértékű ez a folyamat az ókor óta alkalmazott pénzrontással, azaz a pénz aranytartalma csökkentésével, de természetesen modern eszközökkel.

5. Mit is jelentett az eszközvásárlás a gyakorlatban?

A nagy gazdaságok jelentős eladósodása a válság kitörése óta nagyrészt nem valós eladósodás, mert az adósság növekedését, vagy annak jelentős hányadát a jegybankok vásárolták meg. Ráadásul ezzel a kamatokat is leszorították, amely tovább csökkentette az adósságok növekedési ütemét. 

Az adósság ilyetén elinflálását a korábbi pénztulajdonosok fizették meg a pénzük relatív értékének csökkenése révén. A válság kitörése óta tapasztalt alacsony infláció illúzió, a jegybanki pénznyomtatás nélkül a kapacitásverseny drasztikus negatív inflációt idézett volna elő a nagyobb piacgazdaságokban.

6. Mit tegyenek a jegybankok a felvásárolt államadóssággal? A felvásárolt államadósság keletkezése következménye volt annak, hogy a jegybankok a nulla kamatpolitikával sem tudták elérni gazdasági céljaikat. Ennek analógiája az ellentétes oldalon nem állhat elő, nem fordulhat elő olyan helyzet, hogy a jegybankok a kamatemelés révén ne biztosíthassák a kamatszint megfelelő emelkedését. Ilyenformán nem lesz a jövőben olyan gazdasági törvényszerűség, amely kikényszerítené a jegybankmérleg leépítését.

Egy lehetőség nyilván az adósság folyamatos újbóli befektetése, a lejáró értékpapírok megújítása.

A tisztességes megoldás ugyanakkor az adósság elengedése lenne, a jegybanki saját tőke korlátlan csökkentésével szemben. Mint korábban láttuk, a jegybanki saját tőke fiktív és értelmezhetetlen mutató, amely nem hat az államadósságra. Annak az adósságok korlátlan leírása utáni negatív mértéke az állam részére nyújtott térítés nélküli pénznyomtatás eredménye lenne, illetve lesz majd.  

Szólj hozzá!


2014.08.11. 20:48 atibácsi

2014 - Úton egy "szebb jövő" felé...

Orban-Gaspar-nemkozszereplo-Lazacz(650x433).jpg"...az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen." - részlet Radnóti Miklós "Töredék" c. verséből

 

Milyen év is volt 2014?

2014. úgy alakult, ahogy azt előzetesen várni lehetett.

A nemzetközi színtéren mind Európában, mind Amerikában a választási ciklusok logikája érvényesült, ez alatt Európában a válság komoly lassulást és deflációs félelmeket okozott. Emiatt az amerikai jegybank pénznyomtatási ciklusának vége nem helyezte nyomás alá a forintot, a Japán és az Európai Jegybankok pénzteremtési döntései az irreális szintre süllyedt magyar kamatszint és a fedezetlen magyar jegybanki hitelnyújtási programok ellenére sem vezetett a forint – általam prognosztizált – megrendüléséhez.

Magyarországon a 2014-es választási eredmények visszamenőleges felhatalmazást jelentettek a kormány számára a 2010. óta végrehajtott alkotmányos- és államreform döntéseihez, egyben igazolták, hogy a kormány döntései összhangban voltak a többségi nemzeti akarattal. Ennek alapján a 2010-es 2/3-os felhatalmazással végrehajtott, az alkotmányos berendezkedés egészét átalakító, a nyugat-európai demokrácia modellekkel szöges ellentétben módosuló jogi szerkezetet a választók többsége utólag jóváhagyta. Fentiek részben értelemszerűen a magyar ellenzéki oldal totális alkalmatlanságával magyarázhatóak – külön kiemelve Mesterházy Attila felelősségét a nála lényegesen esélyesebb Bajnai Gordon kormányfői indulásának megakadályozásában, illetve a Simon-ügyet, amely lényegében újra az ellenzéki oldalra vetítette a korrupció árnyékát – ugyanakkor pontos kórképei a magyar társadalom mélyében zajló folyamatoknak, a társadalmi értékrend és vélekedés aktuális helyzetének.

Magánéletemben ez az esztendő a megpihenés, a befelé fordulás, a család éve volt, mód volt a korábban le nem zárt ügyek elintézésére, illetve új döntések, befektetések elindítására. A pihenéssel töltött nyolc hónap során pedig abban a szerencsében lehetett részem, hogy közelebbről követhettem nyomon Andor fiam életének e fontos időszakát.

 

Az év helye: Tusványos

A nyári politikai uborkaszezon közepén erős hazai és nemzetközi felzúdulást okozott Orbán Viktor beszéde, amelyben lényegében ünnepélyesen szakított a második világháború után Nyugat-Európában az amerikai demokráciafejlődés elveinek átvételéből kialakult, a hatalmi ágak szétválasztására és az egyéni szabadságjogok elsődlegességére épülő, a rendszerváltáskor a magyarországi demokráciafejlődés alapjául is szolgáló hatalmi rendszer alapelveivel. Helyette meghirdette az „illiberális állam” felépítésének koncepcióját.

A beszéd nem tartalmazott gyökeresen új elemeket, kormányzásának négy éve alatt Orbán a gyakorlatban már felszámolta a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogok többségét, a független igazságszolgáltatást, a szabad sajtó döntő hányadát, illetve kiüresítette és komédiává züllesztette a kormányhatalomtól független hatalmi ágak (köztársasági elnök, jegybank, ombudsmani hivatal, Alkotmánybíróság, stb.) működését.

A beszéd új eleme a négyéves kormányzás ideológiai alapjának lefektetése volt. Az egyéni szabadságjogok elsődlegességének megkérdőjelezése szakítás nemcsak a modern európai államberendezkedés alapelveivel, de egyben a nagy francia forradalom és az abból kibontakozó felvilágosult polgárosodás elutasítását is jelenti. Az „illiberális állam” az újkori polgári fejlődéssel szembeni feudális ellenreformáció, a középkori klerikális, illetve az ezzel összefonódó uralkodói elnyomás, távolabbra visszatekintve pedig az inkvizíció szellemi és ideológiai örököse. Ennek érvényesülésével pedig épp az elmúlt 200 év civilizációs fejlődésének eszméi és vívmányai kerülnek a történelem szemétdombjára.

Az Egyesült Államok függetlenségi Nyilatkozata 1776-ból pontosan rögzíti ezen elveket: „Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az Emberek Kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. … Ha azonban a visszaélések és bitorlások hosszú sora mindig ugyanazt a Célt szem előtt tartva azt bizonyítja, hogy a népet teljes zsarnokságba kívánják hajtani, a nép joga és a nép kötelessége, hogy az ilyen Kormányzat igáját levesse, és jövő biztonsága érdekében új Védelmezőkről gondoskodjék.”

Az 1789. augusztus 26-án a francia forradalom fénypontjaként elfogadott emberi és polgári jogok nyilatkozata ugyanezen értékeket tükrözi vissza: „Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak. Minden politikai társulás célja az ember természetes és elévülhetetlen jogainak megőrzése. E jogok: a szabadság, a tulajdon, a biztonság s az elnyomással szemben való ellenállás. A szabadság annyit jelent, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt. Az egyes ember természetes jogainak gyakorlása tehát más korlátokba nem ütközhetik, mint azokba, amelyek a társadalom többi tagjai számára ugyane jogok élvezetét biztosítják; s e korlátokat a törvény határozhatja meg. A törvénynek csak a társadalomra nézve ártalmas cselekedetek megtiltására van joga. Amit a törvény nem tilt, azt senki nem akadályozhatja meg, s amit a törvény el nem rendel, arra senkit kényszeríteni nem lehet.”

A tusványosi beszéddel és az „illiberális állam” kikiáltásával Orbán Viktor a magyar állam nevében kétséget kizáróan felmondta a felvilágosodás értékrendjével való azonosulást, egyben hitet tett a döntően ázsiai autokráciák államberendezkedési modelljének átvétele mellett. Nem véletlen, hogy a beszéd jelentőségét is meghaladóan élénk belföldi és nemzetközi visszhangra talált.

 

Az év embere: Orbán Gáspár

A labdarúgó világbajnoki döntőt követő, az interneten folyó információs áradatra tekintettel az év embere díjat ebben az évben Orbán Viktor egyetlen fiának adom. A nem közszereplőkénti kezelést kérő levele és az e témában létrejött rengeteg humoros kép-montázs is jól szimbolizálja, hogy senki számára nem lehet könnyű teher egy miniszterelnök fiaként élni a hétköznapokban. A döntő élőben, VIP-páholyból történő megtekintése talán nem volt a legjobb ötlet, az irigység és a politikai intrika ugyanis elkerülhetetlenül megtalálta a döntőt visszafogottan szemlélő, azóta visszavonult hivatásos focistát.

 

Weimar újratöltve

A 2008-as – nyugodtan nevezhetjük így – II. nagy gazdasági világválság tanulságait levonva, a magyarországi nacionalizmus és jobboldal előretörését vizsgálva, illetve a demokratikus államszervezet 2010. óta tartó lebontását is figyelembe véve nem nehéz párhuzamokat találni korábbi demokratikus időszakokkal, amelyek a demokrácia bukása után az önkényuralom különféle válfajaiban végződtek. Jó példa erre a francia forradalom története, ugyanakkor megítélésem szerint a legprecízebb párhuzam a válság utáni magyar történésekkel az első világháborút követően Németországban Hitler hatalomátvételéig tartó weimari köztársasággal vonható meg.

A weimari köztársaság bukásának elsődleges oka a nagy gazdasági világválság kitörése volt. A világháborús vereség után megcsonkított, jövedelmei jelentős részétől háborús jóvátétel címén megfosztott, a válság révén nyomorba süllyedő Németország demokratikus rendszere a politikai elit általános korrupciója révén egyenes úton vezetett Hitler hatalomra jutásáig, illetve a náci diktatúra kiépüléséig. A demokratikus elit tehetetlensége a válság kezelésében a társadalmat folyamatosan radikalizálta, értékrendjét egyre szélsőségesebb irányba tolta. A nemzeti nagytőke a piacok újrafelosztásának reményében nagyrészt támogatta a nácik politikai mozgalmát.

Magyarországon a II. nagy gazdasági válság egyértelműen véget vetett a Kádár-rendszerből hozott fogyasztás-centrikus, egyéni és kollektív eladósodásra épülő működési modellnek. A teljesítményekkel alá nem támasztott jólét 35 éves gyakorlata vált semmivé a válság kitörésével. A korábban az állami túlfogyasztás következtében külső forrásokra épülő devizalapú eladósodás a forint látványos gyengülésével a társadalom jelentős részét - lehetetlen helyzetbe hozva - a kapitalista rendszer és a banktőke ellen fordította. A magyar társadalom a gazdasági válság eredményképp kollektíve utasította el a rendszerváltás piaci reformjának legfontosabb elemeit, az államtól a piaci elosztás általános gyakorlatának érvénytelenítését várta el. Fentiek vezettek a máshol nem tapasztalt, a nemzeti össztermék évente 10%-át is elérő különadókhoz, vagyonelkobzásokhoz, szerződések hatályon kívül helyezéséhez, a szolgáltatások piaci versenyének általános korlátozásához, a piaci szereplők szelektív előnybe hozásához, illetve piaci kiszorításához.

A gazdasági válság kitörése előtt a jobb- és baloldal fele-fele arányban osztozott a lakosság szavazataiból, a két oldal az európai trendeknek megfelelően fej-fej mellett versengett a választók kegyeiért. A válságot követően a társadalom több, mint 2/3-a a jobboldal támogatása mellett döntött, a társadalom 1/3-a pedig szélsőséges, piac- és globalizációellenes, rasszista politikai erők támogatója lett (a Jobbikot, illetve a Fidesz radikális szavazóit ide sorolva).

 

„A legpocsékabb nemzet”…

Fenti folyamatok Európában sehol nem tapasztalható mértékben és gyorsasággal zajlottak le. Görögországot is ideszámítva, ahol a magyar gárdának megfelelő politikai mozgalom is alakult, egyetlen országban sem volt tapasztalható a demokrácia és a piacgazdaság elveivel, az európai politikai gyakorlattal szembeni ilyen elementáris erejű szembefordulás. Még a balti államokban is, ahol a nemzeti össztermék a válság következtében esetenként 10-15%-kal is csökkent, a krízisből kivezető utat egyértelműen a piaci reformok további kiterjesztéssel, a takarékos gazdálkodás megerősítésével kívánták elérni (feltehetően az elnyomó szovjet birodalom hosszadalmas és kellőképpen fájdalmas megismerésének tapasztalataiból okulva). A szabad piaci elvek általános és kollektív elvetése egyetlen más európai állam esetében sem fordult elő megközelítőleg ilyen mértékben sem.

Öngyilkossága előtt írt búcsúlevelében, Jugoszlávia világháborús megtámadása előtt nevezte így Gróf Teleki Pál a magyar nemzetet. Az Orbán-kormány politikájával való általános, megvetéssel párosuló európai szembefordulás Magyarországot az európai nemzetek között egyedüliként, rendszeridegen helyzetbe sodorta. Az EU politikai vezetői még nem találták meg a megfelelő módot a helyzet kezelésére, de nem fér kétség ahhoz, hogy az értékrendjében az európai értékekkel szemben gyökeres fordulatot vett magyar nemzet tartósan nem maradhat a korábban őt befogadó közösség teljes jogú tagja.

Nehéz részletes, mélylélektani elemzés nélkül fenti gyökeres fordulat okait megfejteni. Feltehető, hogy a magyarság az utolsó 500 év vérzivataros történelme során elvesztette a reményét arra, hogy sorsát önállóan, a nemzetek tisztességes versenyében alakítsa. A magyar társadalom jelentős része rövid távú túlélési stratégiák mentén alakította ki világképét, képzettség, kvalitások és megfelelő szorgalom híján nem is kívánt részt venni a globális kapitalizmus határokon átívelő piaci versenyében. A magyar társadalom értékrendje nagy valószínűséggel már a rendszerváltás során is nagyban eltért a nyugat-európai, vagy épp a környező nemzetek általános társadalmi felfogásától, ezt jól mutatja pl. az első szabad, demokratikus választásokon tapasztalt nagyon alacsony választói részvétel. A magyar társadalom többsége vélhetően a rendszerváltáskor sem vallott demokratikus, szabad piaci elveket. A rendszerváltásban a politikai elnyomás megszűnése mellett elsősorban a mindig csodált nyugati életszínvonal elérésének lehetőségét látta. A rendszerváltást követő szabad választások jóléti-osztogatási versenybe torkolltak, amely eladósodási spirálba vezette az országot.

 

Úton egy szebb jövő felé...

Fentiek alapján világos, hogy a magyar társadalom legalább 1/3-a lényegében ma is a Jobbik szavazója, a Fidesz egyre elkeseredettebben próbálja az egyre radikalizálódó szavazókat a szélsőjobboldali párt politikájának átvételével magához láncolni. Fenti politika ugyanakkor az országot szükségszerűen leszakadó pályára állítja: az elmúlt 4 évben lényegében egyetlen nagyobb beruházás sem indult az országban, a munkaerőpiac továbbra is katasztrofálisan gyenge. Csalóka a statisztikailag magas növekedés: a stadion- és metróépítések és az EU-s pénzek lehívása okozza a látszatnövekedést. Az alacsony kamatok miatt várható az ingatlanpiac megélénkülése, de a működő termelő- és döntően a szolgáltató tőke négy éve lényegében folyamatosan vonul ki Magyarországról. A várhatóan stabil 0,5-1,5%-os növekedés nem teremt majd megfelelő alapot szélesebb rétegek életkörülményei javítására, a teljesen kivonuló bank-, energetikai-, kereskedelmi- illetve médiatőke pedig lényegesen rontja majd e szektorok hatékonyságát. A lecsúszást egy ideig még ellentételezik a cégekre terhelt egyre irreálisabb újabb adóterhek (újabban pl. a médiaadó, vagy a sok tízmilliárdos élelmiszer-lánc felügyeleti díj, amely nagy részét a Tesco fizeti a cég kivonulásáig), de ezek sem képesek korlátlan ideig ellentételezni a lanyha növekedés miatt leszakadó jövedelmeket. Az EU-s tagság 2017-2020 közöttre várható megszűnése a beruházási forrásokat is végleg elapaszthatja, az kamatmentes MNB hitelezés a világgazdaság fellendülésével a forint további gyengülésével jár majd.

Fentiek következtében előre láthatóan 2022-ben a választásokat a Jobbik fogja megnyerni, ezt követően véglegessé válik az Orbán által lefektetett, nacionalista-rasszista, klerikális-antimodernista alkotmányos diktatúra.

(A végkifejlet szempontjából fontos, hogy a Fidesz hajlandó lesz-e a hatalom átadására a Jobbik részére, feltehetően nem. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a Fidesz lényegében fokozatosan átveheti a Jobbik értékrendjét és programját, így a roma kisebbséggel szembeni erőszak megakadályozásán kívül nem sok különbséget fogunk tapasztalni a Jobbik és a Fidesz kormányzása között).

 

Busójárástól busójárásig, avagy egyévnyi kalandom Baranyában

008.jpgÉletem 2014-es történetének meghatározó fejezete volt a hirtelen félbeszakadt baranyai kiruccanásom. Utólag visszatekintve fantasztikus lehetőséget kaptam ez által a sorstól ahhoz, hogy újra megpihenhessek, egyben nyolc hihetetlen hónapot töltsek a szeretteim társaságában. Ezúttal – még az év vége előtt – megint találtam egy új kihívást, de – életemben először – inkább a terhet, mint a lehetőséget látom abban, hogy újra dolgozhatok.

A bólyi kaland újra megtanított arra, hogy nincs minden környezetben használható tudás és szakember. Hiába volt fontos a tudásom a korábbi helyeimen, ennél a cégnél teljesen haszontalannak és használhatatlannak éreztem magam. Hihetetlen, hogy hogyan is telhetett el egy egész év úgy, hogy lényegében ezalatt nem csináltam semmit, nem hoztam létre semmi értéket, maradandót, nem javítottam a folyamatokon sem. Az összkép – a megkeresett összeggel és az azt követő nagy vakációval – azonban mindenért kárpótolt, érdemes volt végigcsinálni a végigcsinálhatatlant.

 

Az utolsó blogbejegyzés...

Fenti blogbejegyzés mindenképp rövidebb, egyben pesszimistább hangvételű is a korábbi éveknél. Őszintén szólva nincs tovább kedvem az egyre radikalizálódó, a felvilágosodással és a modern polgári értékrenddel fénysebességgel szembemenő magyar társadalmat évről-évre megörökíteni. Vannak erre jó néhányan helyettem is. Örömmel írtam a blogot, korábban gyakran, azután évente. Most vége. Minden kedves olvasómnak sikeres éveket és sok örömet kívánok.

1011935_663264223789334_8688715186011368493_n.jpg

Szólj hozzá!


2013.12.07. 16:15 atibácsi

2013 - Búcsú Európától... (1. rész)

6ba05310d6c54dd096e0c61921da516f1011_1381527893.jpg

Mottó: "Egyszer, talán véget ér ez az egész őrület. És akkor majd megiszunk egy italt..." (részlet a Schindler listája c. filmből)

 

Milyen is volt ez a 2013-as év?

2013 egy izgalmas, a legkevésbé sem átlagos év volt. A világ nagy jegybankjai folytatták, sőt emelték a fedezetlenül nyomtatott pénz mennyiségét, a tőzsdék és a fejlődő piaci részvénypiacok tovább szárnyaltak. A magyar tőzsde általánosságban – egy-két ipari szegmenset leszámítva - kimaradt a régiós rally-ból, ugyanakkor a magyar államkötvények kereslete nagyot nőtt, a kamatszintek a jegybanki kamatcsökkentések és fenti folyamatok révén irreálisan alacsony szintre süllyedtek. A nemzetközi pénzpiac fenti folyamatai segítették az Orbán-kormány antikapitalista politikájának folytatását, biztosították az olcsó, forró tőke folyamatos beáramlásának fennmaradását, így nem érkezett el még az igazság pillanata, a pénzpiac még nem árazta be a magyar gazdaságpolitika valódi, reális értékét. 2013-ban világossá vált, hogy az elmúlt 3 évben folytatott gazdasági ámokfutás és az annak révén bekövetkező, szinte minden területet jellemző általános kudarcsorozat ellenére az Orbán kormány folytathatja majd a kormányzást a következő 4 éves ciklusban is, csak a győzelem mértéke, a 2/3-os többség ismételt megszerzése lehet kérdéses, kétséges.

A magánéletemben 2013 a nagy változások és események éve volt. Lakást vettem, fiam született és talán egy végre hosszú távra is sikerekre, reményekre okot adó, minden korábbi vágyamnak és elképzelésemnek megfelelő munkahelyet is találtam.

 

Az év eseménye: a rezsicsökkentés

A korábbi évek értékelőiben minden esetben a gazdasági racionalitás, a hosszú távú társadalmi jólét szempontjából szemléltem és értékeltem (lesújtóan) az Orbán-kormány teljesítményét. 2013-ban kellett belátnom, hogy Orbánék politikája feladta a társadalom szolgálatát, a hosszú távú közjó érdekében történő működést és nyíltan, tudatosan és teljes meggyőződéssel visznek véghez olyan intézkedéseket, amelyek – általuk is ismert módon – a társadalom erkölcsi lezüllését, a társadalmi jólét, a lakosság életszínvonalának a jövőben elkerülhetetlen leszakadását okozzák. Az Orbán-kormány politikája egy önkéntes gazdasági Trianon, ahol a jelen túléléséért, a látszatsikerekért cserében feláldozzuk a jövő lehetőségeit. Ez a politika – a metaforákat segítségül hívva – levágja és megeszi az aranytojást tojó tyúkot, a tejelő tehenet, nem törődve a ma „sikerének” a holnapra ható romboló következményeivel.

A rezsicsökkentés kiváló példája, újabb fejezete ennek a politikának. Az áramszolgáltatókat 1995-ben privatizálta az akkor az államcsőd ellen küzdő Magyarország. A cél a befolyó bevételeken túl az akkorra a mai MÁV, vagy a BKV szintjére lezüllő, felújításra szoruló áramhálózat állami forrásokat nem igénylő fejlesztésének elősegítése volt. 1995 és 2010 között az áramszolgáltatók hozzávetőleg 500 milliárd forintot, vagy azt akár jóval meghaladó összeget fektettek a hálózatok, transzformátorok cseréjébe, európai szintre fejlesztve a magyar energetikai infrastruktúrát. Ezt követően, a 90-es évek második felében került sor a gázszolgáltatók privatizációjára, melyet fentieknél lényegesen kevesebb pótlólagos befektetés követett. A rezsicsökkentés nem is leplezett célja az energiaszolgáltatók kiszorítása a magyar piacról, veszteségek révén rákényszeríteni őket a tulajdonukban álló szolgáltatók érték alatti eladására. Az intézkedés – e cél teljesítésén túl – egyben kiváló kampányfogás is. A gazdaság összefüggéseit nem értő, laikus, vagy elfogult közönség számára az intézkedések hosszú távú következményei a gazdaságra, a munkahelyek és a társadalmi jólét szintjére nem érthetőek, így az intézkedés egyöntetű támogatásra talál a magyar társadalom köreiben. A Kádár-rendszerből hozott fogyasztás-centrikus értékrendben élő magyar társadalom számára a rezsicsökkentés hasonlatos ahhoz, mint amikor alkoholt adunk egy alkoholistának: rövidtávon örömöt, bódulatot, elégedettséget hoz. Hosszú távon azonban tönkre teszi az alkoholista testét-máját, legyengíti és elpusztítja a szervezetét.

Ha már a teljes politikai elit gyermekként kezeli a társadalmat, legalább ezen a fórumon tekintsük át az energiapiac valós összefüggéseit és térjünk ki a tisztességes árképzés kérdésére: Az energiaszolgáltatás egy nagyon tőkeigényes, ugyanakkor igencsak egyszerű tevékenység. A most a kormány által kiszemelt szolgáltatók költségei között a megvásárolt gáz és villanyáram költségei jelentik a működés legmeghatározóbb elemét. Az ár elvben a világpiachoz kötődik, de számos korlát nehezíti a szabad beszerzést, pl. az áramszolgáltatók kötelesek az áram egy részét a Magyar Villamos Művektől beszerezni. Ez az ár tartalmazza sok, alacsony hatékonyságú, drága erőmű által termelt energia piacinál magasabb önköltségét is. A gázszolgáltatásban a helyzet kissé fordított, itt a hazánkban kitermelt gáz önköltsége kissé csökkenti a hazai beszerzési árakat a világpiacihoz képest. Az adott fogyasztóhoz az áramot-gázt eljuttató, most bűnbaknak kikiáltott helyi szolgáltatók a vezetékért kapnak használati díjat a fogyasztóval szerződésben álló kereskedőtől.

A bevezetőben utaltam rá, hogy a lezüllött magyar energiahálózatot külföldi tőkéből, az anyacégektől felvett hitelekből építették újjá. Kérdéses lehet, hogy ezek meghatározásánál milyen mértékűnek ismerjük azt el, alkalmazzuk-e rá az alacsony (nulla közeli) európai kamatokat, vagy figyelembe vesszük a magasabb magyar országkockázati besorolást. A külföldi áramszolgáltatók a kormánnyal pl. 8% eszközarányos eredmény alkalmazásában állapodtak meg a privatizációkor, amely természetesen lényegesen magasabb a mai kamatoknál, így első ránézésre nagy üzlet külföldi hitelből energia hálózatot fejleszteni. A privatizációkor vállalt szerződéses kötelezettségeket ugyanakkor az állam korábban sem tartotta be, a Fidesz pedig egyértelműen felrúgta, így utólag az élet is igazolta, hogy indokolt volt a lényegesen magasabb kamatkockázat beépítése a rendszerbe, ugyanis az állam a szerződéses kötelezettségeit be nem tartva a befektetőknek vállalt kötelezettségeit nem teljesítette.

Az áramszolgáltatók költségeiket néhány százalékkal képesek módosítani az által, ha az áramfelhasználás napon, illetve éven belüli eloszlását képesek kiegyenlíteni, ezt a célt szolgálják az éjszakai áramfelvevő készlékek és a lényegesen olcsóbb éjszakai áram biztosítása. Ez esetben ugyanis az erőművek a napon belül egyenletes kapacitással tudnak üzemelni és nem kell a tartalékolási puffer megtartása kedvéért életben tartani régi, elavult, drágán termelő erőműveket, fizetni azok ritka működésekor is fellépő fix költségeket. A gázszolgáltatásnál a nagy éven belüli ingadozást a föld alatti gáztározók kapacitásának folyamatos növelésével érte el a szolgáltató-rendszer, a téli csúcsfogyasztás energiaigényét ugyanis a külföldről az országba szállító gázvezetékek nem képesek fedezni. E tározók feltöltésének, fenntartásának, a bennük tárolt gáz finanszírozási kamatának és a kiszámíthatatlan világpiaci készletérték kockázati fedezésének költségei természetesen szintén részei a gáz fogyasztói árának. Az energiaszolgáltatás további költségtényezője a hálózatok hossza, illetve az azokból, valamint az áramlopásokból, illegális gázvételezésekből, óramanipulálásokból is eredő „hálózati veszteségek”, amelyeket értelemszerűen – minden tervezhető veszteséghez hasonlóan – csak az energiát megvásárló és kifizető kis- és nagyfogyasztók fizethetnek meg. Ennek mértéke közel duplája az európai átlagnak, amely a magyar társadalmi és kriminológiai viszonyok, a társadalmi erkölcs, illetve a bíróságok és a behajtások hatékonyságának eredménytelenségével is arányos. Végül a ki nem fizetett számlák veszteségeit is tartalmazniuk kell a tarifáknak. Erre is jelentősen hat a gazdaság általános állapota, de a magyar jogi környezet is. Pl. hogy télen a nem fizető fogyasztók szolgáltatását sem kapcsolhatják le a szolgáltatók, humánus szempontból 60 napot ki kell várniuk a szolgáltatóknak a szolgáltatás szüneteltetéséig. Mindezeken túl a szolgáltatásnak egyéb finanszírozási költségei is felmerülnek, ugyanis a szolgáltatók a több tízmilliárdos áram- és gázbeszerzéseik számláit lényegesen előbb fizetik meg a részükre szolgáltató MVM/FGSZ felé, mint ahogyan azt a fogyasztóktól beszedik, nem beszélve a számlázási feladatokról és a jelentős adminisztratív személyzet fenntartásáról, a sok millió átutalás beazonosítási feladatáról, órák leolvasásáról, illetve mindezek költségeiről.

A rezsicsökkentési ámokfutás beindulásáig a Magyar Energia Hivatal volt hivatott fenti paraméterek alapján a tőkebefektetéssel arányos, tisztességes mértékű nyereséget tartalmazó árképlet, illetve fogyasztói ár kalkulációjára. Ennek alapján a kormányváltás előtti energiaárak a gáz esetében jelentősen az európai átlag alatt, az áramárak esetében kevéssel az európai átlag alatt helyezkedtek el.

gázárak eu.png

31-aram_ar_20100528.jpg

Fenti gondolatmenet alapján világos, hogy egy tisztességes rezsicsökkentés csak az árképlet szakmai áttekintésével, az abban rejlő, figyelembe vett költségek, az árban burkoltan megjelenő hatékonysági veszteségek, a jogszabályi és behajtási szabályok, illetve az árban elismert tőke- és kamatköltségek reális mértékének egyenkénti mérlegelése alapján történhetett volna meg. Elképzelhetetlen, hogy fenti kalkuláció eredménye mind a gáz, mind az áram esetén egészen pontosan 20-20% legyen.

Fentiek alapján viszont világos, hogy a rezsicsökkentés egyenértékű a Magyarországra tisztességes szándékkal, nyereségtermelés céljából érkező, oda jelentős tőkét befektető, reális árszinten szolgáltató cégek kirablásával, kifosztásával, vagyonuk évről-évre fokozatos, lépésről-lépésre történő államosításával. Fenti nyilvánvaló, az emberi erkölcs szabályait durván felrúgó magatartás leplezésére használt a Fidesz-kommunikáció néhány tipikus, alantas csúsztatást. 5228780_5c280e045d4b8073cb362c9e55ac9c20_wm.jpgEgyrészt az energiaárak munkabérekhez viszonyított magas szintje lényegében minden más termékre és szolgáltatásra ugyanígy igaz (gépkocsi, benzin, élelmiszer, stb.). A másik csúsztatás azt az érvet használta, hogy a szolgáltatók által kifizetett osztalékok nem csökkentek a rezsicsökkentés első hullámát követően. Ennek oka viszont nyilvánvalóan az, hogy a szolgáltatók a korábbi nyereségük egy részét cégeikben hagyták, jövőbeni fejlesztések céljaira tartalékolva azokat. A kormányzati intézkedéseket látva azonban ezekből a szektorokból is elindult a még mobilizálható tőke pánikszerű kimenekítése, a megindult fejlesztések félbehagyása, a tervezett rekonstrukciók elhagyása.

Magyarország a rezsicsökkentéssel csak tovább haladt azon a megkezdett úton, amelyen a visszamenőleges hatályú jövedelem- és bankadókkal, majd különadókkal elindult, végül a végtörlesztésen át jutott el idáig. Ezek a történések hasonlatosak a rendszerváltást követően egy évtizedig néhol felbukkanó, a hírekben szereplő éttermekhez, amelyek a betért külföldi vendégeket néhány ital elfogyasztása után százezres-milliós számlákkal próbálták sújtani, majd a tiltakozó vendégekből azt fizikai erőszakkal kiverték. Magyarország a vonzó üzleti lehetőségeket nyújtó célországból az Orbán-kormány országlásával a befektetőket kirabló, erkölcstelen, rajtuk élősködő üzleti célponttá vált, amely értékítélet reális levonását jól tükrözik a Magyarországot elkerülő befektetések, a kivonuló-menekülő hazai és nemzetközi befektetők, illetve a velük együtt az országot elhagyó munkavállalók százezreinek egyéni döntései. A rezsicsökkentés következtében jól látható, hogy a választásokat követő években a teljes közműszektor visszakerül majd az állam tulajdonába. Nem kérdés, hogy a közmű-infrastruktúra ezt követően néhány év, egy-két évtized alatt állami komisszárok kezében leromlik, lezüllik a BKV-hoz, a MÁV-hoz, a kórházakhoz, vagy a közintézményekhez, óvodákhoz, iskolákhoz hasonló, a nemzetgazdaságra jellemző, ahhoz méltó általános színvonalra.

Fentieken túl a közműcégek lényegében „visszaállamosítása” azt üzeni az országban tevékenykedő minden hazai és nemzetközi befektetőnek, hogy ez bármikor, bárkivel, bárhol, a politikai önkény kénye-kedve szerint, tetszőlegesen, mindennemű előjelek nélkül megtörténhet. Érdekes kérdés továbbá, hogy a befektetők kiűzése után mi lesz az önköltségi szint alá csökkentett rezsiárakkal, ki fizeti majd a cégekben keletkező veszteségeket, illetve azokat a horribilis különadókat, amelyeket az államosítást követően az állam immár csak önmagától lenne kénytelen beszedni. A beruházások leállásához vezet ugyanis az is, hogy jól láthatóan a bankrendszer és a közműcégek visszaállamosítása után újra lyuk keletkezik majd a költségvetésben, ezért az eddig „bátorított” termelő szektort is elérik – lakossági megszorítás ugyanis nem jön szóba - majd a magasabb adók, a kiszámíthatatlan adóemelések, eleinte csak átmeneti, majd egyre tartósabb jelleggel. Az ezt már most előre látó szereplők ezért sem ruháznak be új üzemek fejlesztésébe, lehetetlenné téve a növekedés ismételt beindulását.

 

Az év embere: Debreczenyi János, Veszprém korábbi polgármestere

Nem volt könnyű feladat az év emberének kiválasztása. Első körben a Hallgatói hálózat „névtelen” tüntetőire gondoltam, akik – a 2012-es IMF tárgyalássorozat kényszerű megkezdése után, a ciklus során mindössze másodjára – Orbán Viktort meghátrálásra késztették. Azután olvasva Debreczenyi János levelét, amelyben tájékoztatja Orbán Viktort a pártból való kilépéséről, nem volt kérdés, hogy őt kell választanom. Néha, a legmélyebb és legsötétebb hallgatás óráiban, amikor egy nyilvánvalóan tarthatatlan, nemzetvesztő politikai irányvonal végrehajtói egységesen vállalják a vállalhatatlant, fáklyaként világít a sötétben egy ilyen, a keresztény értékrend alapján kimondott ítélet, amelyben a jó elválik a rossztól, az igaz a valótlantól, a progresszív a múltba fordulótól.

Sok-sok Debreczenyi János kellene a jobboldalon, hogy a magyar jobboldal vezető pártjai elfoglalhassák helyüket a progresszív, hazájuk fejlődését szolgáló európai konzervatív pártok családjában. Bántóan kevés a hasonló megnyilatkozás. Debreczenyi úr egy pályája végén járó, köztiszteletben álló személy, akinek nincs veszteni valója. A többeikben dúl az egzisztenciális félelem, a hatalom és az azzal járó konc megtartásának mindennél előrébb való szüksége. Ezek a jelek ugyanakkor biztatóak, hogy a sok hallgatás mögött sok egyet nem értés munkálhat, amely – előre nem látható ponton – az egész rendszer belső megdöntésének lehetőségét is előre vetítheti.

Debreczenyi János levelét teljes terjedelmében teszem közkinccsé a fórum szerény keretei között.

kdnp-s.jpg

 

Félművelt emberfők

Három és fél évvel a második és kb. fél évvel a harmadik Orbán-kormány megalakulása után, illetve előtt, érdemes még egyszer számba venni a kormány megalakulásakor kitűzött célokat, az azok elérését célzó eszközöket és értékelni a kormány célkitűzéseinek sikerességét. Már az első Orbán-kormányban - Matolcsy gazdasági miniszterségének kezdetétől - teret kapott az exportvezérelt gazdaságpolitika helyett a növekedésnek a belső keresletre történő átállításának ötlete. E politika a 2000-es évek elején jelentős forrásokat emésztett fel, elsősorban a kamattámogatásos lakásvásárlási konstrukció és az ezzel kiváltott belső kereslet révén. Mindezek ellenére a növekedés épp lényegesen visszaesett a Bokros-csomagot követő szárnyalást megtörő filozófiaváltás után. Orbánt és Matolcsyt ugyanakkor nem olyan fából faragták, hogy egy kudarcból messzemenő következtetéseket szándékoznának levonni, így 2010 után megint megpróbálták a „belső kereslet felpörgetését” és ezen keresztül a növekedés beindítását. A kormányalakításkor a legóvatosabb becslés szerint is 2013-ra 3%-os, de az optimistább verziók szerint már 5-6%-os növekedéssel számoltak. Az eredeti terv a költségvetési hiány átmeneti emeléséből eredő költekezés volt, ezt azonban az Unió a görög példa alapján nem fogadta el. Ehelyett az intézkedések forrását a multinacionális cégek (kiemelten a bankok) megadóztatásából, továbbá a magánnyugdíjpénztári megtakarítások feléléséből teremtették elő, a növekedés forrását pedig az adókedvezmények formájában a lakosságnál maradó jövedelmek szétosztásától és az ezzel kiváltott költekezés megindulásától remélték. A terv utóbbi része működött is, az ország 15 évnyi nyugdíjmegtakarítást 3 év alatt látható eredmény nélkül el is tapsolt. Hol maradt azonban a várva-várt növekedés? Matolcsyék – a sikertelenség első jeleit látva – a devizahiteleket tekintették a növekedés beindulása fő akadályaként, így született meg a végtörlesztés nevű torzszülött képződmény, amelytől már tényleg azt remélték, hogy a devizahitelektől megszabadított magas jövedelmű rétegek ezt követően fogyasztásba kezdenek majd. A kiskereskedelmi forgalom azonban ezt követően is tovább zuhant. Az egykulcsos adót sokan az Orbán-kormány társadalom-stratégiai elképzeléseiből vezették le, én azonban nem osztom ezt a nézetet. A döntés oka sokkal prózaibb lehetett: Matolcsy vélhetően olvasott korábban egy elemzést, amely kimutatta, hogy az egykulcsos adó bevezetésekor az adott gazdaságok növekedése minden esetben felgyorsult. Ráadásul az adókedvezmények révén úgy gondolták, hogy a kormány másik fontos és jó szándékú társadalompolitikai célja, a középosztály gyermekszámának növekedése is teljesülhet. Nem kevésbé kiemelt szempont lehetett az adórendszeri módosítás érvei mellett maguknak a képviselőknek a magas jövedelme, illetve a Fideszes családokban egy főre jutó, relatíve magas gyermekszám.

A kormánnyal nem szimpatizáló, de az ország érdekét szem előtt tartó szakértők jó előre jeleztékhogy a gazdasági teljesítmény döntő hányadát adó ágazatok (bankszektor, energiaipar, távközlés, kereskedelem, gyógyszeriparváratlan és nagymértékű megadóztatásaaz adórendszer állandó és mértéktelen felforgatása a működő tőke aktivitásának visszaszorulását idézi elő. Hasonló gazdaságilag félművelt, leegyszerűsítő megközelítés alapján tűzhette ki célul Orbán a forint árfolyamának fokozatos, évi 5-10%-os leértékelését. Így kívánta az állam forintadósságainak reálértékét elinflálni, egyben a fent kiosztott pénzek import termékekre történő elköltését megdrágítani. Fenti intézkedések következtében a felső középosztályt foglalkoztató vállalkozások helyzete drámaian romlotte vállalatok létszámleépítésbe fogtak, alkalmazottaik jutalmait megvágták, a magas jövedelmű munkavállalók jelentős hányadának munkavállalási kilátásai nagyban romlottak. E gazdaságpolitikai mix a növekvő azonnali jövedelmek dacára – a jogi és munkaerőpiaci bizonytalanság növekedése következtében – a magas jövedelműeket épp még intenzívebb takarékoskodásra, lakásvásárlási terveik, illetve gyerekvállalási szándékuk elhalasztására késztette. Az egykulcsos adó alacsony jövedelműeket sújtó terhei következtében a társadalom széles rétegeinek fogyasztása pedig csökkent, így fentiek eredőjeként a hatás végül épp a szándékolt ellentéte lett. Fentiek áttekintése jó példája a félművelt szakértők részigazságaiból összeálló gazdaságstratégiák torz érvényesülésének.

3000 milliárd forint eltapsolása és az országban a GDP közel 20%-át adó szektorok kirablása, pontosabban 3 év alatt 1000 milliárd forintos különadókkal történt megterhelése együttesen kb. 1-2% növekedést eredményezett, szemben a régiós 7-9%-os hároméves, fenti erőforrások elpazarlása nélkül elért mértékekkel (Lengyelország, Szlovákia). Feltehetjük a kérdést: érdemes volt-e?130107_grafikon_1.JPGA születésszám a válság kitörését követően drasztikusan visszaesett. A kormány családtámogatási döntései – több százmilliárd forintos adókedvezmények – ellenére, fenti dilettáns intézkedéssorozatnak is köszönhetően, a születésszám 2010-et követően a válság utáni, alacsony szintre állt be. 2011-ben pl. a magyarországi születések számánál csak két EU-s ország adatai voltak rosszabbak. 2013-ban, már egyértelműen az Orbán-kormány intézkedéseinek betudhatóan – áprilisban és júniusban is - a születésszám új történelmi mélypontokat ért el.

 35079_kshnepesedes.png

születések száma.png

Rabolni jöttek

A harmadik Magyar Köztársaság 2010-es bukásának legfontosabb oka a politikai elitet átszövő hihetetlen kiterjedtségű korrupció volt. A demokratikus erők működését és kormányzását a rendszerváltást követően olyan korrupciós botrányok tarkították, amelyek joggal ábrándították ki a közvéleményt a parlamentáris demokrácia egészéből. A 2010. előtti kormányok kormányzása során a korrupció mértéke egyre nőtt, a pártok részben az egyre horribilisebb kampányköltségek utólagos finanszírozását oldották meg a korrupció révén, döntően a közbeszerzésekre költött összegek 10-20%-os lefölözésével. Ugyancsak a korrupció révén konfiskált összegek voltak hivatottak a pártközeli alapítványok, illetve a holdudvarban tevékenykedő siserehad pénzügyi fenntartásának finanszírozásáról gondoskodni. Nehéz a korrupció mértékének megbecslése, de meglátásom szerint a politika elit (ideértve a pártokat, az államszervezetet és az önkormányzatokat) az éves GDP kb. 1%-át, hozzávetőleg évi 200-300 milliárd forintot vonhatott ki az államszervezet ellenőrzése alól, a rendszerváltást követően egyre növekvő mértékben. A korrupció ugyanakkor alapjaiban nem érintette a rendszerváltást követően kialakult tulajdoni viszonyokat, azokat minden politikai erő tiszteletben tartotta. A kormányváltások környékén szaporodtak meg a hosszútávú földbérleti szerződések, nagyösszegű közbeszerzések, de fentiek is az általam becsült tartományon belül tarthatták a korrupció mértékét. Ugyanakkor fontos azt is leszögezni, hogy a mindenkori politikai elit a jogbiztonság megteremtésével, illetve a kiegyensúlyozott, magas gazdasági növekedés és beruházási ráta révén „visszahozta” a költségvetésbe a korrupció révén kivont forrásokat.

A Fidesz kormányzása minőségileg és mennyiségileg is teljesen új helyzetet hozott. A Közgép lényegében minden közbeszerzést érintő kizárólagossága, a Nemzeti Dohányboltok és a földbérletek Fidesz-közeli vállalkozókhoz történő átjátszása mellett a kormány célul tűzte ki a magyar gazdasági összteljesítmény 10%-át meghaladó ágazatok (bankszektor, energiaszektor, kereskedelem, távközlés, média) tulajdonviszonyainak erőszakos megváltoztatását. Így évi sok ezermilliárd forintnyi jövedelem csatornázható be a Fidesz holdudvarához, tulajdonszerzéseken és koncessziókon keresztül. Fentieken túl a gazdasági döntések 2010. óta nem növelték, hanem kifejezetten visszafogták a megtermelt nemzeti jövedelmet. Óvatos becslésem szerint is a négyéves ciklusban a nemzeti össztermék, így minden magyar háztartás átlagos, minden évben elérhető jövedelme 6-7%-kal marad el az ésszerű gazdaságpolitika folytatása mellett elérhető jövedelemtől. Ekként a Fidesz korrupciója léptékében sokszorosa a korábbi kormányok által folytatott mutyik méretének, másrészt mindezt a nemzeti torta ésszerűtlen zsugorítása mellett, azzal egyidejűleg hajtotta végre, vagyis a veszteség a két hatóerő együtteseként mérhetetlenül nagyobb a korábbiaknál.

Az elmúlt 3 esztendő politikai folyamatainak áttekintése során nincs kétségem afelől, hogy a Fidesz választási győzelme után a párt vezetőinek elsődleges célja a győzelemmel fenti gazdasági tőkefelhalmozás jogi- és intézményi alapjainak megteremtése és a tulajdoni viszonyok végérvényes és visszafordíthatatlan átrendezése volt. Mindehhez képest másodlagos célok voltak a gazdasági növekedéssel és az egymillió munkahely létrehozásával kapcsolatos irreális remények, a középosztály megerősítésének terve, vagy épp a születésszám csökkenő trendjének megfordítása. Fentiek ismeretében egyszerre érthetővé válnak a tőkeellenes intézkedések, a kiszámíthatatlan jogi környezet fenntartása, ez ugyanis ellehetetleníti a kiépült tulajdonosi jogok gyakorlását, így végül szükségszerűen a biztonságra törekvő tulajdonosok lassú kivonulását, vagy gyors menekülését eredményezi. Ha az Orbán-kormány regnálásának centrumában jóléti-nemzetpolitikai célok álltak volna, úgy 2011. végére, 2012. közepére világossá vált volna számukra, hogy a kormányváltáskor választott, az egykulcsos- és különadókra épülő, bank- és nagytőke-ellenes politika sem növekedésben, sem foglalkoztatásban, sem gyermekszámban, sem beruházási aktivitásban nem váltotta be a hozzá fűzött, irreális reményeket. Mindezek ellenére a kormány jottányit sem változtatott a politikáján: a tranzakciós illeték bevezetésével, majd annak többszöri, részben visszamenőlegesen 200%-os emelésével, az ingyenes, de illetékkel sújtott készpénzfelvétel bevezetésével, a telefonadó növelésével, a reklámadó, majd az újabb devizahiteles csomag lebegtetésével a kormány tudatosan tartotta fenn a gazdasági környezet bizonytalanságát, ellehetetlenítve a beruházások újból beindulását, a piaci alapú munkahelyek létrejöttét, a megalapozott gazdasági növekedés beindulását.

Fenti kudarcsorozattal párhuzamosan változtak a kormány által kommunikált, illetve a sikerpropaganda-gépezet által szajkózott össznemzeti célok isA kormányváltáskor a „robosztus” növekedés beindítása és a tíz év alatt egymillió munkahely megteremtése volt a cél. A növekedés és a munkaerőpiac nyilvánvaló befagyása után változott a kommunikációs stratégia, a célrendszer módosult a túlzott deficit-eljárás megszüntetésének elérésére, majd a teljes IMF hiteltartozás törlesztésére, végül a rezsicsökkentés megvédésére.

 

Lecsúszóban a Balkán alá

Az Orbán kormány működésének jóindulatú megközelítésében Orbán legnagyobb tévedése, a rossz szándékú megközelítés szerint Orbán legnagyobb hazugsága a rendszerváltás „zavaros húsz évének” kudarcként való értelmezéseMagyarország GDP-je a rendszerváltás utáni 20 évben reálértékben több, mint 50%-kal nőtt. A szocialista piacra bedolgozó, lezüllött, elavult ipari szerkezetet modern, részben már a csúcstechnikai termékeket is kibocsátó termelési struktúra váltotta fel. A korábban a Balatonnál és a KGST országokban nyaraló honpolgárok a 90-es évek második felétől az európai alsó-középosztály görög, horvát, spanyol, olasz nyaralóhelyeire szoktak át, általánossá vált a legmodernebb nyugati elektronikai eszközök gyors megjelenése a magyar háztartásokban, a 90-es évek közepétől a magyar lakosság gépjármű állománya is korszerűsödésnek indult. A ma meglévő autópálya és gyorsforgalmi úthálózat több, mint 85%-a a rendszerváltást követően épült. Kifejezetten lenyűgöző a rendszerváltás óta a magyar gépjárműipar, elektronikai ipar, illetve a kereskedelmi infrastruktúra fejlődése. A korábban a hiánygazdaság áruválasztékára létrehozott kis közértek dominanciáját teljesen felülírta a nyugati jólétet és áruválasztékot felvonultató plázák és hipermarketek világa. Mindezek mellett a rendszerváltást követő „zavaros” 20 évben az államszervezet is teljesen átalakult, az egyes államigazgatási egységek átvették a nyugat-európai polgári demokráciák működési modelljeit. A Kádár-rendszer (hitelek felvételére, így fenntarthatatlan eladósodásra épülő) látszatbiztonságával szemben a polgári társadalom kizárólag néhány területen hozott – természetének megfelelően – visszalépést. Egyrészt az új társadalom nem volt képes biztosítani a mindenkit megillető teljes foglalkoztatást, másrészt a vállalatokon belüli hatékonytalanságból, illetve a vállalatok közötti teljesítménybeli, munkamorálbeli eltérésekből eredő veszteségek-csődök ellen már nem képes többé védelmet nyújtani.

Osztom azon szociológusok véleményét, akik szerint a rendszerváltást nem a magyar társadalom szabadság iránti olthatatlan vágya hozta el, a társadalom – a látszatjólét oltárán, részben az ’56-os forradalom leveréséből okulva – már régen beletörődött szabadsága részbeni elvesztésébe. A magyar társadalom a rendszerváltásban elsősorban a nyugat-európai életszínvonal elérésének gyorsított módját, garanciáját látta, a szabadság pedig ajándékként hullott az ölünkbe a szovjet birodalom gazdasági összecsuklásának köszönhetően. A 90-es évek elején a korábbi gazdasági szerkezet részbeni összeomlása, majd a Bokros-csomag átmeneti életszínvonal-csökkenési hatása után, 1997-től a magyar gazdaság 10 évig káprázatos szárnyalásba kezdett. Az országba ömlött a nyugati pénz- és működőtőke, a munkanélküliség a rendszerváltás óta nem tapasztalt alacsony szintre esett. A 2000-ben elindított, fenntarthatatlan kamattámogatásos hitelkonstrukcióval, majd a 2002-es, az MSzP „Magyarország többet érdemel” szlogennel megnyert választásával a magyar társadalom benyújtotta igényét az európai életszínvonal azonnali elérésére2000 és 2006 között Magyarország – valós gazdasági teljesítményétől teljesen elszakadva – lényegében nyugati életszínvonalon élt. A 2006-ban már a GDP 10%-át kitevő állami eladósodás, a lakossági hitelek évente ezermilliárdos mértékű felvétele a magyar vásárlóerő-paritáson számolva lényegében 6 évig európai színvonalú elkölthető összeget adott a lakosság kezébe. A magyar társadalom már a 2006-os gyurcsányi korrekciót is csak nehezen viselte, az ezt követő, az őszödi beszéd kiszivárgásából kibontakozó politikai eszkaláció zavargások kirobbanásához vezetett. A 2008-as válság végérvényessé tette a 2006-ban félbemaradt, teljesítményoldalról tökéletesen megalapozatlan túlfogyasztás lezárását.

A magyar társadalom a török, majd osztrák rabigába zárt évszázadok után elvesztette területének 2/3-át, ezzel nemzeti nagyságának mítoszával is kénytelen volt leszámolni. Ezt követte Horthy kollaboráns vezetése alatt egy nacionalista, keresztény-nemzeti restauráció, amely Szálasi embertelen, tömeggyilkos terrordiktatúrájába torkollott. A szovjet „felszabadítás” után a társadalomra egy erkölcstelen, életidegen, szintén tömeggyilkos rendszert kényszerített rá a nácikat kiűző szovjet világhatalom, amely a polgári kultúra és értékrend megmaradó csíráit is szinte teljesen kiölte a magyar társadalomból. Fenti előzmények után kimondhatjuk, hogy a rendszerváltást követő liberális kapitalizmus sikeres megszilárdulásának alapjai nagyban hiányoztak a magyar társadalomból. Ebből a nézőpontból levezetve akár elfogadható is lenne a rendszerváltás törvényszerű kudarca, ha a hasonló nemzeti tragédiákkal tarkított lengyel, vagy ugyancsak a posztszovjet blokkból kiemelkedő cseh- vagy szlovák sikertörténet nem árnyékolná be a magyar rendszerváltás sikertelensége szükségszerűségének illúzióját.

A magyar társadalom a példátlanul sikeres és eredményes rendszerváltást követő első nagyobb megrázkódtatásra - a régiós országokkal szöges ellentétben - azonnal a liberális kapitalizmus általános elutasításával felelt. Orbán vezetésével Magyarország egy Európa- és tőkeellenes, antiglobalista ábrándkép csábításának engedve letért a demokrácia évszázadok alatt kitaposott útjáról, egyben a tulajdonjog szentségének tömeges megsértésével - története során sokadszor, immár külső hatalmak nyomása nélkül - rövidtávú jóléti céljai oltárán odadobta, feláldozta a rendszerváltáskor az országban megbízó befektetőkkel szemben kivívott becsületét.

529627_472097149524370_1328832687_n.jpgA rendszerváltás Orbán részéről kudarcként történő értelmezése egyértelmű magyarázatot ad az állam szerepvállalásának ismételt kiterjesztésére. Orbán úgy látja, hogy az átmenet zavaros 20 éve csak káoszt, eladósodást és válságokat hozott, nem oldotta meg a társadalom népesedési-etnikai problémáit, nem hozott biztonságot, költségvetési egyensúlyt, az ország lakosságát pedig kiszolgáltatta spekulánsok érdekeinek. Orbán a kialakult válságot és az így az ölébe visszahulló hatalmat nem a rendszer korrekciójára, a rendszerhibák kijavítására használta fel, hanem a demokrácia egészének leépítésére történt kollektív társadalmi szándékként értelmezve alkalmazta. E cselekvése során nem veszi figyelembe a magyar társadalomtól kért felhatalmazás hiányát, sem a demokrácia 20 éve által elért – a korábbiakban felsorolt – történelmi léptékben is hihetetlen eredményeket. Fenti döntésében nyilván nagy súllyal esett a latba 2002-es, váratlan és általa soha fel nem dolgozott választási veresége is, amelyet jószándékú kormányzásának és nem a kormányzása során elkövetett hibáknak - Budapest ellenségkénti kezelése, külpolitikai elszigetelődés, már akkor is államvezérelt gazdaságszemlélet - tulajdonított. Orbán útkeresése során a kínai és posztszovjet féldiktatúrákban találta meg követendő államberendezkedés modelljét, irányított gazdasággal, politikailag befolyásolt médiával és igazságszolgáltatással, szöges ellentétben a sikeres nyugati demokrácia-modellek felépítésével. orbánka.jpgOrbán legnagyobb tévedése, hogy működőképesnek látja az államvezérelt társadalomszervezés modelljét, holott ez a struktúra lényegében tartós sikerrel a világon soha, sehol nem működött. Kína – a korlátozott demokrácia-modell megtartása mellett – sikerét a liberális kapitalizmus globális rendszerének teljes elfogadásával, a kapitalista magántulajdon gazdasági kiterjesztésének kritika nélküli (ortodox) adaptálásával tudta elérni.

A világ legsikeresebb, leggazdagabb államai (USA, Németország, Hollandia, Nagy-Britannia, skandináv államok, Svájc, Kanada, stb.) kivétel nélkül szabad, liberális piaci rendszer szerint működő államok. Minél több az állami részvétel, annál alacsonyabb a termelékenység, a hatékonyság, végeredményben a társadalmi jólét. Az Orbán ábrándjaiban élő, a basik (eredetileg török eredetű kifejezés, a jelen korban Saparmurat Nijazov türkmén diktátor Turkmenistan-Niyazov-Formal-Attire.jpgszemélye tette népszerűvé a szót, körbeforgó aranyszobrát „sajnos” 2008-ban ledöntötték) egyeduralmára és teljhatalmára épülő rendszerek az erőforrások nem hatékony elosztása révén minden esetben önmaguk gazdasági elpusztításával, zavargásokkal, gazdasági összeomlással érnek véget. A hasonló struktúrák átmeneti életben maradását általában csak valamilyen természeti erőforrás (pl. olajtartalék) mérhetetlen kiaknázásából eredő többletjövedelem tudja ideig-óráig ellensúlyozni. Ennek példái köszönnek vissza az orosz, türkmén, venezuelai, azeri „gazdasági csoda”, vagy az elnyomó arab olajsejkségek viszonylagosan tartós berendezkedésében.

 

Don't know-how

Népszerű liberális toposz, hogy az állam rossz tulajdonos, az állam szerepvállalását pedig csökkenteni kell a gazdaság területén. Ritka ugyanakkor, hogy ennek hatékonyságát konkrét példákon keresztül lehessen bemutatni. Magyarország – az elmúlt évek történetei alapján – ezúttal jó terep egy ilyen elemzés elvégzésére. Megítélésem szerint az állami sikertelenség legfőbb oka piaci környezetben, hogy tisztségviselői nem rendelkeznek olyan ismeretekkel, amely segítségével ki tudnák választani az üzleti környezetben sikeres vezetőket vállalataik irányítására. Az állami hivatalnokok ugyanis a közszférában gyökeresen eltérő logika mentén felépült rendszerekben szocializálódnak, jutnak előre a ranglétrán, így a siker eléréséhez szükséges, kifejlődő készségeik eltérnek az üzleti környezetben tanulhatóktól. Üzleti oldalról nézve az állami szféra kontraszelekciós kiválasztási mechanizmusai a feltétlen lojalitás, a gyakran változó politikai igényekhez való rugalmas alkalmazkodás révén működnek, szemben az üzleti szféra értékteremtésre épülő folyamataival és az azokat kiszolgáló rendszerekkel. Angolszász kifejezéssel „know-how”-nak nevezik azt a képességet, amely a sikerhez vezető út megtalálásában, elérésében szükséges ismeretek megszerzéséből eredő, a sikeres vállalkozásokra jellemző előnyöket írja le. A kifejezés a „tudom a mikéntjét” kifejezés rövid angol megfelelője. Hogy az állam mennyire nem képes a piaci szerepek és üzleti modellek átvételére, arra a legjobb példa az elmúlt évekből a kereskedelmi rádiók gyalázatos tendereztetésének eseteA rendszerváltást követő politikai rombolás egyik legjobb példájaként az MSzP és a Fidesz gátlástalan cinizmussal, álpályázattal szerezte meg a Sláger- és Danubius rádiók frekvenciáit, kiszorítva onnan a korábbi külföldi tulajdonosokat. A Sláger a válság előtt jelentős nyereséget, a Danubius szerényebb, de létező profitot termelt. A médiaviszonyok megváltoztatása mögött a piacban rejlő „extraprofit” megszerzésének szándéka mellett a hírcsatornák fölötti pártellenőrzés megszerzésének, a független média fölötti politikai ellenőrzésnek az igénye húzódott meg. A médiapiacot természetesen a legkevésbé sem ismerő pártkatonák a pozíciók átvételekor nem látták a médiapiac valós összefüggéseit, az egymásra épülő műsorstruktúra hallgatottságot növelő eredményét. A hallgatottsági statisztikák elemzéséből, illetve a piac precíz megismeréséből, a fogyasztói célcsoportokra épülő műsor és reklámstruktúra eredményekre gyakorolt hatásából semmit nem értettek. Úgy gondolták, hogy a piac egy egyszerű stúdióból némi zenei hanganyag ötletszerű lejátszásával átvehető. A váltást követő amatőr adásszerkezet, a korábbi műsorok átgondolatlan, elemzésekre nem épülő átszervezése a rádióhallgatókat fokozatosan más szórakozási irányokba terelte. Óvatos becslés szerint is az új rádiók hallgatottsága 1 millióval alacsonyabb a korábbi profi műsorszerkesztéssel elért adatoknál. Fentiek miatt a reklámozók aktivitása is csökkent, így a pártközeli pénzekből létrehozott, amúgy is tőkehiányos rádiók anyagi helyzete megrendült. A korábban sikeres rádiós műsorok jelentős költségei miatt (pl. Bumeráng) azokat megszüntették, amely további hallgatottságcsökkenést eredményezett, az ördögi kör ezzel bezárult. A korábban nyereséges Sláger-rádió helyén üzemelő Neo-FM 2012 végére csődbe ment és megszűnt, mialatt a Fidesz-közeli Danubius csak jelentős állami (azaz adófizetői) hirdetési pénzek folyamatos becsatornázásával maradt életképes. Sláger_rádió_végleges_megszűnés_közlemény_-_2010._10._28.pngA Neo a 2012-es évre esedékes adókat, szerzői jogdíjakat sem tudta már kifizetni. Az állami-politikai tehetségtelenség következtében kieső milliárdos adóbevételek, a kényszerűen utólag töredékére csökkentett koncessziós díjak, az elköltött milliárdos adófizetői reklámpénzek mellett a számlát a korábban rádiózó, most csatornát nem találó fogyasztók elégedettségének csökkenésével, a zuhanó reklámbevételekből a zeneszerzőknek drasztikusan visszaeső jogdíjakkal, a bíróságokon a csalással elűzött befektetőknek megítélhető kártérítések révén fizeti majd meg a társadalom. Nem tartozik ugyan a szűk tárgykörhöz, de érdemes a történetet egy kicsit még körbeszíneznünk a Fidesz e tárgykörben elkövetett gátlástalanságainak bemutatásával. Az ORTT-t akkor Szalai Annamária vezette, így a Fidesz pontosan tudta, hogy mi lesz a Médiatanács döntése. Emiatt a ClassFM időben felépíthette a sugárzáshoz szükséges stúdiót és lényegében tokkal-vonóval átvette a Danubius rádió teljes csapatát, így a korábban a személyek kiválasztási alkalmatlanságáról leírtak itt kevésbé érvényesülhettek, itt már egy magántulajdonos által összerakott csapatról volt szó. A NEO ezzel szemben csak pár héttel a döntés előtt értesült az eredményről, így amikorra a sugárzáshoz szükséges infrastruktúrát hónapokkal későbbre kiépítették, hallgatottságuk fent említett problémák miatt már régen összeomlott. Erre még rásegített, hogy az állam legfőbb hirdetői (Szerencsejáték Zrt., Nemzeti Fejlesztési Ügynökség) kizárólag a Class-nál hirdettek, így a tervezett bevételek ezen az ágon se folytak be. A Neo csődbe ment, a Class pedig fillérekért, monopolhelyzetből használja az állami frekvenciát, jóval olcsóbban, mint amennyit azért a korábbi adók ajánlottak. Egy kis adalék a Fidesz mindenre kiterjedő gátlástalanságáról, egyben tanulság a szocialistáknak arról, hogy hogy jár az, aki az „ördöggel” próbál cimborálni.

Jó példa az állam piaci kudarcaira a negyedik mobilszolgáltató megalapításával kapcsolatos fiaskó. Orbán a távközlési szektort is „extraprofitos” ágazatnak tekinti, így úgy gondolta, hogy egy állami szolgáltató megjelenése a piacon jó lehetőség a gazdaságon „élősködő” szolgáltatók profitjának megfékezésére. Fellegi Tamásnak komoly fenntartásai voltak a tervvel kapcsolatban, amely az amúgy is tőkehiányos költségvetéssel szemben sok százmilliárd forintos készpénzigényt támasztott volna. Az állam által kiírt negyedik mobiltendert az állami társaság nyerte, ezt követően elindult a tervek valóra váltása. Az üzleti terv ugyanakkor már a társaság megalapítását követően megingott, a finanszírozásra kiszemelt bankok nem látták kivitelezhetőnek, fenntarthatónak a kidolgozott stratégiát. 2013. január elején a szolgáltató teljes vezetősége lemondott. f94c2_posta_mobil-mon.jpg
Ezt követően az állam tárgyalásokat folytatott a másik három szolgáltató megvásárlásáról is, de nyilvánvalóan a cégek üzleti értékén a tranzakció nem volt finanszírozható. Fenti példa is jól mutatja, hogy az „első ránézésre” (politikai akarnokságból) jónak tűnő befektetések megvalósítása milyen gyakorlati nehézségekbe ütközik.

A tankönyvpiac 2013-as átszervezése a következő jó példa az állami működés versenypiaci eredménytelenségére. A rendszerváltást követően létrejövő, magántulajdonú cégek könyvpiaci tevékenységére épülő tankönyvpiac 2012-ig magáncégek együttműködésén alapulva, hatékonyan működött. A családi kisvállalkozások által a könyvek árának 12-14%-áért végzett kiszállítási tevékenység mindenütt zavartalanul zajlott, az iskolákba eljutottak a tankönyvek, a szülők azok átvételét követően, utólag fizettek. Az állam megjelenésekor előírták, hogy a kiszállítást a továbbiakban a könyvek árának 20%-áért (!!) az állam által létrehozott Könyvtárellátó Nonprofit Kht. végzi. A szülőknek a könyvek díját már a nyár folyamán, jó előre ki kellett fizetniük. A rendelettel tönkre tett, tisztán magyar logisztikai vállalkozások helyett felállt „Kello” az iskolákba szeptember elejére csak a tankönyvek 85%-át volt képes eljuttatni, egyes gyerekek a kifizetett tankönyveket még 3 hónapos késéssel sem kapták kézhez. kepatmeretezes_hu_stock_iskolasok.jpgAz ok nyilvánvalóan a hibás piacismeretből és alulbecsült mennyiségi előrejelzésekből eredő állami hozzá nem értés volt. Kérdés, hogy a 2014-től kiszorított magánbefektetőktől visszavett, az állam által előírt egyentankönyvekre épülő új világ mennyiben szolgálja majd a gyerekek fejlődését, mennyiben ösztönzi majd a tankönyvek szerzőit az egyre modernebb pedagógiai eredmények tananyagokba, tantervekbe építésére és mindez mennyiben járul majd hozzá a magyar diákok egyre siralmasabb nemzetközi műveltségi színvonalának további romlásához.

Utolsó példaként érdemes az állam magáncégek életben tartására fordított forrásainak hatékonyságát elemezni a húsipari vállalkozások „megmentésének” példáján keresztülAz állam, a beruházások és a munkahelyek teremtésének ellehetetlenítésén keresztül olyan helyzetbe került, hogy a pápai, gyulai, stb. húsfeldolgozók csődbe menetelével az adott régiókban komoly munkaerőpiaci problémák, szociális feszültségek keletkezhettek volna, nem lévén érdemi érdeklődés új üzemek, gyárak építésére (döntően a bizonytalan gazdasági és jogi környezet következtében). Az évtizedek óta magánpénzből alulfejlesztett, a mai versenypiaci körülmények között fokozatosan egyre versenyképtelenebbé váló húsüzemek megmentésére az állam 10 milliárdos nagyságrendű forrást áldozott, résztulajdont szerezve az érintett üzemekben. A befektetés csak tovább csökkentette a cégek magánbefektetőinek érdekeltségét, helyettük állva a cégeknek megalapozatlanul hitelező bankok és beszállítók veszteségeit. Az állam a cégek eredendő versenyképtelenségét ugyanakkor nem volt képes az intézkedésekkel orvosolni, hiszen nem rendelkezett a szükséges piacismeretekkel, nem volt képes áttekinteni a folyamatosan újratermelődő veszteségek valódi okait. A bajból kisegített cégek pár hónap elteltével ismét csődközelbe kerültek, folyamatos pótlólagos állami forrásokat igényelve. Az ott dolgozók munkahelyeinek megtartása évente személyenként hovatovább tízmilliós nagyságrendű állami forrásokat emészt fel. Nem kérdés, hogy előbb-utóbb elkerülhetetlen az életképtelen üzemek bezárása, mialatt azok sok tízmilliárd forint adófizetői pénzt tüntetnek el, lényegi eredmény nélkül, iszonyúan drágán elnyújtva csak vegetálásukat. Mind ez idő alatt a piacon tevékenykedő, versenyképes vállalkozások helyzetét is megnehezítik az állami pénzen a versenyt torzító gazdasági szereplők.

Folytatható lenne a sor a MOL részvények megvásárlásán elbukott százmilliárdokkal, a Malév csődjén át a Dunaferr-el kapcsolatos sikertelen tárgyalásokkal, a Posta, a Máv, vagy a BKV lezüllésének okaival. E példák kivétel nélkül, egybehangzóan igazolják, hogy az állam a gazdaságban elpazarolja az adófizetők erőforrásait, rombolja a növekedést, csökkenti a felhasználható jövedelmet és a nemzeti jólétet. Kérdés, hogy Orbán mégis miért törekszik akkor az állami tulajdon arányának növelésére? A válasz a korábbi tézisből levezethető: a basik egyeduralomra épülő világában minden gazdasági és politikai hatalom egymásból következik. A hatalom- és tulajdonkoncentrációval kiszolgáltatottá váló, az államtól függő munkavállalók a politikai hatalom érdekében könnyen manipulálhatóak (lásd. a CBA „önkéntes” felhívása a Békemeneten való részvételre). A pénznyelő állami cégek ráadásul kiváló süllyesztőhelyek, ahol a mindenre alkalmatlan, leszerepelt káderek elhelyezhetőek. A folyamatos állami lélegeztetőgépen tartott vállalatok kiválóan alkalmasak megbízási szerződésekkel kifizetőhelyként működni, ellátva a mindenkori államhatalom vezető pártjait és „környezetüket” „piaci” alapú pénzjövedelmekkel, természetesen valós, a piacon elfogadható teljesítmény nélkül. Habár világos, hogy a rosszul működő, pénznyelő cégek hosszú távon a növekedést aláássák, így csökkentik a társadalmi jólétet, „elégetik” az erőforrásokat, a hazát cinikus hatalmi érdekek alapján vezető, a nemzet hosszú távú sorsát lerontó politikusok számára ez az ár nem elég drága ahhoz, hogy a folyamatot megállítsák. Megnézve a rendelkezésre álló nemzetközi példákat, a jelentősebb állami részvétellel működő gazdaságok (pl. Franciaország, Olaszország) nemzeti összterméke messze elmarad a tisztán piaci elven berendezett skandináv, amerikai, német, holland, vagy brit gazdaságokétól, az állam szerepvállalásának hosszú távú, romboló eredménye mindenki számára könnyen belátható.

 

„Szeretem a focit”

Mindenképp az előző fejezethez kívánkozik az állam labdarúgásra szánt erőforrásainak számba vétele. A puha, majd egyre keményedő diktatúrák közös jellemzője, hogy a vezérek hobbijának fejlesztése a társadalom kiemelt céljává válik. orban-foci-qpr.jpgA színvonalas labdarúgás néhány ország privilégiuma, világbajnoki címet mindössze 8 ország volt képes nyerni, közülük Anglia, Franciaország és Spanyolország csak egy alkalommal, Uruguay pedig utoljára 1950-ben. A nemzetközi labdarúgásban állandóan meghatározó két vezető állam Brazília és Olaszország, őket követi a többször győztes argentin és német válogatott. Jelentős még a francia és a spanyol labdarúgás, továbbá a holland és néhány dél-amerikai ország teljesítménye, feljövőben van még néhány afrikai nemzet is. Mindezek ellenére könnyen belátható, hogy fent említett 4 ország mellett komoly eredményt évtizedes-évszázados távlatban sem lehet ebben a sportágban elérni. A magyar labdarúgás világháború környéki kiemelkedő sikere egy véletlen baleset volt csupán, elképesztő tehetségek egyidejű születésével, szokásos magyaros bukással két VB-döntőben. Ez a siker ugyanakkor a jövőben megismételhetetlen.

Úgy gondolom, hogy a labdarúgás össznemzeti célként történő kiemelése Orbán részéről realitásérzéke elvesztésének, az állandó „szabadságharcokban” szocializálódó, az elérhetetlen célok folyamatos kergetésére hajló személyiségének szomorú kórképe. A magyar vízilabda sikerességéhez hasonlóan ugyanis minden sportágban működik a pozitív visszacsatolás elve. A sikerek sok fiatalt a sportágba terelnek, növelve a kiemelkedő tehetségek megjelenésének esélyét. A sikerek piaci pénzt is csatornáznak a sportágakba, amely megtérül, így az utánpótlás-nevelésbe is rengeteg forrás érkezik, mindez tovább növeli az adott ország nemzetközi előnyét. Az edzőutánpótlás és az infrastruktúra fejlődése is leköveti fentiek hosszú távú trendjét. Hogyan is emelkedhetnének ugyanis ki edzőtehetségek egy közepes színvonalú, vagy annál is gyengébb bajnokságból?

Kimondható, hogy Orbán céljának elérése (állandó jelenlét a világbajnokságokon és a BL-ben) az éves magyar GDP hosszú évtizedeken keresztül akár 5-10%-át is felemésztené, egy világbajnoki címre esélyes magyar labdarúgó csapat létrehozása pedig akár több évi teljes nemzeti össztermék, azaz sok tízezer milliárd forint célzott elköltését igényelné. Ehhez ugyanis 10-15 stadion, több száz akadémia, legalább egy tucat, sok-sok százmilliárd forintból gazdálkodó klubcsapat, sok száz edzőtehetség kinevelése, több millió 5-6 éves fiú labdarúgókénti nevelésbe vétele és mindehhez természetesen beláthatatlan mennyiségű pénz szükségeltetne, csak mindebből jöhetne ki a statisztikák szerint a folyamat végén az a 20-30 világszínvonalú tehetség, aki az eredményeket szállíthatná. Szemben áll mindezzel a pár milliárd forintból olimpiai aranyérmeket ontó kajak-kenu, vízilabda, vagy úszás sportágak eredményessége, vagy az alacsony költségvetéssel világszínvonalú eredményekre képes magyar kézilabda sikeressége. A tények ugyanis azt mutatják, hogy tartósan sikeres sport és futball a világon sehol sem az állam erejéből, hanem csakis a sportágat irányító egyének tehetségéből, a közönség szeretetéből és a sok kissrác önmaga világsztárkénti ábrándjából építkező ambíciók és erőfeszítések elegyéből alakulhat ki. A fentieket pótolni kívánó akarnok törekvés csak rövid távú, elillanó eredmény forrása lehet. Az elköltött százmilliárdok dacára - a sportági-, emberi- és infrastrukturális alapok hiánya, a gyerekeknek a sportág iránti egyre korlátozottabb érdeklődése miatt - elképzelhetetlen, hogy a magyar foci akár közelébe érjen az orosz, ukrán, vagy a volt jugoszláv labdarúgó kultúrák sikereinek. Az akarnokságból, a realitásokkal nem számoló diktátori ambíciókból négyévente egy Európa bajnoki részvétel és gyors kiesés, húszévente pedig talán 1-1 BL szereplés telik ki majd, más semmiképpen.

3 komment


2013.12.07. 16:08 atibácsi

2013 - Búcsú Európától... (2. rész)

Mottó: „A biblia hősei közül Jeremiás története különösen tetszett, hogy tudja előre, mi lesz, megjósolja a bukást, az övéi meg is kínozzák emiatt, de mikor viszik a többieket, csak azt kéri a győzőtől, hogy a romokon sirathassa a városát, a népét.” – részlet Konrád György Fenn a hegyen napfogyatkozáskor c. művéből

 

Don't cry for me Argentina

A XX. század első felében Argentína a világ leggazdagabb országai között volt. 1965-ben még az egy főre jutó GDP nagyjából az olaszok és osztrákok szintjén volt, bőven megelőzve Írországot, Japánt, Spanyolországot. Mára visszaestek a hatvanadik helyre, Chile és Brazília mögé, miközben 50 éve még kétszer, illetve négyszer olyan jól álltak, mint ezek a latin-amerikai szomszédaik. Mindenkihez képest csúsznak le évtizedek óta. Valahol a 30-as, 40-es években kezdődött a komoly lecsúszás, azóta folyamatos az elszegényedés. Az 1943-ban puccsal hatalomra került Perón vezetésével államosítani kezdtek, akadályozták a piacgazdaság működését, többes árfolyamrendszert vezettek be, protekcionista politikát folytattak, árhivatalt hoztak létre, és részletesen szabályoztak minden árat és bért, állami költekezéssel felpörgették az inflációt, államosították a nagyvállalatokat és külföldi cégeket. Habár Perónt puccsal eltávolították, a következő kormányzatok is nagyrészt egy erősen koncentrált, kézivezérelt, mesterséges árrendszerrel szabályozott, a befektetőket, vállalkozásokat elriasztó rendszert tartottak fenn. 2001-ban Argentína államcsődöt jelentett, a politikai vezetés a zavargások hatására elmenekült az országból. Ami azonban egészen meglepő, hogy a helyzet azóta sem változott, a jelenlegi vezetés is ugyanezt a vonalat folytatja és a 2001-2002-es csőd után 10 évvel - a 100 éve folyó szegényedés közepette - ismét gyorsul az infláció, leértékelődik a pezó, elűzik a külföldi cégeket, ad-hoc államosítanak, és jól láthatóan a csőd felé robognak.

Ha valaki fentieket elolvasva Magyarországra ismer (a leírást egy blogból vettem át szinte szó szerint - http://zsiday.hu/blog/argent%C3%ADna), az nem a véletlen műve. A középkorban a gazdasági válságok idején az uralkodók pogromokat szerveztek, vagy háborúkat indítottak, ezzel terelve el a szegény-tudatlan néptömegek figyelmét a gazdasági bajokról. A bűnbak szerepére kiválóan alkalmasak voltak a környező népek, a belső politikai ellenfelek, vagy a népen „élősködő” zsidók. A korok változnak, a lemez lényegében ugyanaz. A haditechnika fejlődése és az egyre elviselhetetlenebb emberveszteségeket követelő háborúk a külső ellenség elleni hadjáratok lehetőségét kizárták. A politikusok fenti korlátok miatt találták ki a ma „populizmus” fogalommal leírható politikai gyakorlatot. A populizmus a világ folyamatait átlátni képtelen, torz tévképzetek, összeesküvés-elméletek alapján gondolkodó tömegek hamis igazságérzetére rájátszó, azokra hangolt, a hatalom megtartása érdekében külső- és belső ellenségképet felfestő és azok ellen álküzdelmet folytató cinikus politikai stratégiára született kifejezés. E rendszer legtisztábban a dél-amerikai kirakat demokráciákban lelt táptalajra, a politikai módszer szülőföldje ArgentínaEva_Evita_Perón_en_un_discurso_electoral_1951.jpg, de Venezuela, vagy a mai Kuba is jó példája a populista politikának. A második világháborús fasiszta rendszerek kivétel nélkül populista rendszerek voltak, velejéig populista rendszer volt a náci Németország, vagy a fasiszta Olaszország is. Kiváló példája e rendszereknek a mai Oroszország, Fehéroroszország, egyre inkább Ukrajna, Irán, vagy az afrikai diktátor, Mugabe zimbabwe-i rendszere. A most bírósági eszközökkel hatalmától végleg megfosztott Silvio Berlusconi által működtetett rendszer is sok hasonlóságot mutatott ezekkel. Közös jellemzőjük az ellenségkép folyamatos keresése. Argentína például évtizedek óta folytat „szabadságharcot” az IMF ellen.

Talán túlzásnak tűnhet a hasonlat jelenleg, ugyanakkor az alapkoncepció és a végkifejlet minden esetben ugyanaz, a párhuzamok pedig egyértelműek. A rendszer belső ellensége Magyarországon ezúttal a nemzetáruló, liberális baloldal, a külső ellenség pedig az Európai Unió és az IMF. A kérdés, hogy fenti példák alapján nyilvánvalóan életképtelen, minden esetben csőddel, összeomlással véget érő, a populizmusban „félúton” soha meg nem álló rendszerek egyöntetű kudarcai ellenére mégis miért próbálkoznak politikusok hasonló rendszerek működtetésével? Mi értelme a súlytalan, „békegalamb” EU ellen szabadságharcot folytatni?

A magyarázat kézenfekvő: Orbán Viktor életének kulcsélménye a 2002-es választások elvesztése. Második kormányzásának legfőbb célja hatalma minél hosszabb időre történő megtartása, bebetonozása. A korábbiakból következően ezért Orbán Viktor rendszere egy minden aspektusában velejéig populista politikai rendszer. A demokratikus rendszerek egyik legsúlyosabb kritikája, paradoxona ugyanis, hogy – bizonyos országokban – a hatalom megtartása hosszabb távon tartható fenn egy nyilvánvalóan öngyilkos, populista politikával, mint egy tisztességes, a nemzet érdekeit szem előtt tartó stratégiával. A „tudatlan” választók ugyanis megbüntetik a rövid távú, vélt érdekeikkel szemben döntéseket hozó politikusokat. Az idézett blogot újra segítségül hívva a populista-demagóg politikával sokkal tovább lehet „etetni” a népet, mint gondolnánk, akár évtizedeken át is, annak dacára, hogy a centralizált, a gazdaság és a vállalkozás szabadságát erősen leszűkítő rendszerek végül minden esetben stagnálást, lecsúszást okoznak. Hiába jól eladható a választók felé a gazdagok, a multik megsarcolása, az erős állami szabályozás, a mindenbe beleszólás, a vállalkozási szabadság szűkítése, az egyenlősítés. A voluntarista gazdaságpolitika végül megbosszulja önmagát. Ha Magyarország fejlődni szeretne, és közelebb akarnánk valóban kerülni az európai átlaghoz, akkor kiszámítható, átlátható államra, helyes szabályozásra, gyorsan, pontosan működő bíróságokra, intézményrendszerre, keretrendszerre volna szükség, ahol a vállalkozás, az innováció tud érvényesülni, ahol a tulajdonhoz való jog - legyen az akár intellektuális, akár kézzelfogható vagy bármely más jellegű - megkérdőjelezhetetlen, ahol a törvényeket betartják és betartatják. Ha ilyen államot, ilyen országot tudunk létrehozni, akkor közeledni fogunk a fejlett országokhoz, ha viszont nem, akkor elkerülhetetlenül Argentína sorsa vár ránk. A mai Magyarországon a jogrendszer, az igazságszolgáltatás, az államberendezkedés minden szintjét, elemét, összetevőjét áthatja a populizmus szelleme, annak minden romboló következményével. A rezsicsökkentés és annak kötelező feltüntetése a számlákon, az ingyenes pénzfelvétel bevezetése, a bankok és szolgáltató vállalatok extrém mértékű, állandóan növekvő, kiszámíthatatlan szétadóztatása, a felelőtlen devizahitelesek bankok kárára történő kimentése, a bűncselekmények büntetési tételeinek folyamatos emelése mind-mind népszerű intézkedések a világ összefüggéseiről halvány fogalommal sem rendelkező, egyszerű néprétegek szemében. Az elmúlt 3 év statisztikája alapján az önkény térnyerése miatt a gazdasági növekedés éves átlagban legalább 1,5%-kal elmarad a nem populizmusra-önkényre épülő politikákban elérhetőnél (meglátásom szerint az adat közelebb áll a 2%-hoz). Éves 3%-os, „nem-populista”, így 1,5%-os „populista” növekedéssel számolva egy tisztességes politikusok által irányított gazdaság 20 év alatt 80%-ot, egy populista 35%-ot képes nőni. Ez a különbség végeredményében több, mint a mai eltérés a magyar és az osztrák nemzeti jólét szintje között. 20 év alatt tehát Magyarország várhatóan megduplázza lemaradását az európai társadalmak életszínvonalához képest.

Magyarország ugyanis – úgy tűnik – sajnos véglegesen Orbán Viktor csapdájába került. A 2014-es választások várható megnyerése csak megerősíti fenti politikájának helyességébe vetett hitét. Ezt követően - a jogrendszer ellensúlyainak és az igazságszolgáltatás függetlenségének végleges felszámolásával - Orbán demokratikus úton történő leváltásának lehetőségei lényegében megszűnnek (lásd a váci időközi választás példáját az eredmény teljes megsemmisítésével), így a rendszert már jó eséllyel kizárólag egy egységes forradalmi népakarat lesz képest hatalmából elmozdítani. Ennek 2020-2030 közti bekövetkezéséig Magyarország nemzeti össztermékben szép lassan Horvátország, Románia, végül Bulgária szintje alá süllyed, 2030-ra pedig várhatóan a magyar GDP az akkori albán szintnek fog megfelelni. Magyarország ekkorra Európa egyik legszegényebb országává válik majd. eu növekedés.jpgMindezek természetesen abban az esetben érvényesek, ha az említett államokban nem következik be a magyarhoz hasonló populista fordulat, illetve Magyarország – ahogy várható – nem lesz képes Orbán Viktor rendszerének megdöntésére. Fentiek alapján az is jól megérthető, hogy a pazarló szocialista rendszer 40 éve alatt hogy jutottunk el a mai különbséghez Magyarország és Nyugat-Európa között, egyben baljósan vetíti előre nemzetünk következő évtizedekre várható sorsát. A kérdés, hogy miért megint mi esünk a korábban már elkövetett hibák csapdájába? Úgy tűnik, hogy bizonyos népek „alkatilag” sikerre, mások kudarcra teremtettek. A török kortól átokként, makacsul kitartó, elvesztett szabadságharcokkal tűzdelt, Trianonban megcsonkított, a II. világháborús nemzeti tragédiával és orosz megszállással is megterhelt magyar történelem sem szolgáltatott még elég leckét a magyarság számára. A nemzet történelme során sokadszorra, újra egy önsorsrontó úton indult el, amelyről – úgy érzem – már nincs visszaút.

 

Búcsú Európától


És itt jutunk el az elmúlt kormányzati ciklus politikájának részletes áttekintése révén levonható, lényegében egyetlen logikus következtetéshez. Orbán Viktor ugyanis – a sok improvizáció dacára – egy változatlan stratégia mentén halad 2010-es hatalomra kerülése óta. A stratégia célja a hatalom minden áron való, minél hosszabb időre történő megtartása. Ez ugyanakkor az Európai Unió keretein belül hosszú távon végrehajthatatlan. Orbán Viktor ez okból 2010 óta lényegében fokozatosan készíti elő Magyarország kilépését az Európai Unióból. A lépést gyorsabban véghezvinni nehézkes lenne, egyben a megoldás kevésbé volna kifizetődő. Orbán vélhetően jól mérte fel, hogy eddigi döntései nem érinthetik, befolyásolhatják az ország tagságát, ugyanakkor a belső kommunikációval sikeresen fordította ez idő alatt a társadalom többségét az Uniós intézményekkel és magával a szervezettel is szembe. A szervezettől befolyó százmilliárdok komoly érvet szolgáltatnak a tagság időleges fenntartása mellett, hiszen a támogatások döntő hányada most is a Fideszes klientúrát hizlalja. Úgy gondolom, hogy ez a status-quo egészen addig tartható fenn, amíg Orbán a választásokat a sokszorosan eltorzított választási szabályok mellett többé-kevésbé demokratikus eszközökkel még képes lesz megnyerni. Fordulópontot a helyzetben az első, nyilvánvaló és tömeges csalásokkal megnyert választások fogják jelenteni. Ezt követően az EU már nem lesz abban a helyzetben, hogy szemet hunyjon a jogállam legalapvetőbb intézményének, a demokratikus választásoknak a sárba tiprása felett. Orbán számára a játék csak időleges és taktikai, a kilépés, illetve kizárás időzítése nem túlzottan lényeges szempont. Nem kizárt, hogy az EU – valamilyen gazdasági érdekcsoport, vagy belső politikai átrendeződés hatására – a választási csalások előtt is szakít a renitens Magyarországgal. Az Unió és gazdaságai elhúzódó válsága, az egyéb belső ellentétek és az állandó költségvetési ciklusok kompromisszumkényszere eltereli a figyelmet az uniós értékek megsértéséről, így Orbán ideig-óráig még képes lehet lavírozni az Unió keretein belül is. Előre láthatóan valamikor 2018-ban, vagy 2022-ig eszkalálódhat a helyzet odáig, hogy az már fenntarthatatlanná teheti az Unión belül az autokratikus rendszerrel való együttélést.

Enlevement_d_Europe_by_Noel-Nicolas_Coypel2C_c__1726.jpgA berendezkedés a kilépést követően a mai orosz politikai felállás szerint alakulhat, néhány oligarcha és politikai ellenfél bebörtönzésével, a gazdaságot átszövő nyilvánvaló politikai maffiastruktúrák működtetésével (politikai ellenfelek adóhatósági/büntetőjogi eszközökkel történő tönkretétele, az igazságszolgáltatás irányított ítélkezésének elterjedése politikai és gazdasági ügyekben), a nemzeti vagyon döntő hányadának a diktátor környezetéhez történő átjátszásával, az utcai ellenzéki tüntetések időszakos szétverésével, választási csalásokkal. Orbán Viktor, aki 1989-ben még bátran küldte haza az orosz csapatokat, megcsömörlött, mélységesen balkanizálódó politikai oligarchaként önmaga hozza vissza táskájában és építi fel a korábban lebontott és elkergetett, tekintélyelvű keleti rendszert. m-euro1.jpgA demokrácia működésében véglegesen csalódva Orbán Viktor a minden idegszálával a nyugathoz kötődő, onnan többször kiszakított magyarságot hatalma megtartása érdekében új, XXI. századi Koppányként végül kivezeti a sokszor áhított „európai hazából”, ekként elárulva nemzetét és Szent István ezeréves - a nyugati értékrend szellemében felépített és berendezett - európai Magyarországát.


Bár ezen a ponton az írás végkövetkeztetésén is túl vagyunk, érdemes még egy rétteggel beljebb hatolnunk az orbáni politika természetrajzának megfejtésében. Orbán politikája lényegében a Horthy-rendszert mindvégig támogató, a rendszer bukásával és a „kommunizmus” bevezetésével súlyos érdeksérelmet elszenvedett „nemzeti-úri középosztály” restaurációs kísérlete, egyben tehetetlen bosszúja minden, a magyarságot az elmúlt 500 évben ért nemzeti sérelemért. Nem véletlen, hogy Orbán a rendszer szimbolikájában, a Kossuth tér átépítésében is a Horthy-Bethlen korszakhoz nyúl vissza. Az Alaptörvény is lényegében ennek jogfolytonos utódjaként határozza meg a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Az új rendszer támogatói – a néplélektan szintjén - a kommunizmus üldözöttjei, az államosítások vesztesei és leszármazottaik. E középosztály - Horthy politikájának hallgatólagos támogatásával - a világháborús vereségbe, a nyilas terrorba vezette a teljes magyar nemzetet. Az alaptörvény szövege végeredményben felmenti e társadalmi csoportot a világháborús borzalmak felelőssége alól, egyben minden következményt a történelmi baloldalra hárít.

A rendszer legfőbb támogatói a Ratkó generáció államosítások és padláslesöprések megfélemlítésében, lélekben megnyomorított tagjai, őket láthatjuk felvonulni a „békemenetek” soraiban. A Nemzeti Együttműködés Rendszere pedig – véleményem szerint - az ő nemzetárulásuk saját unokáikkal szemben. Az autokratikus-populista államcsíny legfőbb vesztesei ugyanis a ma az európai munkaerőpiacra a felsőoktatásban kiképzett, de az antiglobalista politika miatt az országban munkalehetőséghez nem jutó fiatalok százezrei. A magyar felsőoktatás – minden hiányossága dacára ugyanis – a rendszerváltást követő, a világ felé kinyíló magyar gazdaság igényeire képzi ki a végzős hallgatókat. A horribilis tandíj bevezetése, majd a munkaerőpiacról a multinacionális cégek elriasztása mind kényszerhelyzetbe hozzák a végzős diplomásokat. A mai magyar felsőoktatás ugyanis nem az uram-bátyám alapon működő nemzeti trafikok, kis- és középvállalatok, hanem a nemzetközi/európai piacra bedolgozó multinacionális cégek igényeire képzi és formálja a diplomás fiatal generációt. A nyelveket beszélő, nemzetközi dimenziókban gondolkodó jogászok, közgazdászok, mérnökök, orvosok százezreit üldözi el az országból a Nemzeti Együttműködés Rendszere a minőségi munkaerőpiac ellehetetlenítésével. Fenti gondolatmenet alapján – tudattalanul - saját nagyszüleik üldözik el unokáikat Magyarországról. A rendszerváltáskor, vagy az azt követő évtizedben végző hallgatók már megteremtették egzisztenciájukat, gyakorlatot szereztek, ezért így-úgy, de boldogulnak a megváltozott helyzetben is, ők az egykulcsos adó nyertesei is. A ma 20-25 éves generáció azonban egy emberként menekül az országból, becslésem szerint 2030-ig 1 millió érettségizett és diplomás fiatal is elhagyhatja az országot. Nem véletlen, hogy Orbán részükre nem biztosítja a levélben szavazás jogát, lényegében megfosztja őket választójoguktól. A londoni követség egyetlen szavazókörében 300.000 szavazót kellene egyetlen nap alatt adminisztrálni, ez még 10.000 fő esetében sem kivitelezhető. ’56 után újabb nemzeti tragédia érlelődik tehát és zajlik a szemünk láttára, politikusaink cinikus vállvonogatása mellett. Nemzeti tragédiáink tehát újabb tragédiákat érlelnek meg, így válik nemzetünk örök vesztessé, bűnössé és áldozattá egyszemélyben.

 

Fontos-e a sikeresség?

Az Orbán-rendszer természetrajzának áttekintése után méltányos megemlíteni a rendszer néhány olyan elemét, amely kétségtelenül még mindig jobbá teszi azt az emberiség történelmi korainál. Az emberek döntően biztonságban élhetnek, gyermekeiket szeretetben és egészségben nevelhetik fel. Az állam – minden hibája és tévedése mellett – törekszik a családok jólétének növelésére, a gyermekszám emelésére. Feltehetnénk tehát a kérdést, hogy fontos-e mindezek mellett a sikeres gazdaság, a jólét? Úgy gondolom, hogy nagyon is fontos. Túllépve a létfenntartás alapvető szükségletein, az ember legfőbb igénye, hogy azzá válhasson az életben, ami képességei szerint tőle lehetséges és elérhető. Azt hiszem, hogy a politikai kalandorság, a jövőt felélő politika ennek lehetőségét zárja el sokak elől. Ha ránézünk egy amerikai polgárra, tele alkotókedvvel, energiával, töretlen optimizmussal és összehasonlítjuk a beesett hátú, megtört magyar polgártársával, azonnal megértjük, hogy hová vezet a politikai felelőtlenség. Magyarország a tízmillió személyes Trianon, a tízmillió „lehettem volna” országa, általános depresszióval, alkoholizmussal, tudatlansággal, kivándorlással és egyre növekvő szegénységgel. Nem tudom, hogy meddig maradat ez így, és megváltozhat-e egyáltalán? Csak remélhetem, hogy igen.

 

Mit tanulhatunk Orbán Viktortól?

A címben szereplő kérdésre, elsőre - az orbáni politikáról - az alábbiak jutnak eszembe:

  1. A szabadság soha nem egy végérvényesen elérhető állapot. Naponta kell tennünk azért, hogy szabadok is maradjunk. Ha egy nép feladja a szabadság iránti vágyát, teljhatalmat ad egy populista politikus kezébe, úgy megérdemli, ha újra meg kell küzdenie a már megszerzett, de olcsón áruba bocsátott szabadságáért.
  2. Bármilyen jószándékúnak induljon is egy politikus, ha megszereti a hatalmat és elhiszi magáról, hogy az őt megilleti, úgy azt megszerezve a demokrácia és végül az általa szolgálni kívánt nép legnagyobb ellenségévé válik.
  3. Magyarország elrettentő példa a demokrácia útjára lépett népeknek, hogy becsüljék és védjék meg megszerzett jogaikat, intézményeik függetlenségét. Betonozzák be független intézményeiket, alakítsák át jogrendszerüket olyan módon, hogy azt semmilyen többségi, a szabadság ellen törő népakarattal megváltoztatni ne lehessen.

Néhány esztendeje olyan élményekben lehetett részem, amelyek révén ma már úgy gondolom, hogy az életben a dolgok nem véletlenül történnek. A gyermekemet a 2008-as nagy gazdasági válságnak köszönhetem, ellenkező esetben aligha utaztam volna reggelenként szakértősködni Budapesten, buszon, egy eladásra váró üzembe. Az idén vásárolt otthonomat Orbán Viktornak és Matolcsy Györgynek köszönhetem, úgy gondoltam ugyanis, hogy megtakarításaim értéke Matolcsy kinevezését követően immár nincs biztonságban (ezt egyébként ma is így látom). Az idén megtalált új munka sem jöhetett volna létre a hosszú évek várakozása és a munkával kapcsolatos rengeteg csalódás nélkül. Néha az élet a legnagyobbnak látszó nehézségekkel adja a legnagyobb ajándékot a kezünkbe. Számomra például azzal, hogy leírhatom a véleményemet mindarról, amit látok és amit minderről gondolok. Néha azután úgy van, hogy az örömök válnak későbbi keserűség forrásaivá, de ezen most inkább nem elmélkednék hosszan. Talán csak annyira, hogy a 2006-os választási vereség után nem sokan gondolták a Fidesz soraiból, hogy ezzel elkerülik a kormányzást a nagy válság éveire és ezt követően teljhatalmat szerezhetnek a következő választásokon. Szeretném azt gondolni, hogy a baloldal 2014-es veresége valami hasonló lehetőség, az ellenzékben egy tisztább, tisztességesebb politikai generáció számára nyitja meg a felemelkedés lehetőségét.

Tippjeim 2014-re: a választások után további feszültségek az Unióval, a Fidesz a választásokat 62%-os parlamenti többséggel nyerheti. Az amerikai jegybank 2014. októberében kezdi meg a fedezetlen pénznyomtatás leállítását, a világgazdaságban pár „békeév” következik, bár a jóléti társadalmak strukturális problémái nem oldódtak meg. Év végére 2,5%-os alapkamatot és 345 Ft-os EUR árfolyamot prognosztizálok. A mezőgazdaság produkálhat egy kiváló évet is, így a gazdaság (a következő 15 évben utoljára, az alacsony kiinduló adatokra tekintettel) 2% körül nőhet, ezt követően 2015-től visszatérhet az általános stagnálás korszaka. Bobby+Wagner+New+England+Patrios+v+Seattle+0wWlC3E0Imwl.jpgA labdarúgó világbajnokságot Argentína, vagy Brazília nyerheti meg, az NFL-ben New England-Seattle superbowl-ra számítok, utóbbi csapat győzelmével.

Békés, áldott ünnepeket és Boldog újesztendőt kívánok mindenkinek!!!

1 komment


2012.10.27. 14:00 atibácsi

2012 - Az IMF-re várva...

az imf.re varva.jpg

„Ha egy kormány elég nagy ahhoz, hogy megadjon mindent, amire vágysz, ahhoz is elég erős, hogy elvegyen mindent, amid van. (Thomas Jefferson)”

Milyen esztendő is volt ez a 2012-es?

Politikai és gazdaságtörténeti szempontból is érdekes év volt. A világ az év első felében inkább befelé, a második felében inkább kifelé tartott a válságból. Az is kiderült, hogy a világ jegybankjai végül a pénzpiaci buborék mesterséges visszatöltése, azaz hosszú távon az infláció segítségével kívánnak megszabadulni a válság következményeitől, egyelőre inkább több, mint kevesebb sikerrel.

Magyarországon 2012-ben végleg világossá lett, hogy Magyarország kormánya két éve teljesen tudatosan folytat szabadságharcot nemcsak a „világtőke”, de a transzatlanti integráció államainak tőkepiacai, azok meghatározó szereplői, vállalatai, tőkés csoportjai ellen. A magyar kormány az európai integráció számos gazdasági következményét az országra nézve károsnak ítéli meg, így tudatosan és sorozatosan megszegi az uniós jogszabályokat, illetve ennek céljából szándékosan sérti meg, fosztja ki és – végső soron – űzi el az általa nem kívánatosnak tekintett ágazatok európai szereplőit, így teljesen nyíltan sérti meg az Európai Uniónak a tőke szabad áramlását kimondó, írott és íratlan szabályait, irányelveit, viselkedési normáit.

Magyarországon 2012-re megtörtént az Alkotmányos jogállam teljes felszámolása is. Helyét egy alkotmányos diktatúra vette át, amelyben a Fidesz számos módon korlátozta a magyar népet abban a jogában, hogy a kormányt a ciklus végén (vagy később), demokratikusan leváltsa, illetve hogy választások útján olyan stabil kormányt hozzon létre, amely az Orbán-rezsim politikájával ellentétesen, stabilan is képes legyen kormányozni az országot, a fékek és ellensúlyok rendszerének finom, a teljhatalmat mindenkor korlátozó játékszabályai szerint.

Az is tisztán kiderült, hogy a kormány egy évig tudatosan tévedésben tartotta a pénzügyi világot az IMF-fel kapcsolatos tárgyalások kimenetelét illetően. 60128_466955259993882_1061410604_n.jpgA kormánynak esze ágában sem volt megállapodást kötni (pontosabban csak olyan megállapodást, amelyről nyilvánvaló volt, hogy a másik fél azt nem fogadhatja el), így Magyarország kormánya a finanszírozhatóság fenntartása érdekében minden gátlást nélkülöző hazudozást folytatott 2012-ben, amelyben részt vett a miniszterelnök, a tárgyalásokra – bohózatként – kinevezett két miniszter, illetve a magyar gazdaságpolitika számos képviselője is.

A szilveszteri chicken game

Az Orbán-kormány majdani gazdaságtörténeti értékelésekor minden bizonnyal kiemelt helyet kap majd az a felelőtlen intézkedés-sorozat, amellyel 2011 őszétől 2012. elejéig devizaválságba sodorta az országot, és kis híján visszafordíthatatlan folyamatokat indított el. A végtörlesztés, majd an MNB devizatartalékának közvetett megszerzésére irányuló terv együtt a 2011 nyári 265 forintos szintről a forint árfolyamát 2012. elejére 320 forintos szintre emelte.

A végtörlesztés hatásáról a valuta árfolyamára a tavalyi évértékelőben részletesen írtam.

Az Orbán-kormány, a devizatartalék valós céljait és sérülékenységét félreértve, úgy döntött, hogy  - a 2/3-os törvénykezési dömpingbe becsempészve - egy harmadik MNB alelnököt nevez ki és az MNB Monetáris Tanács segítségével a devizatartalék feletti rendelkezési jogkört kiveszi Simor András és szakmai stábja kezéből.

Az első stációban az MNB elnök felé egy „szuper elnök” kinevezésében gondolkodtak, de erről gyorsan kiderült, hogy ellentétes az uniós csatlakozási szerződéssel, így ettől a verziótól elálltak. Ezután jött a következő ötlet, hogy december 31-ig - az új sarkalatos törvények befejezési kényszerére hivatkozva - áthajtják a jegybanktörvény módosítását, január elején kinevezik az MNB harmadik alelnökét, átveszik a devizatartalék felügyeletét, majd széttárják a karjukat, hogy a helyzet visszafordíthatatlan, a kinevezett alelnök kinevezését már nem lehet visszavonni.

Az Európai Központi Bank és a nemzetközi pénzügyi szervezetek kezdetektől átláttak a kormány valós szándékain. Ha a kormány sikerrel jár, akkor lényegében a korábban felvett hitelekből képzett tartalék elkótyavetyélésével tudtak volna alapot teremteni növekedést ösztönözni szándékozó terveinek. Ez ugyanakkor – a korábbi, hasonlóan értelmetlen és szakszerűtlen kísérletekhez hasonlóan – a növekedés beindításához nem, az ország gazdasági destabilizálásához azonban megfelelő bázist teremtett volna.

A látható tervekre tekintettel az Európai Bizottság és Olli Rehn főbiztos 2011. decemberében felfüggesztette a hitel-tárgyalásokat Magyarországgal, majd karácsony előtt Barroso elnök is levélben kérte a kormányt a beterjesztett jogszabályok visszavonására. A végtörlesztés után 300 forint fölött beragadó forintárfolyam Orbán elutasító válaszát követően újabb gyengülésnek indult, a jegybanktörvény elfogadásakor pedig – év végére – átlépte a 315 forintos határt.

Meggyőződésem, hogy amennyiben Orbán kinevezte volna január elején az MNB új alelnökét, úgy a forint egészen 375-400 forintos szintig gyengült volna és szükséges lett volna az MNB alapkamat 15% fölé emelése is. A karácsonyi ünnepek alatt azonban – a pénzügyileg egyre képzettebb lakosság – megneszelve a várható kaotikus helyzetet egyes becslések szerint 600-800 milliárd forintnyi összeget vett ki a bankokból, ennek kb. felét devizában külföldre vitte, a másik részét pedig a párnába rejtette, félve egy argentínhoz hasonló devizaválság kiterjedésétől és a bankokra nehezedő likviditási nyomás fizetőképességet kikezdő-megrendítő következményeitől.

000757194-5444-625.jpgA kormány – látva a január elején folytatódó tőkemenekülést, a napi 4-5 forintos árfolyamveszteséget – végül meghátrált és elkezdte az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos új forgatókönyv, a pávatánc kivitelezését. A piacok megnyugtatása érdekében a kormány IMF készenléti hitelkeret iránti igényét jelentette be az akkori főtárgyaló, Fellegi Tamás, egyben eltekintettek a harmadik alelnök kinevezésétől is. A forint egy hónapon belül visszatért a 290 forint alatti tartományba.

Ha az idegen hatalmak által megszállt időszakokat figyelmen kívül hagyjuk, akkor ez a cselekvéssorozat a magyar történelem kormányai közül kétséget kizáróan kiérdemli a legfelelőtlenebb gazdaságpolitikai időszak megtisztelő címét. Azon túl, hogy a kormány az országban igen csekély megtakarításokat birtokló réteg bizalmát is felszámolta, így felmondta a velük fennálló, megtakarításaik értékének megvédését garantáló, minden jogállamban evidens társadalmi szerződést, önmaga társadalompolitikai célját is súlyosan megsértette. A kormány társadalomképében ugyanis a magasan képzett, gyermeket vállaló, adózó és megtakarító réteg érdekeinek elsődlegességét hangsúlyozó elemek dominálnak. A kormány – a megtakarítások menekülésének felelőtlen kiváltásával – súlyos kamat- és árfolyamveszteséget okozott éppen ugyanannak a rétegnek, amelynek az egykulcsos adóval és a végtörlesztéssel végső soron kedvezni szándékozott.

Az év embere: „dr.” Schmitt Pál, Magyarország legsikeresebb politikusa

2780541_6b5c70517324eceb57cbd9ef43a2785f_wm.jpg2010. őszén, a Parlamenti választások megnyerése után és az önkormányzati diadal előtt került sor Schmitt dr. államfői kinevezésére. Orbán Viktor a dicsfényes-lampionos önfényezés közepette Magyarország legsikeresebb politikusának nevezte az államfői posztot elfoglaló Schmittet. A korábban kardcsapatban olimpiai aranyérmet nyert, szép diplomáciai karriert befutott, intellektuálisan igen közepes képességű, de megnyerő Schmitt tündöklése és bukása a szolgálatkész bábfigura, a politikába elvtelen kompromisszummal bekerülő, ott egy erkölcstelen cél szolgálatába álló parvenü csúfos levitézlésének történelmileg örökké ismétlődő története. Schmitt bukása – úgy gondolom – díszleteiben és megrendítő hirtelenségében előhírnöke és előképe a Fidesz és Orbán majdani, hasonlóan dicstelen, megalázó és megsemmisítő elbukásának, a nép általi bizalom maradéktalan elvesztése megélésének is.

Schmitt Pál – virágzó diplomáciai karrierje egyik állomásán, feltehetően külső tanácsra – úgy döntött, hogy szépen mutatna neve mellett egy doktori fokozat is. Abban az időben sokan úgy szerezték a címüket, hogy megkértek egy kevésbé sikeres, ám intellektuálisan sokkal nagyobb kapacitású értelmiségit, ugyan ollózzon nekik össze egy kisebb doktori disszertációra valót. Nem gondolom, hogy a dolgozat tartalma, elkészültének módja, vagy annak színvonala eltért volna a hasonló célból készült dolgozatok átlagától.

Úgy gondolom, ha Schmitt a botrány kipattanásakor kiáll, elmondja a teljes igazságot és lemond a doktori cím használatáról, két hét alatt elejét vehette volna a botránynak és ma is az első közjogi méltóság székében ülhetne. Ez a magatartás ugyanakkor összeegyeztethetetlen a Fidesz stratégiájával, amely szerint egy kis csata, egy ütközet sem veszthető el, nincs meghátrálás, nincs korrekció, nincs beismerés, nincs elnézést kérés. Nem tévedhetnek, mert nem földi halandóak többé. Schmitt valószínűleg nem is ismerte a forrásokat, ahonnan diplomája származott, ezért kezdett bele a törzsanyag-szellemi termék tematika fejtegetésébe. A dolgozat újabb és újabb részei forrásainak ismertté válása világossá tette, hogy Schmitt ország-világ előtt folyamatosan hazudozott, így csak idő kérdése volt, hogy mikor kell hivatalából leköszönnie.

images.jpgEmlékül hagyta nekünk az alkotmányosság lebontásához készségesen nyújtott asszisztálását, a nulla visszaküldött jogszabállyal pedig olyan statisztikát produkált, amellyel méltán és zavartalanul tartózkodhat a legkezesebb államfők Guinness-rekordjait összefoglaló kiadványok fekete betűs oldalain, míg csak világ a világ.

Az államcsíny

Hindenburg-és-Hitler.jpg
Magyarország a történelem során nem az első és nem is az utolsó volt azon államok sorában, ahol a demokráciát az önkényuralom lazább, vagy épp erőszakosabb változatai váltották fel. 300px-Bonaparte_in_the_18_brumaire.jpggladiators0.jpgOrbán 2/3-os győzelme ugyanakkor nem a véletlen műve volt. A rendszerváltás után az MDF-SZDSZ paktum pártjait 94-től az MSZP-FIDESZ váltógazdálkodása váltotta fel. Míg a színpadon a két nagy politikai erő egymás ellen ádáz küzdelmet folytatott, a háttérben kiépült egy gazdasági érdekstruktúra, amely a mindenkori kormány személyétől függetlenül lényegében bűnszervezetként irányította Magyarországot. A mélyen megbúvó struktúra csak egy-egy eleme villant fel időközönként (Tocsik-ügy, Kaja Ibrahim, Zuschlag János térnyerése, majd a végén Hagyó Miklós országlása Budapest második embereként). A brutális erejű és hatókörű gazdasági válság a korrupciós ügyek kipattanása mellett szükséges feltétele volt a Fidesz 2/3-os győzelmének, amelyhez kellett Gyurcsány felelőtlen öszödi beszéde mellett a „szociális népszavazás” alkotmányos átengedése is, illetve az MSZP szerencsétlenkedése ebben a kampányban.

Orbán Viktort nagyon megviselte a 2002-es vereség, az okokat pedig sajnos nem saját kormányzásában kereste, hanem külső körülményekben. Elemzői körökben egyetértés mutatkozik abban, hogy Orbán a 2002-es választást a Budapest-ellenes politizálás, illetve a konfrontatív külpolitikai pozíciói és megfogyatkozott nemzetközi presztízse okán vesztette el. Ő ugyanakkor az okokat a szocialisták demagóg, ígérgető politikájában, illetve bizonyos, az EU-t irányító tőkés csoportok háttértevékenységének következményeiben azonosította. A TF-en elmondott 2002-es beszédében Orbán nem hazudott, amikor úgy fogalmazott, hogy „a szocialistákkal a pénz- és a banktőke alakít kormányt Magyarországon”. A fejében kialakult egy tévképzet, amelyben ő képviseli a magyar nemzet érdekeit, szemben az európai spekulatív és banktőkével, amely hitelekkel finanszírozta a szocialista kormányok jóléti politikáját. A végkövetkeztetés azonban még elborzasztóbb: Orbán ugyanis úgy véli, hogy a hatalma elvesztésével a magyar nemzet irányítása ismét idegen erők, idegen érdekek szolgálatába kerül át. Így nyer különös és baljós tartalmat "a haza nem lehet ellenzékben" kijelentés.

Orbán demokráciát lebontó intézkedései józan ésszel nem magyarázhatóak meg más módon, mint hogy önmagát a magyar függetlenség kizárólagos letéteményeseként érzi megnyilvánulni. Minthogy – meglátása szerint – a magyar nemzet 2002-ben is önérdekei ellenében cselekedett, mindent megtesz annak érdekében, hogy a nép - a szabad választójog gyakorlása révén - ne tehessen ismét önmaga ellenében. A szándék tehát nemes, a végeredmény borzalmas: a magyar nemzettől Orbán tudatosan vette el a jogot önmaga kormányzására, annak érdekében, hogy önmagától megvédje nemzetét. Ebben az összefüggésben teljesen érthetővé válnak Orbánnak a 2010 óta hozott intézkedései, amelyek a jogállamot és a hatalmi ágak érzékeny egyensúlyát teljes erővel letarolták és minden hatalmi ágat a saját befolyásuk alá hajtottak.

Minden fejlett nyugati demokrácia minősége néhány alapvető demokratikus szabály sérthetetlen betartásából ered. Ez a

  • szabad és egyenlő esélyekkel megvívott parlamenti választások joga,
  • a bírói ítélkezés függetlensége a mindenkori államhatalomtól,
  • a parlamenti többség alkotmányos kontrollja egy alkotmányos testület részéről,
  • a média feltétlen szabadsága és függetlensége a politikai elit túlhatalmával szemben, végül
  • az üzleti szereplők nagyfokú függetlensége a mindenkori államhatalomtól, minimális állami közrehatás a piaci folyamatok felett, kismértékű és lassú változások a jogi és adózási szabályozói környezetben.

Fenti lista egyben kijelöli azon államok listáját, amelyek gazdaságilag sikeres, egyéni és társadalmi szinten békés, gazdag, kiszámítható életformát élhetnek. Fentiek csorbítása, részbeni hiánya már középtávon alapvetően szakít le egy országot a tisztes, polgári fejlődés útjáról és okoz súlyos veszteségeket a társadalom végső soron minden szereplőjének.

Ha egy írásban olyan súlyos dolgokról, mint egy alkotmányos puccsról beszélünk, úgy érdemes azt komolyan tenni és 2,5 év elteltével számba venni azokat az eseményeket, amelyek - bár önmagukban is kiemelendőek - együtt adják ki a demokratikus jogállam végét, egyben magyarázzák, hogy hazánk miért növekszik a régió átlagánál 2%-kal lassabban, minthogy fenti felsorolás szerinti feltételek egyikét sem teljesíti.

Orbán kormányzása a végkielégítések visszamenőleges adóztatásával és a bankok visszamenőleges tevékenységére kivetett adókkal kezdődött, majd folytatódott a sikeres ágazatok 2010. őszi visszamenőleges, 3 évre szóló adóztatásával. Külön érdekesség, hogy a súlyosan megterhelt ágazatok közé tartozott ekkor még a gyógyszeripar is, ami a későbbi „gazdaságfilozófia” szerint már az értékteremtő termelés részeként stratégiai ágazati besorolást kapott. A visszamenőleges adók törlése után szűnt meg az Alkotmánybíróság adótörvények felülvizsgálatát érintő illetékessége, illetve ekkor kapták meg állampolgársági jogaikat a határon túli magyarok. A médiahatóság teljesen Fidesz delegáltakból történt létrehozása a 2010-es év végén elhozta az első nagyobb nemzetközi vihart, amellyel a média szabad, pártatlan működését kívánták a puha cenzúra és bírságolás eszközével korlátozni. Ugyancsak ebben az évben indult el a magánnyugdíj-pénztárak felszámolása, a pénztári tagok nyomásgyakorlással és állami zsarolással történő kényszerítése nyugdíj-megtakarításaik állam részére történő átengedésére. 2010. végével elindult a kormány kinevezettjeinek többségbe kerülése az MNB monetáris tanácsában is.

2011-ben a kormány tovább emelte a tétet: lecserélte a legfelsőbb bíróság és az adatvédelmi hivatal elnökét is, illetve a bíróságok felügyeletét Szájer József feleségének adta át, minden esetben 9 éves kinevezési időszakkal. Az alaptörvénybe pedig számos olyan kitétel került, amely alapján a Fidesz könnyen megbuktathat egy újonnan létrejövő kormányt (pl. a Költségvetési tanács vétójoga a költségvetés felett, kiegészítve az államfő ez esetben Parlamentet feloszlató jogosítványával). Átszabták a választási körzeteket, amelyhez egy számítógépes programot hívtak segítségül, amely – a megelőző 5 választás eredményei alapján – kiszámolta a Fidesz számára optimális választási határokat, amelyet gátlástalanul törvénybe foglaltak. A választási rendszert egyfordulóssá alakították – rákényszerítve a nagyon eltérő értékrendű pártokat a szavazóbázisukat kikezdő, kényszerű, elvtelen együttműködésre – egyben szavazati jogot adtak a 2004. végi népszavazáson végletesen a baloldal ellen forduló, amúgy is erősen nemzeti érzületű határon túli magyaroknak. Egyidejűleg az Országos Választási Bizottságnak példátlan jogköröket biztosítottak egy választás során, természetesen saját tagok kinevezése mellett, amellyel biztosították, hogy egy számukra kedvezőtlen választási eredmény esetén a teljes választást érvényteleníthessék. Ugyancsak 2011-ben döntöttek a bírói kar lefejezéséről és egy – Európában teljesen példátlanul végrehajtott – bírói nyugdíjazási dömpingről. Ugyancsak 2011-ben döntött a parlament a végtörlesztésről (lásd tavalyi részletes cikk), amely során több millió, az akkori jogszabályoknak mindenben megfelelő szerződést az állam egyoldalúan átszabályozott, közel 300 milliárd forintos veszteséget okozva a hiteleket nyújtó pénzintézeteknek. Az MNB elfoglalása – az elnöki és alelnöki posztokon kívül – szintén megtörtént, bár a deviza-tartalék feletti rendelkezést, illetve a regnáló elnök felé történő felügyeleti kinevezést a kormány nem tudta elérni. Az Alkotmánybíróság létszámát tudatosan megemelték, 2011. végére a tagok fele már a Fidesz korábbi politikusaiból, nyílt politikai szimpatizánsaiból állt, 2012-re pedig a Fidesz pártkatonák a legfontosabb, az állam túlhatalmát ellensúlyozó szervezetben egyértelmű többségbe kerültek.

2012-ben – mindezeket követően -  a kormány a korábban extrém mértékben adóztatott ágazatok terhelését részben átalakította, egyes esetekben még tovább növelte terheiket (tranzakciós illeték, közmű-vezeték adó, bankadó véglegessé tétele), illetve rendelkezett a választási regisztráció szabályozásáról, egyben megtiltották a választási kampány folytatását a kereskedelmi televíziókban (ugyanezt szándékoztak az internet esetében is megtenni, de később ettől a tervtől elálltak).

Fenti lista magyarázatot sem igényel és önmagában bizonyítja, hogy az Orbán-kormány „alkotmányozási” tevékenységének egyetlen célja saját hatalmának önkényes, felhatalmazás nélküli megszilárdítása, a hatalom kizárólagos megszerzése, és még inkább annak – a népakaratot önkényesen felülíró – megtartása, minden államhatalmi ág irányításának totális és ellenőrzés nélküli megszerzése volt. A harmadik Magyar Köztársaság hatalomátvétellel, puccsal megbuktatott alkotmánya, ahogyan a jelenlegi alaptörvény is tiltja a hatalom kizárólagos megszerzésére és megtartására irányuló kísérletet. Ennek alapján az Orbán-kormány hatalomgyakorlása alkotmány- és törvényellenes, bűncselekmény megvalósítása révén gyakorolt, illegitim hatalom. (Utóbbi - a helyzet tisztázása érdekében - nem rágalom, hanem a tényekből levezetett politikai vélemény pusztán). Amely – bár demokratikus felhatalmazásra épül – az egyetemes emberi- európai- és nemzetközi jog alapján jogellenes, antidemokratikus és súlyosan sérti Magyarország nemzetközi szervezetekben viselt tagsága létrejöttekor vállalt számos lényeges kötelezettségét is.

Fentiekre tekintettel nincs kétségem afelől, hogy egy elsöprő ellenzéki győzelem esetén Orbánt és a környezetében az alkotmányos rendszer megdöntésében részt vett több tucat kulcsvezetőt bírósági eljárás keretében vonnák felelősségre fenti, törvénytelen, a demokratikus államrend megdöntésére irányuló cselekvéssorért. Mindez tovább táplálja azon balsejtelmemet, hogy Orbán készen áll a választások csalással történő manipulálására is hatalma - lényegében - bármi áron történő megtartásáért. Az ugyanakkor nem kizárható, hogy a rendszerváltáskori politikai kompromisszum mintájára, amennyiben Orbán és köre szembesül - egyszer - hatalma fenntarthatatlanságával, a büntetlenségért cserében végül hajlandó lesz polgárháború, vérontás és további ellenállás nélkül átadni a hatalmat a népakarat jóvoltából majdan megválasztandó alkotmányozó nemzetgyűlésnek.

Hitel; Világ; Stádium

30391.jpg

A magyar kormány 2010-ben – láthatóan elég tudatosan - olyan gazdaságpolitikai irányt vett, amelyben bizonyos szektorok virágzását károsnak, másokét feleslegesnek tekinti a magyar gazdaság fejlődése szempontjából.

A bankszektor – mint a válság okozója – már Orbánék kormányzásának legelején kivívta az első számú közellenség címét. Eleinte populizmusnak látszottak az intézkedések és csak fokozatosan rajzolódott ki egy kép, amely szerint Orbán a hitelezést, sőt magát, a pénzügyi közvetítő rendszert a gazdaságra lényegében károsnak tekinti, illetve ezen belül kiemelten károsnak a külföldi bankok jelentős szerepét a magyar gazdasági életben.

A 2008-as, Amerikából begyűrűző hitelezési válság, amelynek egyébként Orbán a 2/3-os felhatalmazást nagyban köszönheti, valóban tükröt mutatott a bankvilág visszásságainak, felelőtlen döntéseinek. Épeszű közgazdász ugyanakkor sosem gondolhatta, hogy a bankszektor ne járulna jelentősen hozzá a gazdag nyugati államok gazdasági fejlődéséhez. Az USA-ban a bankoknak nyújtott hatalmas mentőcsomagok mérete is eltörpült a szektor teljesítménye, gazdasági növekedésre gyakorolt hatása, a növekedésben játszott szerepe viszonylatában.

Orbán a bankválságot, mint a hitelezésre épülő kapitalizmus végső válságát szemlélte, terápiája is ehhez hasonló. Bankellenes politikája olyan, mintha egy nagy árvíz után tanulságként úgy döntenénk, hogy a növényeknek a továbbiakban többet nem adunk vizet.

E fejezet címével is emléket állítottam Széchenyinek, a legnagyobb magyarnak, aki már 1830-ban tényszerűen leírta, hogy hitel nélkül nincs vállalkozás, nincs gazdaság, nincs fejlődés, nincs gazdag jóléti társadalom.

Orbán a bankokban a kártevőket látta, azokat, akik a tudatlan népnek felelőtlen hiteleket nyújtottak. Ezzel pörgették a gazdaságot és növelték az állam bevételeit, így a szocialista kormányok által elkölthető keretösszeget. Orbánnak abban valószínűleg igaza lehet, hogy bizonyos hitelformák a társadalom számára károsak. Ugyanakkor az államnak és felügyeleti szerveinek minden lehetőségük megvan arra, hogy a nyújtható hitelek formáit, limitjeit, a hitelezés feltételeit és korlátait meghatározzák, a bankok mozgásterét a hitelek nyújtásának társadalmi hatásait tekintve pedig csökkentsék.

A primér bankellenes politika ugyanakkor nem is a lakossági hitelezést, hanem a kisvállalati forgóeszköz hitelezést érintette kedvezőtlenül. Márpedig a vállalkozóknak ritkán van tőkéjük arra, hogy pl. sikeresen felfutó üzleti tevékenységük megnövekedett költségeit, a növekvő vevői kör átmeneti finanszírozását megoldják. Banki hitel híján számos vállalkozás, amely egyébként fejlődőképes üzleti koncepció alapján képes lehetne a fejlődésre, bővülésre, a hitel szűkétől „kiszárad”, így nem járulhat hozzá a növekedéshez, a társadalmi jólét növekedéséhez. Ha megnézzük a magyar „növekedési” adatokat régiós összehasonlításban, akkor a 2-3%-os elmaradás legalább harmada a banki hitelezés ellehetetlenülésének következménye.

A brutális forráskivonás (a nemzetközi bankok a korábban Magyarországra hozott tőkéjüket és likviditásukat visszaviszik az eredeti forráshelyre) láttán szinte meglepő, hogy a magyar gazdaság csak 1-2 és nem 4-5-6%-ot esik évente. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a magyar gazdaság 2008-9-ben már 7%-ot esett és azóta lényegében nem volt képes növekedni, mialatt a környező államok fele ekkora csökkenés után már régen elérték a válság előtti GDP-szinteket.

A kormány bankokkal szembeni másik fontos stratégiai meglátása, hogy a külföldi bankok pénzszivattyúként „használják” Magyarországot, így őket a folyamatos, kiszámíthatatlan intézkedésekkel végül hazánk elhagyására kell kényszeríteni. A banki hitelezés tényleg nagy tőkeáttételű tevékenység: 1 forint tőke 10-12 forint hitelt is lehetővé tesz betétek gyűjtése mellett. Ugyanakkor a bankok közti verseny, illetve az OTP jelenléte élénkíti a bankok közti piaci versenyt, így olcsóbb hitelekhez, végső soron magasabb növekedéshez segítve a gazdaságot. Másrészt a 2008-as válság megmutatta, hogy az erős helyi bankokkal rendelkező országok majdnem mindegyikének komoly összeget kellett saját bankszektorának megmentésére fordítania, ideértve pl. Spanyolországot, Írországot, Ausztriát, Olaszországot. Magyarország ugyanakkor – éppen a külföldi bankok jelentős szerepe miatt, a Fidesz gyakori, e témában folytatott hazudozásával ellentétben – egyetlen adófizetői forintot sem volt kénytelen bankok megmentésére fordítani a kilencvenes évek eleje óta.

A pénzszivattyú-elmélet áll a kormánynak a közüzemi szolgáltatókkal és kereskedőkkel szembeni, súlyosan diszkriminatív hozzáállása mögött is. www.tvn.hu_3b0208366ca4760ea72cec04788ca232.jpgAz energiaellátást, a távközlést, a kereskedelmet, a gyógyszer-kereskedelmet, vagy épp a légi közlekedési infrastruktúra működtetését a kormány olyan ágazatoknak tekinti, ahol monopolhelyzetben lévő szereplők extraprofitokat visznek el hazánkból.

Ez a meglátás, mint sok más hasonló leegyszerűsítés, megint ezer sebből vérzik. Egyrészt a versenypiactól eltérő feltételek között működő cégekért annak idején az állam súlyos forint százmilliárdokat kapott, azaz a szereplők a várható, magasabb profitokat az államnak jó előre kifizették. Másrészt az Uniós versenypiaci szabályok miatt e szektoroknak is ki kellett tárniuk kapuikat a piaci verseny előtt, így a korábbi monopol-nyereségeket a hatékonyságból és az anyaországbeli alacsony kamatok és a helyi kamatok közti eltéréséből származó, tisztes hasznok időszaka váltotta fel.

Fentieken túl az adott szektorok a távközlési, vagy épp az energetikai hálózatok fejlesztésébe forint ezermilliárdokat fektettek, hasonlóan az áruházláncok terjeszkedésével együtt járó építőipari beruházások keresletet serkentő hatásához. Ugyancsak kiemelendő, hogy a kormány által kiemelten támogatott, magas jövedelmű rétegek nagyon jelentős hányada ezekből a szektorokból szerzi jövedelmét, így a szektorok megadóztatása a kormány elsőrendű társadalmi céljaival is önellentmondásba került.

A mai fejlett világban kimondható, hogy a gazdasági növekedés felét a szolgáltató szektor állítja elő. A társadalmi innováció, a beruházások szintjében e szektorok meghatározó jelentőséggel bírnak. 

Nem hallja meg az idők szavát, aki e szektorokat lefölözőnek, értéket nem teremtőnek látja. Saját hazája ellensége az a hatalom, amely vezetékadóval ösztönzi a fejleszteni kész cégeket hálózataik, infrastruktúrájuk leépítésére, visszafejlesztésére. 

Képtelen gyors felzárkózásra, a lemaradás behozására az az ország, amely a fejlett világban a növekedés legalább felét adó ágazatokat közellenségnek tekinti, üzleti környezetüket ellehetetleníti, őket irreális és kiszámíthatatlan adókkal sújtja. Egy ilyen ország sorsa nem lehet más, mint a lecsúszás, a gazdasági hanyatlás, a tőkehiány, végül pedig a megérdemelt balkáni sors, a nyomor.

Ha ránézünk ma Magyarországra, a teljes kilátástalanságra, a munkahelyek hiányára, a menekülő fiatalok tömegeire, a lecsúszásra, a pénztelenségre, a reménytelenség egyre terjedő érzésére, akkor fenti, hibás, torz tévképzeteket látjuk megnyilvánulni és hatni mindennapjainkban. A helyzetet pedig végletesen kiélezi, a téves döntések hatásait pedig felerősíti, hogy e szektorok mögött a kormány saját ellenfeleit véli felfedezni az európai politikai színtéren, így ezen ágazatok egyre elviselhetetlenebb terhelésével is hadat üzen Európai partnereinek és vélt, vagy valós politikai ellenfeleinek.

Mélységes mély kútnak peremén

l21357154.jpgOrbán Viktor - ha nyíltan, vagy pártján belül nem is - éjszaka álmából, Anikó asszony ölelő karjaiból felébredve 2012. nyarára szembe kellett, hogy nézzen azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy az általa kitalált és véghezvitt „unothodox” gazdaságpolitika teljes kudarcot és totális csődöt mondott. Mindehhez persze nem kellett volna e politikát végrehajtania, elég lett volna hallgatnia azon gazdasági szakértők egyöntetű véleményére, akik jó előre óvták e lépések megtételétől.

Ha ránézünk a kamatszintekre és az országkockázati adatokra, elsőre úgy tűnhet fel, hogy az Orbán-kormány a gazdasági szabadságharcát megnyerte. Az első kép azonban csalóka, mert a fizetőképesség megőrzése oltárán elvesztette a termelő- és szolgáltató tőke, illetve valamennyi jelentős európai partnere támogatását, így a gazdasági növekedés megszűnéséből eredően kieső bevételek messze meghaladják a csökkenő kamatokból és egyéb javuló paraméterekből eredő hasznokat. Az összkép tehát durván kedvezőtlen.

536690_505440169474386_1548664111_n.jpgA Fidesz gazdaságpolitikája elég egyszerű célok mentén szerveződött 2010. derekától: a magas jövedelmű, megtakarítani képes rétegek jövedelmét kívánták megemelni, hogy az ország finanszírozását saját forrásokra, egyben a fogyasztás és a gazdaság növekedését belső alapokra helyezzék, egyben ösztönözzék e réteg gyerekvállalási kedvét és hajlandóságát. Miután kiderült, hogy a források a hiány elengedéséből nem finanszírozhatók (mert Brüsszel ezt nem engedte), illetve az MNB tartalékainak gyors bevetése sem járható út, Orbán – részben efeletti bosszúból, részben pedig más lehetőség híján – a nagy vállalatok profitjának drasztikus megcsapolásával vélte megtalálni a szükséges forrásokat, abban bízva, hogy e réteg jövedelmének növekedéséből beindul a gazdaság és kitermeli az időleges különadók fedezetét.

Orbán valószínűleg azzal kalkulált, hogy e – nagy befektetéseken keresztül letelepült, immobilis - vállalatok a kényszer okán komolyabb leépítések és intézkedések nélkül „benyelik” a többletterheket.

Ma is elképesztő visszatekintve, hogy Orbán reális esélyt látott arra, hogy Európa óriásvállalatai ölbe tett kézzel nézik majd önmaguk kirablását, mialatt töretlenül, zavartalanul folytatják beruházási tevékenységüket, mindeközben tovább fizetve a náluk dolgozó, magas jövedelmű alkalmazottak béreit és bónuszait.

A realitás viszont az volt, hogy az intézkedéseket a teljes üzleti szféra értetlenül szemlélte, azt a következtetést levonva, hogy ebben az országban kiszámíthatatlan, áttekinthetetlen és érthetetlen, más országokban nem tapasztalt dolgok történnek és jobb ezektől az ügyektől minél távolabb maradni. A beruházások a kormányváltást követően lényegében leálltak. Az Orbán által átadott nagyobb beruházások (Mercedes, Audi, stb.) kivétel nélkül a Bajnai-kormány alatt kezdődtek, a hatalomváltás után kizárólag elkerülhetetlen gyárbővítések, üzemcsarnok, vagy gyártósor-fejlesztések indultak.

Orbán politikájának nem segített a 2011-ben visszatérő adósságválság sem, bár úgy gondolom, hogy ez a politika semmilyen feltételrendszerben nem működhetett, csak a bukás történelmi lecsengése, időzítése térhetett el a jelenlegitől.

Az Európába visszatérő adósságválság - kiegészülve a befektetői bizalom elvesztésével - igen speciális helyzetbe hozta a magyar munkaerőpiacot. A lassan erodálódó munkahelyek, fokozatosan bejelentett gyárbezárások, leépítések helyett új munkahelyek nem keletkeznek. Az álláskeresés átlagos időtartama a magyar gazdaságban 18 hónapra nőtt, de bizonyos szakmákban (bankszektor, építőipar, gyógyszeripar, légi közlekedés, stb.) ez a szám az 5 évet is elérheti. A frissen végzett diplomások – néhány mérnöki tevékenységet, illetve nyugatra végzett adminisztrációs bérmunkát leszámítva – hasonló helyzetbe kerültek. Mialatt a korábbi évtized fellendüléséből az akkor dolgozók tartalékra tehettek szert, így képesek lehetnek néhány évig átvészelni a morcos időket, a pályakézdők otthon, tartalék és perspektívák nélkül – jobb híján – egyre nagyobb számban a távozás mellett döntöttek. Az orvosi pályán már jó ideje, de ugyancsak igaz ez minden más ágazatra is.

Az Orbán-kormány, amely évi pár ezer plusz gyermek megszületésének reményében százmilliárdos adókedvezményeket szavazott meg, most tehetetlenül kénytelen nézni százezrek kényszerű kivándorlását. Nem lehet persze a gazdaság ellehetetlenülését egyedül a mostani kormány nyakába varrni, de a teljes kilátástalanság, az önkény és a kiszámíthatatlanság miatt létre nem jövő munkahelyek épp a lehetőségek azon kevés, de kritikus tömegét sem hozzák létre, amely a munkaerőpiac minimális mobilitásához, a lehetőségek legalább csekély meglétéhez szükséges volna.

A „munkahelyvédelmi akcióterv” annak elkeseredett beismerése, hogy az eddigi politika folytatása évi 50000-rel növelné a munkanélküliek számát. Mindez kb. az évi 60-70000, a gazdaság természetéből eredő munkahely megszűnésének és a legfeljebb 10-20000 új lehetőségnek az eredője. Ugyancsak tűzoltásként értékelhető a már Magyarországon működő vállalatokkal megkötendő "stratégiai megállapodások" rendszere. Normál helyzetben a befektetői és jogi környezet biztonsága önmagában állva az a stratégiai megállapodás, amellyel az állam garantálja a befektetések és a jogok sérthetetlenségét. Minthogy az állam törvényhozói szerepkörében a megelőző években épp ennek az ellenkezőjét bizonyította, most kénytelen már az itt lévő cégek maradásáért is látszatdokumentumokat gyártani és ezeket protokolláris keretek között szentesíteni.

Azon túl, hogy a kormány kétéves regnálása alatt felélte 3 millió polgár nyugdíj megtakarításait, az államadósságot lényegében nem tudta csökkenteni, „gazdaságpolitikájával” nemcsak a növekedést, de annak alapjait is aláásta és megszüntette, felpörgette az inflációt és több millió embert a szegénység reménytelenségében felejtett, vagy oda taszított.

Normál helyzetben egy olyan négyéves ciklus után, amikor a gazdaság nem tud nőni, egy kormánynak tiszta eszközökkel nincs esélye választásokat nyerni. Mindez még inkább igaz, ha a nulla növekedés egy drasztikus visszaesés után következik be, mint esetünkben. Kiváltképp igaz ez azon a Magyarországon, ahol nem egy kormányt ennél jobb helyzetben, teljesítmény után is elzavartak a szavazók (pl. a Horn, az első Orbán, vagy a Bajnai vezette kormányokat). Ráadásul a változatlan nemzeti tortából további 2% még kamatokra, másik 2% pedig a magas jövedelműek adókönnyítésére ment el, illetve a költségvetés elsődleges egyenlege is további 2%-kal szűkítette a belső keresletet. A társadalom 80%-ának 4 év alatt 6%-os életszínvonal csökkenését a hatalom természetesen nem engedhette, ezért veszi el – kényszerűen – az állam továbbra is a GDP 3-4%-át a nagyobb vállalatoktól bankadó, különadók, tranzakciós illeték, közműadó és egyebek formájában. Csakhogy fentiek következtében felgyorsul az ördögi kör, ebből ugyanis további vállalati leépítések, áthelyezések lesznek, amely tovább zsugorítja az amúgy is csökkenő nemzeti jövedelmet.

örvény1.jpgOrbán egy örvénybe került, egy lefelé menő spirálba, amelyet ő indított el és pörgetett fel és amely azután őt magát is magával ragadta. Egyetlen célja maradt csak: a hatalom még egy ciklusra történő megszerzése. Ma úgy látom, hogy ezért a célért számára semmilyen ár nem drága, de azért megpróbál majd a lehető legkisebb áron hatalomban maradni. Tartok tőle, hogy ez egyszerű módszerek bevetésével nem fog működni, további szokatlan és antidemokratikus intézkedések kellenek majd a cél elérése érdekében. Mind a nemzetközi környezet, mind a belső folyamatok ellene dolgoznak és nagyon sokan óhajtják a távozását a világ befolyásos köreiben is.

Jóslatok 2013-ra

A totális „gazdaságpolitikai” fiaskó után Orbánnak még egy ütőkártyája maradt, ez pedig az MNB bevonása politikai céljainak szolgálatába. 20111115-mnb-magyar-nemzeti-bank-allamkotveny-hozam3.jpg2013. tavaszától az MNB elnöki posztját vélhetően egy olyan személy foglalja majd el, aki a Jegybanktörvényben foglalt elsődleges cél, a pénz értékállósága helyett minden más egyéb, politikai szempont alapján fogja a Jegybankot igazgatni.

A legvalószínűbb jelölt Matolcsy, de Varga Mihály, Boros Imre, Bogár László (!!), sőt akár valamelyik jelenlegi monetáris tanácsi tag kinevezése sem kizárt.

tiszta_arany_4681255683899.jpgA Jegybank politikája ettől kezdve nagy változás előtt áll. A kiszivárgott hírek szerint megszüntetnék a kötelező tartalékok utáni kamatfizetést, illetve a kereskedelmi bankok lehetőségét kéthetes betétek jegybanknál történő elhelyezéséhez. Fentiek, a tranzakciós illeték mellett a banki mérlegek további leépüléséhez, tőkekivonáshoz, illetve a hitelezés további visszaszorulásához vezethetnek.

Fentieken túl a jegybank vélhetően agresszív kamatcsökkentést visz keresztül (kb 3,5-4%-ig), egyben hasonló eszközvásárlási programot hirdethet meg, mint a nagy nyugati államok jegybankjai. Ennek során az MNB közvetlenül vesz majd állampapírokat (jóslatom szerint havi 100 milliárd forintos keretösszegig), amely leszorítja az állampapírok piaci hozamait, ugyanakkor a külföldi tulajdonosok pozíciózárását eredményezhetik, így végül a teremtett többletpénz devizában elhagyja majd az országot. A jegybank tartalékai tovább apadnak majd, a tőkekivonás pedig a forint jelentős gyengülését eredményezheti.

2013. végére jelentős nemzetközi viharok mellett 330 Ft-os Euró árfolyamra számítok, 3000 Ft-os OTP részvény-árfolyam mellett. Várható továbbá, hogy néhány hitelintézet a hitelezés teljes befagyasztásával reagál majd a további, bankszektort sújtó intézkedésekre. 2013-ra további 2%-os GDP visszaesést prognosztizálok, szemben a régiós +1-2, illetve a nyugat európai 0,5-1%-os növekedési rátákkal.

A nemzetközi politikában Orbán Viktor sorsa eldőlt, őt az euroatlanti integráció minden fontosabb résztvevője végérvényesen leírta. A 2011. végi támadássorozattal szemben azonban – úgy tűnik – Orbán lassú „kivéreztetését” választották, így ugyanis kevésbé sérülhetnek a már letelepült nyugati cégek helyi leányvállalatainak gazdasági érdekei. Az Uniós költségvetési tárgyalások is Orbán malmára hajtják a vizet, az uniós költségvetési bürokraták ugyanis a szavazatok megszerzése érdekében félretehetik az ellentéteket. Bár a választási kampányban Bajnai mellett komoly nemzetközi támogatás lesz majd érezhető, az Orbán-elleni komolyabb fellépéshez a választási visszaélések nyilvánvalóvá válása után, csak 2014-ben jöhet össze a megfelelő nemzetközi támogatás és tűzerő.

imf-love1.jpgNem látom lehetségesnek az IMF-tárgyalások folytatását, mert a kormány részéről, a Jegybank elfoglalását követően, sem ok, sem érdek nem fűződik e finanszírozási csatorna igénybe vételéhez. Mindez ugyanakkor sérülékennyé teszi a forintot nemzetközi szinten, így az államadósság 2013. végére ismét 80% fölé emelkedhet majd.

Magánéletileg betöltöttem egy fontos, kerek évfordulót, jövőre pedig – ha minden jól alakul - apai örömök elé nézek. Ha jobban meggondolom, ehhez képest talán nem is olyan fontosak azok a dolgok, amelyekről eddig ilyen hosszan értekeztem. De nincs mit tenni, az évértékelésről ezután sem mondok le.

buek1.jpgBoldog 2013-as esztendőt kívánok Mindenkinek!!

1 komment


2010.12.31. 00:11 atibácsi

2011 - Fejjel a falnak

Milyen év is volt ez a 2011?
A világ számára 2011 talán az utolsó, ezúttal hatásos ébresztő, hogy vége a jóléti társadalom korszakának. Annak, hogy a gazdaságot állami hitelek felvételével lehet tartósan és hatékonyan növekedési pályán tartani. Ilyen szempontból 2011. tulajdonképpen az első nagy gazdasági válság kezelési mechanizmusának a végét, vagy mondjuk úgy, hogy az azóta eltelt gazdasági ciklus legvégét jelenti, amikor visszajutottunk az azt megelőzően a gazdaságpolitika számára adott eszközrendszerhez, kifogyva az akkor kitalált új eszközökből.
Magyarország számára 2011 egy különösen furcsa év volt, amely azonban – sajnálatosan – még nem hozta el a közgondolkodás megtisztulását, a többség számára nem világított még rá arra, hogy a fő probléma az ország irányítóinak téves irányválasztása, az ebből eredő akarnok tudatlansága, a következmény pedig a tudatlanok magabiztosságából eredő, értelmetlen rombolás. A király meztelenségét tehát a többség még nem látja, azonban kétségtelenül elindult valami, aminek a vége a jelenleg az ország felett hatalmat gyakorlók népszerűségének teljes összeomlása lesz majd, inkább előbb, mint utóbb, de utóbb mindenképpen. 
Számomra sok szempontból vízválasztó. Elsősorban a karrierrel kapcsolatos hozzáállásomban. Úgy gondolom, hogy a munka egy fontos dolog, örömforrásnak azonban – azt a szakmát tekintve, amelyet választottam – aligha alkalmas. Ez inkább egy pénzkereseti forrás és úgy is kell tekinteni rá, önmegvalósítást és elismerést várni tőle reménytelen vállalkozás. A tolerálható mértékben elviselhetetlen megtalálása a fő cél. Minthogy a korábbi cégnél ez nem sikerült, júniusban eljöttem és keresem tovább, újra a tolerálható mértékben elviselhetetlent. Nem lesz könnyű ismét esélyt kapni az újrakezdésre, de türelem és nyitottság maradt még bennem. Úgy gondolom, hogy könnyen eltelhet a teljes következő év is a keresés folyamatával és ez is része a nagy játéknak, amire vállalkoztam.

A tavalyi jóslatok
A korábbi évértékelőkben csak egy mondattal szoktam utalni a tavalyi jóslatokra, de ezesetben olyan sok ponton találkoztak a jóslatok a tényleges eseményekkel, hogy ezt érdemes kiemelni, és nem elsősorban önfényezésből. A közgazdaságtudomány ugyanis tankönyvszerűen létező, működő, érvényes rendszer, így ezek tudásával és kis ráérzéssel felvértezve pontosan, tisztán láthatjuk a bekövetkező folyamatokat. A részleteket tekintve persze sokszor tévedtem, különösen az MNB monetáris tanács tagjainak intézkedéseit illetően. A végső kép mégis azért lett olyan, amilyen, mert a politikai akarnokság ráerőltetése a gazdaságra végső soron a végtörlesztéssel bekövetkezett, az eredmény pedig megegyezett azzal, amit a mesterséges kamatcsökkentés végrehajtása okozott volna. Fontos kiemelni, hogy a tavalyi évértékelő megírásakor az OTP 5,100 Ft-os, a MOL 20,800 Ft-os áron forgott, a forint pedig 278 Ft-os értéken zárt. Akkori szemszögből teljesen irreálisnak tűntek a végül részben bekövetkezett 2011-es árfolyamprognózisaim, persze az euró válságának kitörését még értelemszerűen nem tudtam bekalkulálni az akkori jóslataimba.

Nézzünk néhány részletet a tavalyi jóslatokból:
„2011 végére 3200 Ft-os OTP, 15000 Ft-os MOL árfolyamot (év közben elképzelhető ismét 2500, illetve 12500 Ft-os árfolyam is), illetve 310 Ft-os Euró árfolyamot prognosztizálok (év közben 345-ös csúccsal). A kalandor gazdaságpolitika következtében ugyanakkor nem kizárható, hogy az ország ismét IMF-megállapodás megkötésére kényszerül majd, elkerülendő a gigantikus finanszírozási terheket, amely véget vethet Orbán kalandor gazdasági kísérletének és visszaterelheti az országot a nemzetközi politika szabályrendszerébe.
A bankadóról: Orbán később vázolandó gazdasági növekedési vízióinak első korlátja épp a bankok hitelezési aktivitásának várható befagyása, visszafogása lesz, a régió más országaiba történő átcsoportosításokkal, a kiszámíthatatlan és drasztikusan kedvezőtlen tevékenységi környezet következtében.
Az IMF hazaküldése és a kölcsönszerződés kvázi felbontása történelmi bűn volt ebben a helyzetben. E lépéssel végeredményben megtelt tartalommal a NENYI-ben foglalt önrendelkezési jog kinyilatkoztatása. Az Orbán-kormány fenti, a magyar gazdaság realitásait figyelmen kívül hagyó, erőfitogtató politikája tehát az éves nemzeti össztermék több mint 5%-ába került az ország gazdasági szereplőinek, melynek több mint felét az állam, ezen keresztül az adófizetők szenvedték el, így igazából a gazdasági környezet destabilizálása az ország számára nem is biztosít majd valós többletforrásokat. 
Fentiek alapján az ország finanszírozási kockázata és költsége tovább nő, amely kockázat figyelembe vételét követően a következő év első felében várhatóan a hitelminősítők leminősítik a hosszú lejáratú magyar államadósságot a befektetésre ajánlott kategória alá.
A visszamenőleges adóztatás európai jogi normákkal összeegyeztethetetlen rendszere az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának központi elemévé vált, a magánnyugdíj-pénztárak zsarolásszerű államosítása mellett. Az „új rendszer” alapjai olyan talapzatra épülnek, amely ingoványos. A legalantasabb emberi ösztönöket, a közfelkiáltásos, cserépszavazásos, az alapjogokat durván és folyamatosan megsértő barbár időket idézik vissza. Nem véletlen, hogy az intézkedések következtében a befektetői bizalom az országban megrendült: nemcsak a munkahelyek létrehozásához nélkülözhetetlen külföldi befektetéseket tántorítja el az önkény e térnyerése, de a magyar magánbefektetők is – a hírek szerint – mind nagyobb arányban menekítik legális megtakarításaikat is külföldi bankokba, vállalkozásaikat külföldre. Nem bíznak tulajdonuk szentségének tiszteletben tartásában. A közbizalom megrendült, a befektetői bizalom elenyészett. Ez a második Orbán-korszak első fél esztendejének szomorú mérlege.

Úgy gondolom, hogy fentieket nem szükséges kommentálni. Az a tény, hogy az Orbán-kormány fenti, jól látható következmények ellenére nagytőke- és bankellenes, lényegében szélsőjobboldali gazdaságpolitikát folytatott egészen 2011. végéig, egyrészt a Fidesz vezetőségének mélységes tudatlanságából ered. Itt üt vissza, hogy a szociálliberális „bankár-kormány” gazdasági szférából érkezett minisztereivel ellentétben az Orbán-kormány – Fellegit leszámítva – olyan emberekből áll, akik soha nem dolgoztak a versenyszférában, nem értik annak gondolkodását, motivációit, működési elveit, ebből következően nem is képesek teljességgel áttekinteni az ezzel ellentétes alapon hozott intézkedések rövid- közép- és hosszútávon pusztító következményeit. Másodsorban jól látható, hogy a cél a radikális jobboldali értékrendű, tőkeellenes, részben a Jobbikra, részben a Fideszre voksoló szavazóbázis kielégítése. Tekintve, hogy az intézkedéseket szociológiai felmérésekre alapozzák, vélelmezhető, hogy e rétegek aránya a társadalmon belül olyan jelentős lehet (akár a teljes szavazóbázis 40-60%-át is kiteheti), amely indokolja a nekik való, ilyen hangszerelésű politizálást. Mindez ugyanakkor azt vetíti előre, hogy egy ilyen értékrendű társadalom – egy ezt korrigálni képes politikai elit híján - hosszú távon a maga méltó helyére, a visszacsúszó, leromló, balkáni, vagy még azon is túli életszínvonal- és közmorálesést elszenvedni kénytelen népek sanyarú sorsára jut majd.

Az év embere: Álmok álmodója – Mr. Mínusz Ezermilliárd

Matolcsy György nem közgazdász, ebben biztos vagyok. Végzettségét tekintve persze az, de az egyetem és az azt követő doktori fokozat inkább csak egy zavaró kitérő Matolcsy munkásságában. Önéletrajzából ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Matolcsy_Gy%C3%B6rgy ) kiviláglik, hogy a szocializmus éveiben a szocialista iparszervezésben tett szert gyakorlatra, majd a rendszerváltást követően az EBRD-ben eltöltött, vélhetően politikai beosztása mellett Növekedés és Beruházáskutató „bullshit” (szájtépő, semmittevő) intézeteket vezetett. Mikroszintű gazdasági döntéseket életében nem látott, egyet sem, távolról sem, már amennyiben bécsi kiruccanásain vásárolt import ingei beszerzésétől eltekintünk.
Orbán Viktor sem jogász, ugyanis egy jogász soha nem hozna visszamenőleges jogszabályokat, hadakozna ellene a belső törvénye, az ízlése és végső soron azt mondaná, hogy "nem érdekel a hatalom, ha önmagam feladásán keresztül vezet oda az út". Láthatóan viszont Orbán - épp ellenkezőleg - jól érzi magát az évezredes jogelvek megtagadója, koncepciós perek 21-i századi megrendelője szerepében, ezért gondolom úgy, hogy ő nem jogász. Matolcsy ennek mintájára a közgazdaságtan törvényeit, bizonyított elveit vagy épp úgy tekinti, mint kicselezendő, meghaladott szabályokat, vagy azokat megfelelő mélységi elemzés nélkül, úgy szlogenszerűen szereti alkalmazni (pl. egykulcsos adó = növekedés), amely a körülmények részletes elemzése nélkül gyakran épp fordítva igaz. Ezért gondolom, hogy ő pedig nem közgazdász.

No most: ez a nem-jogász és nem-közgazdász sajátos korszakban és konstellációban találkozhatott, és személyiségük együtt olyan gazdaságpolitikai, jogi-gazdasági torzszülöttek világra jövetelét eredményezte, amelyek a két világháború, a tatárjárás és a törökdúlás után 5-ik helyre kívánkoznak a magyar társadalomnak ezredéves történelme során okozott károk és megpróbáltatások listáján, legalábbis azok gazdasági kárai tekintetében.
Matolcsy az általa „vezetett” „bullshit” kutatóintézetek kényelmes foteljében ülve arra a megvilágosító felismerésre jutott, hogy a nyugati kapitalizmus irányítói egytől-egyig bolondok, és az „okosan, fondorlatosan” megnyíló legrövidebb út helyett egy tankönyvi dogmákból eredő, értelmetlen, nehéz utat járnak. Matolcsy őszintén hiszi, hogy egy jól kivitelezett testcselt követő rohanással és szökkenésekkel az ország kicselezheti a nemzetközi, főáramba tartozó gazdasági elveket, és szempillantás alatt, hipp-hopp akkora növekedési pályára állhat, hogy mire a nyugati „bankárok” idefigyelnek, már ki is nőttük a velünk hozott adósságot, annak terheit és az ország már be is jutott a boldog békeidőkbe.
Orbán Viktor sosem hitt a közgazdászoknak, szerintem le is nézi a gazdaságtudományt, főképp ez lesz a veszte egyébként. Nem szereti azt hallani, hogy valamit nem lehet, vagy nem érdemes megcsinálni, ha neki ésszerűnek tűnik egy számára problémának tűnő helyzet megváltoztatása. Számára a gazdaság egy az alrendszerek közül, amit megítélése szerint képes uralni, akaratlagosan befolyásolni, ha úgy tetszik betörni. Nincs tisztában azzal, hogy a nemzetközi gazdaság mára a legfontosabb alrendszerré vált a világban, egyben a politikai döntések közel 3/4-e gazdasági-elosztási döntés, bonyolult és elképesztően komplex belső struktúrákkal, kölcsönhatásokkal, mellyel szembeni bármely támadást az alrendszer nagyon sokszoros szorzóval fogja megfizettetni azzal, aki a rendszert megerőszakolja, vagy arra törekszik. Orbán alkalmatlansága a miniszerelnöki posztra, sok más mellett, elsősorban totális közgazdasági hozzá nem értéséből fakad, amely kiegészül fenti attitűdjével a közgazdászokhoz, a gazdasághoz.
A sok „nem érdemes” után Orbán minden kompetens közgazdászt elkergetett maga mellől, maradt viszont ez a Matolcsy, aki távlatokat és muníciót adott Orbán különutas, „mi jobban tudjuk” vízióinak.
Matolcsy első 2 éves országlása során nevéhez fűződik a kamattámogatásos, ingatlan fedezetű forinthitel "feltalálása", amelyre a Fidesz még ma is gyakran hivatkozik. A most büntetett bankoknak elképesztő profitot jelentő, teljesen fenntarthatatlan állami támogatási pilótajátékra épülő rendszer az országnak közel ezermilliárd forintos terhet jelentett. Az autópálya építések mellett így ez elsődleges oka volt az Orbán által folyton hangoztatott adósságnövekedésnek, azaz azt Orbán maga idézte elő, Matolcsy kreatív közreműködésével. Sajnálatos, hogy a 2002-es kormányváltás utáni hisztérikus hangulat miatt a rendszert a szocialista kormány még további egy évig fenntartotta.
Matolcsy másik torzszülötte, a Széchenyi-terv deklaráltan az export vezérelt gazdaságpolitika belső keresletre történő átállítását tűzte ki célul, ennek megfelelően egy kis, nyitott gazdaságban annak fundamentális koncepciója egy teljesen téves gazdasági látásmódra épült, nevezetesen, hogy egy ilyen gazdaságot a belső kereslet tud tartós növekedéshez segíteni. A terv kidobott az ablakon százmilliárdokat, amúgy ésszerűtlen, támogatások nélkül negatív megtérülést mutató beruházások megvalósulásához vezetett, de annak hatásait a Bokros-csomag által előidézett, egészséges növekedés még nagyrészt ellensúlyozta. 
Bár az előző Orbán-kormány gazdasági teljesítményét ismerve közgazdászként sok jóra nem számítottam a következő ciklusban sem, kissé megdöbbentett, amikor a kormányváltáskor ismét Matolcsy került a gazdasági miniszeri székbe, sőt hitbizományként megkapta a Pénzügyminisztérium vezetését is. Matolcsy valóban beváltotta a „hozzá fűzött reményeimet” és még a korábbi intézkedéseit is messze alulmúló „gazdaságpolitika” kialakításához kezdett.
Itt leginkább csak a politikai korrektség kedvéért jegyzem meg, hogy az örökség a megelőző 8 éves kormányzást követően természetesen nehéz volt. Az MSzP-SzDSz koalíció, az irracionális gazdasági fejlődés hullámán lovagolva 2002-2006 között esztelen költekezésbe kezdett. Jó volna azt írni, hogy a választók ezért büntették meg a szocialistákat 2010-ben, de sajnos a létrejött gazdasági problémák, a megszorítások mellett az öszödi beszéd, a szociális népszavazás és az MSzP korrupciós ügyei együtt kellettek a Fidesz kétharmadjához. Leírtam már tavaly, hogy a Fidesz milyen módszerekkel „hajszolta, lovalta” bele a szocialista kormányokat a folyamatos hibákba, de ezeket itt most ismét nem fejteném ki. Le kell szögezni, hogy a kialakult helyzetért a korábbi kormánypártok méltó vereséget szenvedtek, innentől pedig a Fidesz dolga az átvett ország helyzetéhez, realitásaihoz illeszkedő politika megvalósítása lett volna. Másrészt nem hagyható figyelmen kívül, hogy Gyurcsány a 2006-os választást követően saját népszerűségét feláldozva elkezdte az egyensúlytalanságok leépítését, melyet Bajnai tisztességgel, a lehetőségekhez mérten kitűnően folytatott, ez is okozta az MSzP drámai vereségét.
Fenti okokból és folyamatok következtében a Fidesz példátlan felhatalmazást, egyben hatalmas esélyt kapott, melyet hatalmas mértékben puskázott is el, sajnos ismételten az ország kárára.
Orbán és Matolcsy leült egy olyan asztalhoz huszonegyezni, ahol az ellenfeleknek 2-2 terített lapja volt, láthatóan mindegyiknek gyenge lapja. Orbán és Matolcsy 19-et húzott osztásra, majd ahelyett, hogy élvezte volna a győztes pozíciót, mindjárt 2 lapot kért egyszerre. Ennek a két lapnak nyilván két ásznak kellett volna lennie...
A kormányváltáskor a piac akkora bizalmat szavazott az új kormánynak, ami nem gyakori ezekben az időkben. A kétharmados győzelem után az állampapírhozamok 100 bázispont körüli mértékben, a 3 éves papírok 6, a 10-15 éves papírok 7%-os kamatszint alá estek. Orbánnak más dolga sem lett volna, mint kiélvezni a nyakába szakadt kamatmegtakarítást, egy két dörgedelmes antikapitalista lózung mellett pedig abból levihette volna az SzJA felső kulcsát mondjuk 5%-kal, és beígérhetett volna mellé további évi 2-3%-ot, hasonlóan a társasági adóhoz, esetleg megemelhette volna átmenetileg az osztalékok és kamatok adóját a kissé elszállt hiány rendezéséhez, vagy mondjuk a magánnyugdíjpénztári befizetéseket arra az évre átcsatornázhatta volna a költségvetésbe. Ha Orbán igazságérzetét nagyon zavarták a devizahitelek, akkor pl. azok éves záró állományára vethetett volna ki bankadót, ezzel ösztönözve a bankokat azok konverziójára, egyben a befolyt bevételt pl. a devizahitelesek végtörlesztésének támogatására fordíthatták volna, akkor még 180-220 Ft-os svájci frank árfolyam mellett, teljesen piackonform módon. Reális, egyben biztonságos cél lett volna az IMF-ről való leválás 2-3-4 éves távlatban, néhány stratégiai cél minden áron való megtartása mellett (pl. alacsony adók megcélzása a növekedés ellehetetlenítése nélkül). Ehhez képest a két lap kikérésével megkockáztatta, hogy a gazdaság még működő ágazatait, illetve a korábbi állami alkalmazottak végkielégítéseit, majd a nyugdíjpénztári tagok számláit lényegében gazdasági előny nélkül (hiszen a kamatkiadások és az adósságnövekedés elvitték ezeket az összegeket) kirabolja és ezt az összeget a magas jövedelműek felé csoportosítsa, abban a reményben, hogy ettől beindul a várva-várt növekedés. Irreális volt ebben bízniuk, részben a háztartások magas devizatörlesztési terheire és az ezekre képzett tartalékolásra, részben a kiszámíthatatlan gazdasági helyzetből eredő bizonytalanságra tekintettel jól látszott, hogy a rendszer nem a fogyasztás felé tereli a többletforrásokat.
Ezen intézkedések meghozatalát követően ráadásul a kamatok azonnal emelkedésnek indultak és a kormányváltáskori bizalmat a piac a kormánytól megvonta. Innentől kezdve a kormány már csak futhatott a pénze után az újabb különadókkal. A Széll Kálmán terv egy utolsó erőfeszítés volt a befektetői bizalom helyreállítására, de a nyárra-őszre drasztikusan begyűrűző európai adósságproblémák lelassították a gazdaság növekedési kilátásait, mely a svájci frank árfolyamának szárnyalásával és a végtörlesztés őrületének befektetői bizalmat megroppantó hatásával egyetemben együtt a magyar gazdaságot 2011. végére újra recesszióba taszította. A kártyahasonlathoz passzoló, párhuzamos hasonlatként megfelel talán az a kép, hogy Orbánék egy olyan roncsautót vettek át egy hegyvidéken, amelyet a tulajdonos (előző kormány) előtte feltuningolt és benne néhány liter üzemanyag lehetett. Egy óvatos vezetéssel és némi lejtővel talán el lehetett volna jutni vele egy közeli szervizbe. Orbán és Matolcsy ezzel szemben az autóval padlógázzal elkezdtek rallizni, csak úgy égett a bitumen, a gumi és az üzemanyag is. A benzin azonban kifogyott és az európai adósságválság beköszöntével az üres gépkocsi egy 3000 méteres hegy emelkedőjén, a fagyos, kivilágítatlan éjszakában állt meg..
Fenti váratlan eseményekre Matolcsy és Orbán egyre erőszakosabb, egyre irreálisabb álom-elképzelésekkel (újabb és újabb növekedési tervek, végtörlesztés megszavazása) és szakrális pótcselekvésekkel (alaptörvény körüli mítosz-teremtési próbálkozások) válaszoltak, a reális helyzetértékelés pedig az IMF szánalmat ébresztő visszahívásával vált valósággá.

A kártyaparti és a rally-bajnokság látványos elvesztésével (IMF visszahívása) Matolcsynak természetesen mennie kell. No nem azért, mintha Orbán immár ne bízna benne. Ők, a viccben szereplő rabbihoz hasonlóan még számos módon megpróbálnák meggyógyítani, sőt növekedésre sarkallni a korábbi gyógymódokban időközben kimúlt libát. Nem is a Fidesz-frakció, vagy épp a nemzetközi tőke fogja Matolcsyt távozásra bírni. A józan, úgymond polgári jóérzés azonban nem fogja megengedni, hogy Matolcsyt kitegyék annak, hogy hazai és nemzetközi fórumokon a képébe és a háta mögé röhögjön az egész magyar és nemzetközi közgazdászszakma. Szakmailag vált Matolcsy a nevéhez fűződő politika kudarcával annyira sikertelenné, amelynek következményei önérzeti szempontból nem lesznek fenntarthatóak. A viharok elmúltával Matolcsy majd visszavonul valamilyen fontos bank, vagy intézet igazgatói posztjára és unokáinak is azt meséli majd, hogy ő tudta volna az országot talpra állítani, de a rosszindulatú, víz alatt rugdosó, elnyomó világtőke abban őt cselszövéssel megakadályozta.

Az év eseménye a végtörlesztés, avagy hogy is született meg a Banana Republic of Madzsarisztán

A tavaly őszi különadók és az alkotmányosság elleni támadások után a láncfűrészes pszichopaták visszavonulót fújtak, csak egy-egy apróbb tanújelét adták, hogy azért végérvényesen nem tűntek el, például az alaptörvény asztala a Kossuth téri szobor rakosgatós játék ötletei, vagy az alkotmányhoz rendelt festmények utaltak erre. Időközben büntetőeljárás indult Gyurcsány Ferenc ellen, amit nem kellene feltétlenül konstruált ügynek tekintenünk, ha a Fidesz és szavazói ezt az igényt és célt már 3 éve folyamatosan nem hangoztatnák. Így viszont eléggé kilóg a lóláb.
Azután a nyári uborkaszezon végén – aki jól figyelt – hallhatta, hogy a miniszterelnök arról beszél, hogy az ősz kérdése a veszteségmegosztás eldöntése lesz. Azután az október 23-i hosszú hétvégén a „Fidesz frakció elementáris nyomására” a kormány átgondolta a végtörlesztés ötletét, amelyet Orbán a hétvégét követően támogatott és ebből napokon belül jogszabály is lett. A láncfűrészes pszichopaták tehát visszatértek, egy sokkalta nagyobb láncfűrésszel, mint amit korábban bárki láthatott, és a nagy hadonászásban sajnos – ahogy ez lenni szokott – magukat is súlyosan megsebesítették. Orbán ebből a szempontból őszinte volt, amikor arról beszélt a frakciónak, hogy "most ott vágunk bele a betegbe, ahol nem tudjuk, hogy van-e ott a bőr alatt ütőér", de utólag elmondhatjuk, hogy a műtéti vágás egy főverőeret vágott ketté.
A Fidesz-frakció igyekezete a bankok egyoldalú megkárosításában persze érthető, hiszen a frakció maga is jelentős devizahitelt halmozott fel. Az a kicsinyes ragaszkodás pedig ahhoz, hogy a végtörlesztést ők is megtehessék, nyilvánvalóvá tette az intézkedés mögötti egyéni motivációkat. Orbán értetlenségét fejezte ki, hogy miért kellene a politikusokat negatívan diszkriminálni ebben a kérdésben: hát elsősorban azért, mert a lehetőséget éppen ők teremtették és ezzel legalább a látszatát el lehetett volna kerülni annak, hogy pont önmaguk érdekében cselekedtek így. Azután az ősszel Lázár János javaslata az önkormányzatok áramtartozásai esetén a kikapcsolás tilalmára, újabb fejezetet szolgáltathatott volna a tavalyi „haverok, csókosok előre” fejezetrésznek, amelyet ezúttal mellőzök.
A végtörlesztés jogellenességéről nincs értelme értekezni. Akinek nem világos elsőre, annak úgysem lehet elmagyarázni, hogy miért lehetetlen az ötlet. Amit kiemelnék az megint egy hosszútávú következmény: a kilakoltatási tilalom másfél éve alatt a nem-fizetők aránya a tilalom miatt óriási mértékben megugrott. A Fidesz a lakosságnak ezzel azt üzente, hogy a tartozást nem kell visszafizetni. Azután a nem fizető hitelek azért is nőttek tovább, mert a megtévesztett, csak késve törleszteni újrakezdő emberek egy sokkal magasabb frankárfolyamon kellett, hogy törlesszék korábbi tartozásaikat. A végtörlesztés ugyanerről szól: a saját téves döntésemért nem nekem kell vállalnom a felelősséget. Ha egy ügylet előnyös, a nyereség az enyém, ha viszont a feltételek másképp alakulnak, akkor az állam majd valahogy kiment. Persze főleg akkor, ha magas jövedelmű, esetleg politikus vagyok, és amúgy a kimentésre nem is lenne szükségem. Másképpen nem, akkor ehelyett szenvedhetem a kevesek kimentésének következményeit (árfolyam emelkedése, kamatok növekedése).
A dologgal – a kicsinyes, egyéni motivációk szintjén túllépve – pedig az a fő probléma, hogy a jogállam, ezen keresztül a növekedés nyilvánvaló rombolásán túl az egész intézkedés megint teljesen átgondolatlan elvek mentén született, az totálisan felesleges volt és mindenki számára káros eredményre vezetett. A politikai korrektség kedvéért kiemelném, hogy a devizahiteleket felvevők jelentős része nem rendelkezett szükséges alapismeretekkel a devizahitelek kockázatainak tényleges megítéléséhez. Az azonban bizonyos, hogy nem kell különösebb diploma ahhoz, hogy tiszta legyen, hogy egy svájci frankban felvett hitelt annak mindenkori árfolyamán kell visszafizetni. Az árfolyam ingadozás potenciális mértékét azonban a hitelfelvevők nem tudták felmérni, ahogyan ezt a bankok „szakértői”, vagy épp a politikusok sem tudták megtenni, ellenkező esetben nem adósodott volna el a fél Fidesz, és maga Orbán Viktor is svájci frank alapon. A frank drámai erősödése ugyanis egy olyan mértékű világgazdasági átrendeződés következménye volt, amelyet senki még csak sejteni sem tudhatott előre.
A bankok nagyon felelőtlenül nyújtották a svájci frank hiteleket, hiszen kézenfekvő lett volna euróban hitelezni, amíg úgy gondoltuk, hogy hamarosan csatlakozunk az eurozónához, ez lett volna a szakmailag helyes döntés. A probléma óriásira is dagadhatott volna, a svájci jegybank ugyanakkor nyár végén megtette azt a szívességet, hogy megtámasztotta a frank-euró árfolyamot az 1,2-es szinten, a korábbi 1,01-es csúcshoz képest. Innentől kezdve tehát a képlet leegyszerűsödött, a forint-euró árfolyam határozza meg a forint-frank árfolyamot, azaz a svájci jegybank a bankrendszerünk súlyos hibáját önként magára vállalva korrigálta. Persze a korábbiakban a frank-euró árfolyam inkább vonzódott az 1,50-1,55-ös szinthez, de cserében az euróhoz képest is komoly kamatelőnyt biztosított a frank és biztosít a mai napig is. Innentől kezdve az intézkedés közgazdaságilag indokolatlan volt, így a valós okokat a közelgő leminősítésben, vagy a közvélemény vágyainak populista kiszolgálásában kell keresnünk, elterelve a figyelmet a gazdaságpolitika teljes csődjéről (vesd össze: időközi választások eredménye a második kerületben, az egykulcsos adó és a végtörlesztés nyerteseinek lakóhelyén).
Orbánék ugyanakkor az intézkedés költségvetési hatásain túl nem számoltak azzal, hogy az önkényes döntés a bankok magyarországi hitelnyújtásán immár tartós, végleges és gyógyíthatatlan sebet ejt, illetve az elvezet a forint és az állampapírpiac összeomlásához, egyben kikényszeríti az IMF visszahívását. A terv bejelentése ugyanis időben egybeesett az európai bankrendszer súlyos válságának elmélyülésével, illetve a kormányzat további kommunikációs hibái következtében azok egymás hatását drasztikusan felerősítették.

„Összehangolt spekulációs támadás” a forint árfolyama ellen
Az IMF behívását követően kis idővel a Fidesz úgy döntött, hogy ezzel a kommunikációs stratégiával próbálja elterelni a figyelmet a saját maga által összetákolt, majd magára döntött budi leomlásának egyértelmű következményeiről. Persze elképzelhető, hogy még most sem értik, hogy a budit maguk döntötték magukra (pontosabban: mindannyiunkra), de ezt már nem kívánom tovább boncolgatni. Akik azonban a helyzetet nem értik pontosan, de szerencséjük folytán ezt a blogot olvashatják, azoknak részletesen elmesélem a történetet.
Orbán Viktor a bankadót azon államférfiúi buzgalmában vetette ki, hogy a korábban a lakosságon „nyerészkedő” bankok profitját utólagosan megcsapolja. Azután a frank árfolyamának elszállását követően Orbán elszánta magát arra, hogy a lakossági devizás hitelek árfolyamveszteségeinek dandárját a bankokkal – immár másodjára – újra megfizettesse. Korábban Orbán nyilván hallott a hitelminősítőktől egy olyan becslésről, hogy a magyar országkockázati felár (azaz a nekünk nyújtott devizás kamatok magas szintje) értékének magasságában jelentős annak a szerepe, hogy a magyarok adósságának döntő része deviza alapú, így a forint leértékelődése sokkal súlyosabban érinti a gazdaságot, mint más országokét, így kockázataink magasabbak. Ezeken felül hallott valami olyasmit is, hogy a gyenge árfolyam kedvez az exportnak. De sajna az a bökkenő, hogy ha gyengítjük a forintot, akkor nő az adósságunk értéke is forintban, ami a negyedik negyedévben elég tisztán meg is mutatkozott az államadósság visszanövekedésében a kiinduló 82%-os szintre.
Orbán Matolcsy mesterrel egy vidéki szatócsbolt bölcsességével összeült, és kitalálta a következőket. Először szabaduljunk meg a lakossági hitelektől devizában, ennek első lépése a végtörlesztés. Utána dobjuk át a többi hitelt is forintra, ezután már gyengíthetjük a forintot, csökkenthetjük a forint kamatokat és beindíthatjuk a növekedést (valahogy mindig ide lyukadunk ki, bár Orbán magáról azt állítja, hogy nem fetisizálja ő a növekedést, de a végén valahogy mindig egy cseles, fondorlatos módot mégis kitalálunk a gyors növekedési kitörésre, ami a legvégén azután persze megint nem fog működni). A probléma az, hogy Magyarország csak lassan, komótosan tudja az adósságát csökkenteni, és igaz ez a lakosságra, az államra és mindenki másra. Minthogy tehát a külföldiek pénzéből, kegyelemkenyéren, egészen pontosan hitelekből élünk, így ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha a külföldieket meggyőzzük arról, hogy nyújtsanak nekünk forintban hitelt, erre pedig a mostani szintet meghaladó mértékben kevéssé mutatkoznak késznek. Matolcsy és Orbán mindig beszél valamilyen aktív jegybanki politikáról is, amivel lehetne „likviditást juttatni a rendszerbe” de végső soron akkor a rendszerbe „beküldött” forintot a külföldiek a sor végén valahol visszaváltanák devizára (forintgyengülés), vagy a jegybanknak kellene megvennie a forintot az ország devizatartalékából, amely nagyon veszélyes folyamat és könnyen fizetőképtelenséghez vezet, ha ezt nagy tételekben teszik (tartalékcsökkenés). A harmadik módszer, hogy a keletkező, pontosabban mesterségesen a rendszerbe juttatott forintért forintos kötvényeket ad el a Nemzeti Bank, ez viszont a kötvények kínálatának növekedését idézi elő, így megint csak a kamatok emelkedésének irányába ható, kedvezőtlen eredményre jutunk (piaci kamatok emelkedése). Mindezek ellenére jellemző, hogy a hitelezés jegybanki ösztönzése érdekében Matolcsy Simorékkal is leült tárgyalni 2011. decemberében, és vélhető, hogy rögeszmés ragaszkodását a pénzügyi lazításhoz nehezen fogja feladni, annak ellenére, hogy erre a tankönyvek szerint csak a világgazdaságban meghatározó valutájú országoknak van lehetőségük valutájuk drasztikus leértékelődésének veszélyeztetése nélkül. A drasztikus leértékelődés a sok devizás államadósság miatt pedig megint csak az államadósság növekedéséhez, így végül államcsődhöz vezetne, a kör tehát bezárult. Az egy más kérdés, hogy Orbán és Matolcsy, érezve, hogy a bankok hitelezési kedvét Magyarországgal szemben véglegesen eljátszották - amelynek a növekedésre nézve is drámai hatásai lesznek - pánikszerűen próbálnak valamilyen alternatív, megint csak "egyszerű, okos, fondorlatos" megoldást találni, sajnálatos módon a siker legcsekélyebb reménye nélkül.
Ennél persze minden szempontból sokkal egyszerűbb lenne inkább eleve olyan politikát folytatni, ami ceteris paribus egyre erősödő árfolyamot eredményez (lásd Csehország), ami azután csökkenti az inflációt, a bérek emelkedését, azaz végső soron a hatékonyságot sem rontja, egyben a javuló árfolyam csökkenti az államadósságot is, de Orbánék valamiért – talán azért, mert ez a politika feltételezi az ésszerű intézkedések kizárólagosságát és a láncfűrészek végleges elásását, amelytől ők valamiért ódzkodnak, talán csak beteges ragaszkodás a cseles megoldásokhoz a „sajátos magyar észjárás” alapján - a másik verzióra tettek fel tétet és az összeomlás pontosan ezzel vette kezdetét.
A végtörlesztés bejelentésekor a forint azonnal gyengülni kezdett, eleinte vélhetően azért, mert a bankok a hirtelen keletkezett árfolyamkitettségüket a várható végtörlesztők száma alapján feltehetően elkezdték lefedezni. Nem mindegy ugyanis, hogy a 250 Ft-os euróárfolyamon törlesztés pillanatában a forint 270, 290, vagy éppen 310 forint, a bank vesztesége ugyanis az árfolyam növekedésével drasztikusan nő. Meglepne, ha mindezt tétlenül, ölbe tett kézzel nézték volna.
A hazai és a nemzetközi sajtóban és elemzőcégeknél élénken kezdtek beszélni arról, hogy a kormány feltehetően a forint gyengülésére játszik és ezt akarja előkészíteni a lakossági hitelek átváltásával. Én ugyanakkor ehelyett azt gondolom, hogy a kormány a végtörlesztés bejelentésekor értesülhetett arról, hogy az országot bóvliba fogják minősíteni a gazdaságpolitikai hibák és a Széll-terv kis arányú realizációja miatt, így ilyen módon akartak segíteni legalább azokon, akik képesek volnának törleszteni. Ezesetben azonban azonnal és határozottan kellett volna cáfolni az árfolyamgyöngítésre irányuló szándékot, alátámasztva ezt azzal, hogy a forint gyengülése növeli az államadósságot, amely épp ellentétes a kormány terveivel. Ez volt az első szarvashiba.
A második és harmadik szarvashibát Matolcsy egyedül volt képes egyetlen interjú keretében elkövetni, melyet a Heti Válasznak adott. Itt egyrészt belengette a leminősítés lehetőségét, amely alátámasztja az én verziómat a végtörlesztés valódi okáról. A leminősítés „nagyon valószínű” bekövetkezésének kinyilatkoztatásával Matolcsy lényegében maga jelentette be az ország bóvlivá minősítését. Mindez értelemszerűen idézte elő a forinteszközök azonnali eladását és a forint gyengülését. Harmadrészt Matolcsy itt jelentette be, hogy tervezik az összes lakossági devizahitel forintra váltását 2012. végéig, ezzel lényegében felhívva a spekulánsokat a forint gyengítésére, ez ugyanis ezt jelenti, hogy Magyarország a következő 15 hónapban 20 milliárd euróval több valutát szeretne venni, mint az eddigi egyensúlyi viszonyok között azt tette. Kereslet-kínálat-árfolyam: a gyengülés vízióját ennél tisztábban nem is lehetne előre vetíteni.
A forintpiac fenti kivégzése épp egybeesett a görög, ír, portugál, majd olasz állampapírhozamok drasztikus emelkedésével. A piaci elemzők pedig néhány hét alatt észrevették, hogy Magyarország valutája drasztikus gyengülésnek indult. A gyengülés trendjéből arra következtettek, hogy hazánkat is a kötvénypiaci összeomlás miatt büntetik, elővették és leporolták a 2008-as Hungary Story-t és elkezdték shortolni a magyar forintot, az állampapírokat, így összekötötték a forint gyengülését a kötvénypiaci turbulenciákkal és az eurós állampapírok zuhanásával.
Hogy a kettő nem esett egybe, annak fontos jele volt a magyar kötvénypiac „reneszánsz időszaka” 2011. júliusában-augusztusában. Fellegi Tamás kínai tárgyalásai után váratlanul rengeteg vevő jelent meg a magyar kötvénypiacon, lenyomva a fizetendő kamatokat a korábbiakhoz képest 1-1,5%-kal. Az új befektetők feltehető megjelenése mellett elemzők okként az eurós kötvényektől való elfordulást és a saját valutával rendelkező kötvényekre történő „átdiverzifikálást” nevezték meg lehetséges okként.
A végtörlesztés bejelentése a magyar kötvények szárnyalásának is betett, duplán is jókora veszteséget okozva a magyar gazdaságban bízó, új befektetőknek a 4-ik negyedévben (részben a forintárfolyamon, részben a kamatok emelkedése miatti kötvényár-esésen keresztül), akik jól meggondolják majd, hogy még egyszer bízzanak-e a magyar kötvénypiacban és a sajátos magyar észjárásban. Fentiek következtében lényegében csak azok jártak jól, akik saját készpénzből tudtak előtörleszteni, feltéve, hogy további forinthitelekkel nem rendelkeznek. A devizahitelt visszafizetni nem tudók havonta viselik fenti dilettantizmus húsba vágó következményeit. A devizahitelt forinthitellel kiváltók pedig a fentiek következtében drasztikusan megemelkedett forintkamatok következményeit nyöghetik.
Jó hírem van viszont a titkosszolgálatoknak, mert fenti eszmefuttatás révén eljutottunk a forint elleni támadás elkövetőihez: a forintot a magyar kormány döntötte be, a végtelenségig dilettáns, a nemzetközi folyamatokra érzéketlen, egyben rossz, néha hiányzó, máskor felesleges, összességében inadekvát kommunikációja segítségével, amely mögött persze egy hibás, átgondolatlan, félinformációkra felépített és kártyavárként összeomló, az árfolyamok manipulálásán keresztül növekedésre törekvő gazdaságpolitika húzódott meg. Fentiek miatt a vevők a zuhanó államkötvénypiacról kimaradtak, az állam hitelcsatornái elapadtak, amely egyenes úton vezetett az IMF karjaiba és esélyt sem adott a hitelminősítőknek arra, hogy szakmai hitelességük megmaradt romjain a bóvliba minősítés kitolását egyáltalán mérlegelhessék. Orbánék tehát a végtörlesztéssel és annak következményeivel az országon létfontosságú ütőeret vágtak át, amely a piaci megtakarításokat csatornázta be az államadósság finanszírozásába.

Hogyan tovább az IMF visszahívása után?
Őszintén szólva nincs könnyű dolgom, amikor az IMF-megállapodás várható feltételeiről, annak tartalmáról kell írnom néhány szót, mert az egész alaphelyzet annyira abszurd. A magyar gazdaságpolitika Orbáni verziójának elsődleges problémája ugyanis az, hogy Orbán nem tudja elfogadni azt a gazdasági alaptörvényt, hogy a gazdaság szabad növekedése, önszabályozó működése vezet a legmagasabb fokú társadalmi jóléthez. Minthogy pedig politikáját épp ennek ellenkezőjére, a piaci folyamatok folytonos állami kontrolljára építette fel, olyat elvárni tőle, hogy belássa ennek épp ellenkezőjét, mint mondjuk Kovit meggyőzni a pornó szexuális viselkedésre gyakorolt káros hatásairól, vagy épp egy katolikus papot az egyszerre több nővel folytatott szexuális aktus gyönyöreiről.
Márpedig az IMF megállapodásainak alapvető kiindulópontja, hogy a hitelt igénybe vevő államoknak olyan gazdaságpolitikai irányváltást kell végrehajtaniuk, amely őket a növekedés felé mozdítja el, ennek hiányában ugyanis a hitelezett gazdaság nem fogja kitermelni azokat a többletforrásokat, amelyek a hitel visszafizetését biztosítanák. Az IMF ennek alapján – szilárd meggyőződésem szerint - Orbántól nem további megszorításokat fog követelni, hanem az elmúlt másfél év „forradalmi vívmányainak” részbeni visszavonását, amelyek épp azért lettek létrehozva, hogy Orbán leváltását lényegében lehetetlenné tegyék, részben pedig azért, hogy Orbán kontroll nélküli túlhatalmát biztosítsák. Még pontosabban fogalmazva 4 alapvető dolgot: az Alkotmánybíróság jogkörének, illetve a tulajdonhoz fűződő jognak, mint alapjognak a visszaállítását minden jogszabály és az adótörvények vonatkozásában, a független intézmények (elsősorban a költségvetési tanács) függetlenségének helyreállítását, az adójogszabályok kivételét a 2/3-os, sarkalatos törvények köréből, végül az Orbán nélküli kormányzást lehetetlenné tevő jogszabályok törlését a jogrendünkből.
A különadók kivetésének módja, mértéke, alapjának meghatározása, illetve visszamenőlegessége, majd a magánnyugdíjrendszer államosítása, végül a végtörlesztés azt üzente a hazai és külföldi befektetőknek, hogy a kormány innentől kénye-kedve szerint vethet ki akkora adókat, amekkorákat csak akar, visszamenőleg bármennyi időre, akár még veszteségbe is fordítva az érintett vállalatokat. Ilyen helyzetben az országban elképzelhetetlen, hogy egyetlen komolyabb beruházás is megindulhasson. Ha a hazai, vagy külföldi potenciális befektetők áttekintik a befektetési célországokat, pár százalék költségelőnyért nem kockáztatják meg, hogy a letelepült gyárukat tessék-lássék módon, bármikor, tetszés szerint, a költségvetés mindenkori igényei szerint, brutálisan megadóztassák, így messziről elkerülik Magyarországot. A nemzetközi tőkeáramlás és centralizáció miatt elveszik a gazdaságból évente kb. harminc-ötvenezer munkahely. Ha ezeket új befektetések nem ellensúlyozzák, illetve magyar vállalatok nem teremtenek ennyi új álláshelyet, akkor a munkanélküliség folyamatosan emelkedni fog. Ez a folyamat 2010. óta elkezdődött, a már meglévő vállalatok átmeneti fellendülése azonban ezt a hatást még elfedte.
Ez a helyzet nem tud megváltozni az alaphelyzet megváltozása nélkül, amely szerint egyrészt a normál társasági adó mellett az ágazatok további adókkal – az hozzájuk kapcsolódó speciális költségek fedezetén túl - nem sújthatóak, azok visszamenőleges hatállyal nem vethetőek ki, illetve a jogszabályokat az Alkotmánybíróság megsemmisítheti, amennyiben azok ellentétesek a magántulajdonhoz fűződő alapvető és európai jogelvekkel.
A független intézmények visszaállítása egyértelmű logika alapján szükséges.
Az adójogszabályok bebetonozása megakadályozza a jövőbeni kormányok mozgásterét az adójog realitásokhoz történő igazításában, így az ország versenyképességének ezen keresztüli javításában.
Végül a jelenlegi alaptörvény alapján amennyiben a Fideszes tagok által uralt költségvetési tanács a költségvetést bármilyen indokkal nem fogadja el, akkor a szintén Fidesz által delegált államfő a Parlamentet a következő év áprilisában indoklás nélkül feloszlathatja és azt teheti egészen addig, amíg a kormány összetétele számára nem tetsző irányba fordul át. Ezzel Orbánnak sikerülne az országot az olasz útra terelnie, állandó kormányválságokkal és előre hozott választásokkal destabilizálva a parlamentáris rendszert. Egy fenti hiányosságoktól szenvedő „jogrendszer” távol tartja, elriasztja a potenciális munkahelyek létrejöttét, elkergeti a működő tőkét, romlásba, így végül nyomorba és csődbe taszítja a gazdaságot és az országot, így a hiteleket sem fogjuk tudni visszafizetni. Ennek alapján egy ilyen országnak az IMF nem fog hitelkeretet biztosítani.
Orbán ugyanakkor a várható, teljesen logikus elvárásokat személye elleni tudatos politikai támadásként fogja értékelni, így megítélésem szerint az ő miniszterelnöksége alatt megállapodás csak abban az esetben köthető, ha az IMF valamely más érdekre tekintettel fenti elvárásoktól átmenetileg eltekint. Jelenleg ugyanakkor nem látok olyan egyéb érdeket, amely az IMF-et Orbán hatalmának stabilizálása irányában érdekelté tenné. Épp ellenkezőleg, a vezető európai tagállamok – meglátásom szerint – revansra készen várják, hogy a befektetéseiket, vállalataikat ért „rablásokért” elégtételt vegyenek az Orbán kormányon. Innentől pedig a játszma háromesélyessé válik: Orbán hatalma megtartása érdekében belemegy az ország csődjébe és a gazdaság destabilizálásába, vagy felismerve eddigi politikája kudarcát, száznyolcvan fokos politikai fordulatot hajt végre. Végül pedig felmerülhet Orbán lemondása a miniszterelnöki posztról, vagy a Fidesz egy részének kiválása a Fideszből és egy európai értelemben elfogadható, jobbközép-konzervatív párt és frakció megalakítása, esetleg átmeneti kormányzása a mai ellenzék részvételével. Az egyes szcenáriókhoz tartozó árfolyam és gazdasági jóslataimat a 2012-es jóslatok fejezetben fejtem ki részleteiben.

Nagyon ránk férne egy magyar Tusk
Lengyelországban a baloldal összeomlása hasonlóan zajlott, mint nálunk 2010-ben. Az ottani eseményekhez hasonlóan nálunk sem várható egyhamar, hogy a baloldal újra kormányképes erővé válhasson. Az is lehet, hogy ez soha nem fog bekövetkezni, legalábbis a mostani ellenzéki pártokat feltételezve ez elég valószínűtlennek látszik jelenleg. Lengyelországban a Kaczynski testvérek (elnöki és miniszterelnöki párosukkal) képviselték az Orbánhoz leginkább hasonlítható, erősen radikális, nagyban európaellenes, befelé forduló politikai irányvonalat. Ez a politika Lengyelországban is zsákutcába, az ország elszigetelődéséhez és gazdasági leépüléséhez vezetett, bár az ország mérete és gazdasági alapjai sokkal jobbak voltak, mint az a jelenlegi Magyarországra igaz. Mindezek ellenére Lengyelországban a józan felismerés felszínre hozott az egyre radikálisabb jobboldali pártok mellett egy nyitott, európai, ugyanakkor keresztény-konzervatív értékrenden alapuló jobbközép pártot. A radikalizmussal szembefordult baloldali, illetve a radikalizmusba és annak sikertelenségébe belecsömörlött jobboldali szavazók támogatásával Lengyelországot 4 éve sikeresen kormányozza az idei évben a választásokat ismételten megnyerő, Donald Tusk által vezetett párt. Úgy gondolom, hogy Magyarországon az ország és a jobboldal érdekében nagyobb szükség lenne erre fordulatra, mint korábban bármikor. A magyar baloldal kommunizmust megtagadó megújulása után a jobboldalon is itt lenne az ideje, hogy a trianonozó, elkülönülésre és sérelmi politizálásra épülő jobboldalt felváltsa, illetve leváltsa egy modern, konzervatív értékrendű párt.
A végkimenetel tekintetében a párhuzam ellenére pesszimista vagyok. A Kaczynskik tündöklése és bukása a kétezres évek terméke volt. Orbán ugyanakkor a rendszerváltás után, 20 év alatt folyamatosan építette ki hatalmát, radikalizálta szavazótáborát, a Parlamentben csak elvhű, feltétlen kiszolgálói kapnak helyet, a legkisebb ellenkezést, ellenállást az érintettek egzisztenciájának teljes elvesztésével, szerepük háttérbe szorításával honorálja az elnök. Erre tekintettel én nem látom azt a helyzetet, amely a lengyelhez hasonló, pozitív végkimenetelhez tudna vezetni. Orbán ugyanis mindent megtett a jobboldali alternatíva kialakulásának lehetetlenné tétele érdekében. Így legvalószínűbb, hogy Orbánt valamikor 2014 és 2018 között mégis egy, az olasz olajfához hasonló, baloldali alapvetésű szövetségnek kell majd leváltania a kormányfői tisztségből.

Farewell to Makó
Magánéleti ügyekre eddig a kezdő bekezdésen túl nem tértem ki. Most sem leszek hosszú, már úgyis hosszúra sikerült az évértékelő. A makói beruházást és annak pénzügyi-adminisztratív szükségleteit a cégcsoport pénzügyi illetékesei nagyrészt trehányságból, figyelmetlenségből, kisebb részt tudatlan magabiztosságból lebecsülték, ennek, illetve az ebből fakadó feszültségnek a következményeit viszont kizárólag velem kívánták megfizettetni. Ebben a játékban csak 6,5 hónapig vettem részt, majd letöltöttem a felmondási időt is. 
Nehéz szakmát választottam és ezt igazából nem láttam előre, csak amikor belekerültem. Mindig is úgy gondoltam ugyanis, hogy a pénzügy jól szervezhető tevékenység, előre tervezhető határidőkkel, nem számoltam azonban az emberi faktorral, az állandó interperszonális súrlódásokkal, a tulajdonosi célok gyakori változásaival és ezek hatásával a szervezetekre. Részben ezek miatt is pályám során sokszor kerültem éles, vízválasztó helyzetekbe. Itt Makón - emlékeim szerint - a felmondásom előtti utolsó 4-5 hónapban talán egyetlen olyan pillanat sem volt, amikor jól tudtam volna érezni magam. Az extrém viszonyok pedig személyiségem egyre barátságtalanabb oldalait hozták felszínre, amelyekkel nem szerettem szembenézni. Így visszagondolva fél évvel a búcsúzás után, még mindig úgy látom, hogy az első másfél hónap ismerkedése után 3 embernyi teljes munkamennyiséggel kínáltak meg. Ettől és a kezelhetetlen munkatömegtől persze feszültté váltam, ami azután kommunikációs problémákat is okozott. Aki kíváncsi rá, próbálja meg felemelni a testtömegét, tartani 5 percet, a végén - még a súllyal a kezében - pedig mosolyogva elmondani egy József Attila verset. Lehet, hogy valakinek sikerül, de szerintem nem reális elvárás, vállalkozás. Azután egy éles helyzetben úgy tettem, ahogy szoktam: megkérdeztem azt a 18 éves srácot, aki annyira szeretett volna bejutni anno az egyetemre, hogy ezért választotta-e ezt a szakmát, vagy csináljunk helyette valami mást. Ezután már nagyon könnyű volt a helyes döntést meghoznom. Sokadszor kerültem ilyen helyzetbe és hoztam hasonló, vagy épp ellentétes döntést. Mindeddig az élet - utólag - minden döntésemet nagyrészt visszaigazolta, egyik választásomat sem bánom, nem élném végig szívesebben az elengedett alternatívákat. Remélem, hogy ez a jövőben sem változik majd jelentőset. Volt azért korrekt dolog is: pl. a felmondási idő alatt leszálltak rólam, elég jól kipihenhettem magam a korábbi extrém munkatempó után. 

Makót amúgy sem zártam a szívembe igazán, épp ellenkezőleg. Elsőként egy borzalmas albérletet akartak felajánlani részemre, utána pedig visszakoztak attól, hogy egy hasonlónak a biztosítását megígérték volna nekem. Ezután egy évig egy panzióban egyeztünk ki, de ez minden leutazás alkalmával rengeteg pakolást, előkészületet igényelt volna, párhuzamosan a folyamatos genfi utazgatásokkal. Amikor nem volt muszáj, inkább nem mentem, ezért nyaggattak elégszer. Azután Makón rettenetesen büdös a csapból jövő víz. Nemcsak inni, de mosakodni sincs kedve igazán az embernek. Engem legtöbbször a hányinger kerülgetett. Persze Szegeden talán ez jobb is lehetett volna. Azután Makó külseje... Olvastam a város szomorú múltjáról, főleg a Trianon utáni időszakban, semmit nem fejlesztettek rajta, féltek a román, majd a titói támadásoktól. A város mindenesetre a Városháza terén kívül a legcsúnyább, legelhanyagoltabb falvak képére emlékezteti a látogatót. Amikor olvastam, hogy a város Trianon előtt megyeszékhely volt, illetve a történelmi Magyarország nyolcadik legnagyobb városa, azt hittem, hogy ez valami vicc. Azután végül egy teljesen jól járható úton elhelyezett 30-as táblánál egy hónap alatt ötször bemértek, 180 ezer forintos bírságot szabva ki rám. Makó ugyanis a sebességmérő berendezések fővárosa Magyarországon. Utóbbiból végül semmit nem kellett kifizetnem, hála a részletes fellebbezésemben foglaltakat respektáló vasi rendőröknek és annak, hogy a táblát még végső távozásom előtt – az autópálya átadása után - levették az útról anélkül, hogy azon bármi megváltozott volna. Ezt, mint érvet elfogadták, van még hatósági méltányosság is a világon :), ezt nagyra értékelem.

Azért ehhez a projekthez kötődik eddigi és hátralévő életem valószínűleg legjobb gépkocsijának 3 hónapig történő használata (a gépkocsi a képen csak az eredetivel mindenben egyező, nem ugyanaz). Igazából mondhatom, hogy semmiképp nem ért meg egy napnyi feszültséget, méltánytalanságot sem, nemhogy a döntésem akár pillanatnyi átgondolására késztetett volna. Sokat elmond, hogy 5 nappal a kocsi átvétele után mondtam fel, miután leadtam a fél évig használt, háziasszonyoknak bevásárlásokra optimalizált A-osztályú Merci dodgemet. Akkor ugyanis úgy gondolták, hogy a kocsival együtt újra jöhet a feszkó is, de ebben hatalmasat tévedtek. A kocsi azért biztosított egy felejthetetlen felvidéki-krakkói majd egy szlovéniai túrát, végül egy komoly hátsó törésteszten is átment... Magamnak sosem vennék ilyen drága kocsit (meg igazából olcsóbbat sem), de mindenkinek szívből ajánlom, akár alap, akár 170 lovas turbómotorral, jó választás. Makótól pedig búcsúzzunk egy közeli ország (Románia) zenéjével, amely jelenleg országkockázati szempontból ugyancsak megelőzi kis hazánkat, mármint természetesen nálunk kevésbé kockázatos... http://www.youtube.com/watch?v=VHxK2KSvMwo Ég veled, Makó!

Tippek, jóslatok 2012: Önfeladás, vagy kormányfőváltás

2011. decemberének elejéhez – e sorok születéséhez – tehát olyan formában jutottunk el, hogy a kormányváltás óta eltelt másfél évben lehajtott fejjel a falnak futás kísérlete az IMF visszahívásával, illetve a Moody’s hitelminősítő részéről a bóvli kategórába minősítéssel hatalmas csattanással a végéhez ért. A betört fejű, kábultan támolygó magyar kormányzat és a reá bízott gazdaság azonban az új helyzetből eredő kihívásokkal néz szembe 2012-ben.

 

Orbán Viktor - Matolcsy jó szokását elirigyelve – most önmaga vizionálta az újabb leminősítést még 2011-re, ami – ha addig nem is – 2012. első negyedévéig mindhárom hitelminősítőnél minden bizonnyal bekövetkezik majd. A magyar kötvények iránti kereslet a spekulatív alapok részéről továbbra is fennmarad, a hozamokban várható hektikusabb mozgásokkal. A gazdaság finanszírozása új hitelek nélkül kb. nyárig tarthat ki. Az időközi hitelfelvételek lehetőségeit és árait az IMF-tárgyalásokról kiszivárgó részletek, a makrogazdasági adatok (fizetési mérleg, növekedési adatok), illetve az európai fejlemények mozgathatják majd.
A korábbiakban leírtaknak megfelelően az IMF-től diktátumra számítok a kormány felé, melyben a korábban külön fejezetben általam bemutatott változások végrehajtásához köthetik a hitelkeret rendelkezésre bocsátását. Az IMF minden bizonnyal ragaszkodni fog továbbá ahhoz, hogy amennyiben a korábbi intézkedések bármelyikét jogi szempontból a magyar, vagy az európai bíróság elkaszálná, akkor azt nem lehet ismét visszaterhelni a korábban jogellenesen terhelt ágazatra, annak ellenére, hogy Orbánék ennek feltételeit az alaptörvényben megteremtették. Megítélésem szerint a magyar alkotmánybíróság kötelezni fogja a kormányt arra, hogy a magánnyugdíjpénztárban maradott tagok befizetései után az állami rendszerbe visszalépettekkel arányos juttatásokat állapítson meg, de ezek rövidtávú költségvetési vonatkozásai nem lesznek jelentősek. Európai szinten ugyanakkor számítok a végtörlesztés veszteségeinek bankok felé történő megtérítésének előírására (99% - kb. 200 milliárd), a távközlési adó teljes visszatéríttetésére (99% - kb. 200 milliárd), a 2010-ben visszamenőlegesen kivetett adók visszatéríttetésére (50% - kb. 100 milliárd), illetve a bankadók visszamenőleges adóalapra kivetett részeinek visszatéríttetésére (50% - kb. 100-200 milliárd). Fentiek előírása részben 2012-ben, részben 2013-ben válhatnának esedékessé.
Rengeteg lehetséges forgatókönyv futhat le, egymástól teljesen eltérő végkimenetelekkel. Ennek megfelelően árfolyamtippet csak a legvalószínűbb esetre adok, az egyes, az IMF-fel történő tárgyalás sikeréből eredő lehetséges kimenteket pedig valószínűséggel súlyozva mutatom be, szigorúan szubjektív szakmai és politikai ismereteim, illetve elfogultságaim alapján, melyek a blog szellemiségéből világosan kiolvashatóak, azokra pedig semmilyen garanciát értelemszerűen nem vállalva. A legvalószínűbb szcenáriónak tehát azt érzem (50%), hogy Orbán – nagy nehezen, de – belemegy az IMF feltételeibe és kelletlenül, de erős kommunikációval végrehajtja a szükséges intézkedéseket. Ezt követi egy könnyű IMF-tárgyalás esélye komoly feltételek nélkül (20%), majd az a verzió, hogy Orbán megmakacsolja magát (15%) és a hitelek teljes elapadását egyfajta „hadigazdálkodással, gazdasági szükségállapottal” próbálja ellensúlyozni, így lényegében az ország új hitelek felvétele nélkül törlesztené tartozásait. Orbán önkéntes, vagy kikényszerített távozása 2012-ben (10% - utódja vélhetően Varga Mihály lenne) már nem túl valószínű, az IMF-megállapodás megbicsaklása miatt a legkevésbé valószínű verzió véleményem szerint pedig egy strukturált adósság-átütemezés lenne (5%). 

Az első (legvalószínűbb) esetben már 2012-re be kellene vezetni (pl. július 1-től) egy második progresszív adókulcsot, „szolidaritási hozzájárulás” címen, ebből lehetne fedezni a jogellenes intézkedések költségeit. 2013-tól amúgy sem látok más választást, mint a második progresszív SZJA kulcs visszahozatalát és a társasági adó jelentősebb emelését, mert a kieső különadók sok százmilliárdos tételére a nulla növekedés nem képzett gazdasági fedetetet, így a kieső kb. 400 milliárd forintot valakitől ismét el kell majd évente venni. Elképzelhetőek ennél fájdalmasabb, szükséges intézkedések is (pl. ingatlanadó, egyszeri, jelentősebb kamat, vagy osztalékadók, nyugdíjak, szociális ellátások, közszféra béreinek kismértékű csökkentése/megadóztatása), ha a döntések ellenére a hiánycélt a kormány tartani akarja, jövőre, vagy azt követően.

A legvalószínűbb forgatókönyv esetén 2012. végére 7,5%-os alapkamatot, 285 Ft-os forintárfolyamot és 5000 Ft-os OTP részvényárfolyamot valószínűsítek, de a becslési kockázatok ezúttal minden korábbinál nagyobbak. Fenti árfolyamok tekintetében azt feltételezem, hogy az európai adósságválság 2012-ben csillapodni fog, miután a kényszer nyomása alatt az eladósodott tagállamok (elsősorban Olaszország) a Bokros-csomaghoz hasonló léptékű megszorításokra kényszerülnek majd, mialatt finanszírozási problémáikat az IMF és az Európai Központi Bank segítségével fogják megoldani. 

Végezetül szeretném megosztani az Olvasóval, aki még itt is velem tartott, azon véleményemet, hogy másfél év után világossá vált, hogy az Orbán-kormány a nagy lehetőséget hatalma évtizedekre történő bebetonozására elszalasztotta. Úgy vélem, hogy mindez a nehéz örökség és a hibák mellett elsősorban Orbán személyiségének alapvető szerkezete miatt, szükségszerűen következett be. Orbán kiválóan ért a hatalom megszerzéséhez, nem ugyanilyen tehetséges azonban a hatalom sikeres gyakorlásában. Az általa és kormánya által elkövetett hibák a magyar gazdaságot évekre legjobb esetben nulla növekedésre kárhoztatják (véleményem szerint 2012-ben -3%, 2013-ban -1% lesz a „növekedés”), amely komoly szociális feszültségekhez vezet majd, így kénytelen lesz szembenézni támogatottsága folyamatos lemorzsolódásával. Véleményem szerint reális alternatíva a 2012-es előre hozott választás Fidesz részéről való felvetése, hogy a hatalmat további 4 évre garantálhassák (2012-ben a választásokat még mindenképp meg tudnák nyerni), de a politika tehetetlensége, a jelenlegi képviselők bársonyos pozíciója miatt ennek bekövetkeztére mégis csekélyebb esélyt látok (20%). 2014-re azonban jelen nézőpontból teljesen reálisnak tűnhet az új választási rendszerben is egy ellenzéki győzelem, akár még 2/3-os arányban is, 2016-ra pedig feltétlenül. De ha addig, vagy akkorra nem is, a végkimenetel mindenképp az lesz. Addig azonban kell még egy párat aludnunk és reménykednünk, hogy az ország egyszer végre már arra méltóbbak kezébe kerülhet, legalább egy rövidke időre.
Személyes jóslatokat a következő évre nem szívesen adok. Arra látok nagyobb esélyt, hogy az egész következő évet munka nélkül fogom tölteni. Nem kizárt, hogy 6 év elteltével jövőre talán ismét saját otthonba költözhetek, esetleg véglegesen visszatérhetek a fővárosba korábbi, 4 éves vidéki vándorlás végeztével. 

Boldog és sikeres újesztendőt kívánok mindenkinek!

Szólj hozzá!


2010.12.31. 00:10 atibácsi

2010 - "Barbárok ideje"

Nem unatkoztam 2010-ben sem.. Remélem Ti sem. Ezúttal nem az a kérdés, hogy mivel töltsem meg az évértékelőt, hanem hogy mi maradjon ki belőle. Példátlanul sűrű év volt. Természeti katasztrófákkal és földrengésszerű politikai változással hazánkban. Egy nagyszerű labdarúgó világbajnoksággal és egy válságból kikecmergő világgazdasággal.

Személyesen egy költözést éltem meg, új lakóhelyet ismertem meg, és megtaláltam a régen várt, új munkalehetőséget is.

 

Az év elkezdődött: Mr. Panos bejelentkezett

Az esztendő valahogy úgy kezdődött, hogy Gergő visszaköltözött otthonába, az addig csak általam lakott kispesti lakásba, így az évet új élettárssal kezdhettem el. Épp addigra zárult le korábbi, rövidke párkapcsolatom, minden energiámat a munkakeresésre fordítottam. Győrben egy pozíció kapcsán ötször is jártam, egyszer még Bécsben is, január végén pedig elmentem egy háromnapos hévízi „pihenésre”. Az élményfürdőben beszélgettem egy osztrák hölggyel, aki beszélt valami Griechenlandról ( http://www.youtube.com/watch?v=7h3j33im9KM&feature=channel ), ahol most problémák vannak a hitelekkel. Gondoltam, ez megint egy hiszti a válság korifeusainak rotyogó fazekakkal gőzölgő konyhájában, bár a 2008-as blogbejegyzésem azon kitételét, hogy ez egy mesterségesen előidézett válság, ma már nagyrészt visszavonnám.

Azután január legvégén elkezdődött a tavaszt átívelő görög dráma, az Euró értékének jelentős esését okozva. Dubai esetleges államcsődjének februári megszellőztetése végleg elvágta a közel kilenc hónapig tartó világszerte tartó tőzsdei hegymenetet.

A február elején tartott Superbowl-t a New Orleans Saints nyerte, története során első alkalommal. A Katrina hurrikán által térdre kényszerített mexikói-öbölbeli város talán ezzel a győzelemmel zárta le történelme e szerencsétlen időszakát. A Saints irányítóját, Drew Brees-t 2010-ben az Egyesült Államok legjobb férfi sportolójának is megválasztották.

Márciusban Villányban, áprilisban pedig felejthetetlen, tíznapos erdélyi buszos túrán jártam.

 

A „kétharmados forradalom”

Fenti események egybeértek az elég sajátos magyar választási kampánnyal. A minden társadalmi támogatottságát, politikai és erkölcsi tőkéjét felélt MSZP-t határozott, elsöprő erejű választói akarat küldte ellenzékbe, mialatt az Orbán Viktor által vezetett Fidesz a várakozásoknak megfelelően kétharmados győzelmet szerzett.

 

Az év embere: Orbán Viktor

Orbán Viktor 2010. tavaszán elérte politikai pályája csúcspontját. A 2002-es választási vereséget követően a jobboldalt újjászervezte, saját politikai hatalmát a Fideszen belül a 2006-os, ismételt választási vereség ellenére megszilárdította, majd az öszödi beszéddel kezdődött, négyéves politikai ciklus végével olyan mértékű parlamenti többséget szerzett, amely nemcsak az ország stabil kormányzását, de az államberendezkedés kereteinek átalakítását is lehetővé teszi.

Az előző évi blogomban – megelőlegezve a kétharmados győzelmet – Orbántól és a Fidesztől egy, a korábbiakhoz képest kevésbé konfrontatív, népfrontos kormányzást vizionáltam, a közjóhoz és a társadalmi akarathoz illeszkedő, ugyanakkor a korábbiakhoz képest nyugatosabb, a nemzetközi színtéren kevésbé konfliktusokat kereső politikával. Fentiekben pedig – elismerem - igen jelentőset tévedtem.

 

A NENYI

Orbán Viktor a kormányprogram vitájában elfogadtatott egy politikai nyilatkozatot, sőt a kormányprogram vitaindítójában is ennek szövegét olvasta fel. Ez a nyilatkozat lényegében az ötvenhatos forradalom végső betetőzéseként beszél a 2010-es parlamenti választások eredményéről, amelyben a magyar nemzet visszaszerezte az önrendelkezés jogát.

Értelmiségi szemmel vizsgálva a dolgot, egy EU- és NATO-taggá frissen vált országban megmosolyogtató nagyotmondásként, csúsztatások és félremagyarázások gyűjteményeként lehetett leginkább e nyilatkozatot értelmezni.

A későbbi kormányhatározat, amely a Nyilatkozat kifüggesztését írta elő a közintézményekben – így, utólag – hátborzongató előszele volt egy új, az elmúlt 20 év összehasonlításában minden korábbinál önkényesebb erőpolitikát alkalmazó működési modell térnyerésének.

 

Egy nap, amely megrengette a világot

Közgazdászként visszatekintve a magunk mögött hagyott esztendőre, szakmánk megcsúfolásaként, kontárok általi műveléseként láthatjuk a kormányváltás utáni eseményeket. Kicsit olyan érzésünk lehet, mint az államosítások idején, amikor az elkergetett bankárok helyét földművesek vették át a bankokban, akik szalonnától zsíros bicskájukkal, kolbásztól elszíneződött törlőkendőjükkel a zsebükben, amúgy józan paraszti ésszel kezdtek hozzá a bank üzemvitelének irányításához. Az ország 2010-ben olyan politikai kurzus kezébe került, amely jobb esetben figyelmen kívül hagyja, tekintetbe sem veszi a már első évfolyamon közgazdasági alaptételként bármely felsőoktatási intézményben bárki által bebiflázott tételeket. Rosszabb esetben viszont vagy azt kell feltételeznünk, hogy Orbán Viktor legszűkebb, politikai bizalmasi köre nélkülözi fenti, elsőosztályos tankönyvek ismeretanyagát is, vagy a szándékos károkozás, a bántóan rövidtávú, a holnapot a ma hatalmáért feláldozó politikai döntések esetével állunk szemben.

Orbánék a választási kampányba 2009. telén egy optimista, a válság gyors meghaladását árazó világgazdasági hangulat közepén kezdtek bele. A görög adósságválság kirobbanása, amely új megvilágításba helyezte az ország lehetőségeit, épp egybeesett a kampánykörutak időpontjával, így feltehetően Orbánék nem gondolhatták át e változások következményeit saját politikájukra.

Orbán a korábbi parlamenti ciklusok ismeretében olyan hazárdjátékba kezdett, melynek kimenetele kétséges, kockázatai óriásiak, kedvezőtlen következményei pedig a legszélesebb társadalomra beláthatatlanok.

A kormányzás megkezdésekor Orbán a 3,8%-os deficitcél felpuhítását kísérelte meg. Kósa és Szijjártó urak nyilatkozatai, illetve Orbán brüsszeli látogatása Barrosoval ezt a célt szolgálta. Az eleve belátható sikertelenség ellenére a csontvázak szekrényből kidőlését jósló kommunikáció folytatódott, amely 2010. június 3-án a budapesti tőzsde, a kamatszintek és a forint árfolyamának destabilizációjával, majd másnap a világ teljes pénzpiacának megrendülésével ért véget. Orbán kormányra kerülését ezzel a fiaskóval kezdte meg, amely vészjóslóan vetítette elénk a következő félév eseményeit.

Ezt követően a kormány – külföldi nyomásra – kénytelen volt elfogadni a korábban vállalt hiánycélt. A politikai népszerűség megszerzése érdekében a Fidesz úgy döntött, hogy a megváltozott gazdasági környezet ellenére ambiciózus gazdaságélénkítési terveit megszorítások nélkül kívánja megvalósítani, mindezek forrását pedig a magyarországi pénzintézetek, illetve legjelentősebb tőzsdei- és kereskedelmi, döntően multinacionális tulajdonú vállalkozások horribilis mértékű megsarcolásával kívánja előteremteni.

Nem kerülhető meg az a kérdés, hogy a korábbi kormányzat által készített költségvetés – változatlan formában – kb. 5-5,5%-os éves hiányt eredményezett volna. Mindez ugyanakkor a időközben megszülető intézkedések egy részével, illetve bizonyos, a korábbi kormány által megkezdett reformlépések véghezvitelével elérhető, vagy megfelelően megközelíthető lett volna, komolyabb további megszorítások nélkül. Orbánnak a mozgástér a társasági nyereségadó jelentős csökkentéséhez, illetve a következő évtől a személyi jövedelemadó egykulcsosításához, továbbá a családi adózás bevezetéséhez kellett.

Az első intézkedési terv legjelentősebb eleme a bankadó volt. Ebben az intézkedésben már megjelentek az önkény, illetve a magántulajdon elleni nyílt támadás előjelei, ezek ugyanakkor itt még nem érték el a nemzetközi média ingerküszöbét.

A bankadó nem ördögtől való. Elfogadása az év közben tulajdonképpen a kényszerhelyzet következménye is volt. A mértéke már igencsak kifogásolható, ugyanis a pénzintézetek döntő hányadát veszteségbe taszította, ugyanakkor egy átmeneti, rövid, belátható időszakra, szolidaritási alapon, az még talán indokolható lett volna.

Önkényről beszélhetünk már ugyanakkor az adó alapjának megállapításánál. A 2009-es mérlegfőösszeg egy korábbi, lezárt időszak adata, melyet gazdasági döntésekkel a pénzintézet nem tud befolyásolni. Az adó mértékére így a pénzintézet nem képes gazdasági döntésekkel reagálni, hatást gyakorolni. Ennek figyelembe vételével a bankadó sarc, amely éves járadékot vet ki a bankokra korábbi tevékenységük alapján. Fenti adóztatási módszerek teljesen szokatlanok és idegenek a jogállamok törvénykezési elveitől, visszamenőleges alapra vetnek ki adót, amely a jogbiztonságot és a gazdálkodás kiszámíthatóságát alapjaiban rendíti meg.

A bankadó abban az értelemben még jogállamibb megoldás volt, hogy a júliusi jogszabályt szeptember 1-től alkalmazták, igaz, annak mértéke a 4 hónapra megfelelt a teljes évi adó összegének. A későbbiekben a kormány már nem volt kényes ilyen „apróbb” részletek figyelembe vételére sem.

Az intézkedések kiemelendő eleme még a kilakoltatási tilalom meghosszabbítása, melyet épp most terveznek ismét kiterjeszteni. Fentiek – bár humánus szempontból, bizonyos esetekben érthetőek – nagyban hozzájárultak a lakáshitelek nem-teljesítésének tömeges növekedéséhez, így a bankrendszer stabilitását is aláásták. Ezen túl a döntés megkérdőjelezi, hogy a bankok végrehajtható fedezet hiányában Magyarországon a jövőben biztonsággal nyújthatnak-e még hitelt lakóingatlan fedezettel, tekintettel arra, hogy a hitel fedezetéből a bank nem nyerhet végső soron kielégítést. Harmadrészt erkölcsileg is megkérdőjelezhető, hogy a korábban gyakran felelőtlenül, megalapozatlanul felvett hitelek terheit vagy a költségvetésen keresztül az adófizetőkkel, vagy a pénzintézetekkel, közvetve azok betéteseivel és részvényeseivel fizettessék meg. Negyedrészt fenti ingatlanállomány későbbi ráeresztése az ingatlanpiacra további drasztikus áresést okozhatna ebben a szegmensben. Végezetül pedig válaszra vár, hogy a bedőlt hiteleket az állam veszi-e át. Ha igen, úgy milyen forrásból és milyen arányban téríti meg a bankok hitelezési veszteségeit?

Fenti intézkedések a régióban példátlanul nehéz helyzetbe hozták a magyarországi pénzintézeteket, melyek következtében azok masszívan veszteségessé váltak, részvényeik árfolyama kb. harmadával esett, tőkeellátottságuk gyengült, regionális versenyképességi pozícióik megrendültek.

Orbán később vázolandó gazdasági növekedési vízióinak első korlátja épp a bankok hitelezési aktivitásának várható befagyása, visszafogása lesz, a régió más országaiba történő átcsoportosításokkal, a kiszámíthatatlan és drasztikusan kedvezőtlen tevékenységi környezet következtében.

 

Láncfűrészes pszichopaták

Fenti alcímet egy tőzsdei blogról plagizáltam, ahol az elemző elég pontosan látta előre, hogy kiknek a kezébe is került az ország gazdasági irányítása. Az első hajmeresztő projekt a devizahitelek forintra konvertálásának megpendítése volt. Minden komoly közgazdász tudja, hogy ez egyenértékű a tartozásnak megfelelő deviza azonnali megvásárlásával, azaz egy kis devizapiacon óriási forinteladást és devizavételt jelent, azaz drasztikus árfolyamesést okozna (a teljes hitelállomány egy hónapon belül történő átváltása esetén az Euró árfolyam valahol 500 és 1200 közé emelkedne). Amikor kipattant ez az ötlet Matolcsyék agyából, balsejtelem fogott erőt mindnyájunkon: hogy itt ilyen színvonalon megy a játék. Azután a minisztériumokban szerencsére utána is számoltak ennek a szcenáriónak és elvetették azt, időközben pedig a forint gyengült 2-3%-ot és a kamatok is emelkedtek.

Az IMF hazaküldése és a kölcsönszerződés kvázi felbontása történelmi bűn volt ebben a helyzetben. E lépéssel végeredményben megtelt tartalommal a NENYI-ben foglalt önrendelkezési jog kinyilatkoztatása. Nem elvitatva minden kormány természetes igényét a gazdasági önrendelkezésre, önmagában az a megalázó stílus, ahogyan Orbánék az IMF-fel tárgyaltak, nem európai stílust képvisel (Orbán csak pár percben fogadta őket és időközben elment focimeccset nézni). A probléma mégis tartalmi: az IMF hitelszerződés felmondása olyan láncreakciót indított el a nyugtalan befektetői környezetben, amely a kockázati felárak jelentős emelkedését idézte elő.

Önrendelkezés ide, vagy oda, az alapprobléma az, hogy Magyarország külföldi kölcsönöket vesz folyamatosan igénybe. A magyar megtakarítási ráta messze nem fedezi a belső hiteligényeket. A gazdasági visszaeséssel együtt a hitelfelvétel átmenetileg a törlesztések alá csökkent, de 2010-ben az arány ismét megfordult. Magyarországon az állam és a magánszféra együtt a nemzeti össztermék több mint 60%-ával adós a külföld felé, ráadásul jelentős mértékben svájci frank, vagy euró alapon. A külföldi hitelezők pedig az erre létrehozott hitelminősítők véleményén keresztül ítélik meg az ország kockázatát, és nyújtanak részére kölcsönt. Az IMF hitelszerződés felmondása mind az államot, mind az eladósodott vállalatokat és magánszemélyeket két oldalról is sújtja. Egyrészt a kamatszinten keresztül. Magyarország kamatszintje a választások óta kb. 2%-kal emelkedett. Fenti 60%-os külföldi adósságra vetítve ez az éves nemzeti össztermék 1,2%-a. Továbbá drágult a forintos államadósság finanszírozása is, amely a GDP további kb. 1%-át viszi el. Másik oldalról a bizonytalanság tartósan gyengítette a forint árfolyamát is, így az adósságok forintban kifejezett értéke is emelkedett. A kormány természetesen nem tehet a svájci frank emelkedéséről, de az Euróhoz képest a forint a választások óta kb. 5%-ot gyengült, mialatt a többi régiós deviza ugyanennyit erősödött. Csak 5%-os gyengülést rászámolva a 60%-os devizás ország-adósságra, ez a hazai össztermék további 3%-át vitte el.

Az Orbán-kormány fenti, a magyar gazdaság realitásait figyelmen kívül hagyó, erőfitogtató politikája tehát az éves nemzeti össztermék több mint 5%-ába került az ország gazdasági szereplőinek, melynek több mint felét az állam, ezen keresztül az adófizetők szenvedték el. Az árfolyam változatlansága esetén is ehhez hozzájön a következő években évi további 2-3%. Ennek alapján a különadók önkényes politikájának bevételeit lényegében elviszik majd a megnövekedett kamatkiadások, így igazából a gazdasági környezet destabilizálása az ország számára nem is biztosít majd valós többletforrásokat.

Mindez különösen felelőtlen politika annak ismeretében, hogy a devizás adósságok magyarországi elterjedésében döntő szerepe volt a Járai Zsigmond által vezetett, az alapkamatot évekig (vélhetően Orbán utasítására) 12,5%-on tartó nemzeti banki politikának, melynek terheit most ismételten Orbán fizetteti meg a gazdaság szereplőivel. Orbán az esztendő végével parlamenti vizsgálóbizottságot állíttat fel az államadósság elszabadulásának kivizsgálására. Figyelmébe ajánlom saját korábbi pénzügyminiszterének, illetve Matolcsy lakástámogatási rendszerének, így önmaga közvetlen politikai felelősségének kivizsgálását is (természetesen fentieket ironikusan írom, erre ugyanis nem kerül majd sor).

 

Politikai bosszúk és leszámolások

A kormány jogállami elveket alapjaiban sértő intézkedéseinek egyik első példája volt a 2010-es végkielégítések visszamenőleges adóztatása, az állami vezetők fizetési plafonjának bevezetése, majd azok 5 évre visszamenőleges kiterjesztése. Utóbbi javaslatot az LMP tette, kivívva részemről az év negatív politikai szereplője címet. Jól mutatja a baloldal szétesését, hogy az LMP által hirdetett, tudatködös irrealitás-politikát a választók parlamenti bejutással honorálták. Érthető volt még a párt MSZP-től való távolságtartása. A szakpolitikák és a politikai taktika szintjén azonban a rendszerváltás óta ritka, példátlan politikai éretlenségről tett a párt tanúbizonyságot lényegében minden fontosabb kérdésben. Nagy kérdés, hogy tud-e változtatni ezen a politikáján, illetve a liberális választók meddig tolerálják ez a szakszerűtlen, ábránd-dilettantizmust.

Fenti kormányzati döntések olyan intézkedések, melyekre a civilizált európai jogállamokban a második világháború után nem volt példa. Az MNB elnöke fizetésének maximálása kicsinyes hatalmi bosszú volt azért, mert eltávolítását az Uniós jog nem tette lehetővé. Az állami vezetők végkielégítésének extra (visszamenőleges) adója ugyancsak Orbán kisstílű bosszúja a korábbi miniszterek és állami vezetők egyéni egzisztenciája ellen, hasonlóan a korábbi kormányok által kinevezett állami vezetőkhöz.

Természetesen fentiek nem jelentik azt, hogy propagálnám a nagy végkielégítések rendszerét. Egyrészt bizonyos esetekben a kifizetett összegek visszaperelhetőek, más esetekben a szerződéseket aláíró, vagy a végkielégítéseket engedélyező vezetők jogi felelőssége is felvethető, ahogy ez néhány esetben meg is történt. Módosíthatóak továbbá a szabályok a jövőre nézve, illetve a felmondás munkajogi szabályai is alakíthatóak.

Nem vehető el azonban a korábban jogszerűen megszerzett jövedelem visszamenőleges hatállyal, mert ez minden európai jogot és elemi erkölcsi törvényt is sért. Kétség nem fér hozzá, hogy a jogszabályokat Strasbourg-ig elvivők ott a pereket a magyar állammal szemben meg fogják nyerni, nevetség tárgyává téve a barbár eszközökkel operáló magyar államot, jelentős perköltséggel is megfejelve mindezt.

Fenti intézkedések oldalvizén – ahogyan Orbánékat a realitásérzék az első hónapok után folyamatosan hagyta el – évtizedekig pályájukon helyt állt közalkalmazottak jövedelmeit, érdekeit is durván megsértették. Megkísérelték mindezt később korrigálni, 3,5 millióra emelve a nem vezetők nem adóztatott jövedelmeit, a dermesztő érzés azonban sokakkal együtt maradt: itt bármi megtörténhet.

 

Haverok, csókosok előre

Minden kormány gyakorlatában természetes a saját káderek kinevezése a kulcspozíciókra. Természetes igény is az, hogy az állam törekvései a szervezetek szintjén is érvényesüljenek. Mialatt a szociálliberális kormányok gyakorlatában ez közelismerést élvező, autonóm szakértők kinevezését jelentette, addig Orbánék gyakorlatában itt a lojalitás, az utasítások és feladatok elvek mérlegelése nélküli végrehajtása, a múltbeli megbízhatóság játssza a szerepet. Fentiek legjobb példája, hogy hírek szerint Simor András 2009. elején, érezve a bizalmi válságot, levélben kérte Gyurcsány Ferencet a távozásra. Képzeljük el ugyanezt Járai Zsigmond, vagy épp Schmidt Pál részéről hasonló helyzetben...

A Fidesz a PSZÁF, az Ügyészség, a Számvevőszék és a Médiahatóság élére és a Köztársasági Elnöki székbe is saját, korábban bizonyított pártkatonáját ültette, olyan szabályokkal körülbástyázva őket, amely kormányváltás esetén is lehetetlenné teszi azok eltávolítását, sok esetben akár még mandátumuk lejártakor is. Fentiekkel Orbán, első kormányzásához hasonlóan, elaknásítja egy esetleges jövőbeni kormány cselekvési útját, előre kódolva és biztosítva annak sikertelenségét, kudarcát.

A parlamenti ciklus elejétől tetten érhető továbbá a törvénykezés, sőt az alkotmányozás csókosok érdekeihez való igazítása. Elég itt említeni a bankadót, melynek fizetése alól Járai biztosítóját egy utolsó pillanatokban beadott módosítással mentesítették. Szász Károly (újra PSZÁF elnök) 150 milliós végkielégítését kivették a visszamenőleges különadó hatálya alól. Meg kell említeni a Borkai Zsoltra átszabott önkormányzati törvényt, amely szerint rendvédelmi szervek tagjai egy ideig nem választhatóak (a módosított szabály számára ezt természetesen mégis lehetővé tette), vagy a különadók szabályait, amely pl. a kereskedelmi láncok esetében maximálisan kedvezményezi a magyar tulajdonú Coop-ot és CBA-t. Utóbbiak tulajdonosai a Fidesz régi támogatói.

Fentiek eleve kioltják annak feltételezését, hogy a Fidesz a választói akarat magasabb erkölcsisége szerint végzi munkáját, tekintet nélkül érdekekre, politikai körökre, oligarchákra, stb. Fenti politikai gyakorlat nagyon ismerős a Jelcin-Putyin időszak Oroszországából, sőt kísértetiesen emlékeztet is arra.

 

A második akcióterv

A láncfűrész sajnos az ősszel is berregett tovább ugyanazok kezében.

Az intézkedések a korábbiaknál is durvább, az alapjogokat sértő formákat öltöttek, gyakran egy-egy konkrét operatív érdeknek alárendelve módosították az Alkotmányt, jogszabályokat, más, oda nem illő jogszabályokkal korrigálták az előzőek pontatlanságait, stb-stb.

Kezdjük a különadók második hullámával. Ezen intézkedések 2010 októberében vetettek ki teljes évi adókat az energia-, a távközlési- és a kereskedelmi szektor szereplőire. Azon túl, hogy Magyarország lényegében minden sikeres, regionális szerepet is betöltő, a magyar tőkeexportot és regionális terjeszkedést beindító vállalkozása is brutális mértékű adóteherrel lett sújtva, a különadók logikája is világos lett: a Magyarországra csábított, ott piacot és infrastruktúrát kiépítő, immobilis ágazatainak profitjait sarcolták meg, azzal a logikával, hogy ezen vállalatok képtelenek érdemben reagálni az intézkedésekre, kénytelenek azokat elviselni, illetve részben áthárítani fogyasztóikra.

A magánnyugdíj-pénztári vagyon államosításával kapcsolatban kicsit kevésbé fogalmaznék meg kritikus álláspontot. A rendszer kezdetektől sok hibával, végiggondolatlanul került bevezetésre, léket ütve a jelenlegi nyugdíjrendszeren, túlzottan magas államadósságot okozva az ország számára, emelve a befektetők kockázatait. Itt már sokkal inkább a módszer, a tagok pőre zsarolása, kész tények elé állítása, illetve a renitensek személyes megjelenési kötelezettségének előírása a nyugdíjigazgatóságoknál szerződéseik fenntartásához.

Az egykulcsos, családi alapú adórendszer bevezetése fenti terhek kiosztása a magasabb jövedelműek részére. Üdvözölhető a közteherviselés kiterjesztése, a magasan képzettek családalapításának intenzív támogatása. Várható a magas jövedelműek adóelkerülési gyakorlatának változása is. Ugyanakkor kétséges az intézkedés munkapiaci hatása (e rétegek aktivitási rátája a magas adók mellett is magas), illetve a megtakarítások gazdaságélénkítő hatása is.

 

Volt egyszer egy jogállam...

Az Orbán kormány a kezdeti plebejus, népakaratra visszahivatkozó, kevéssé konfrontatív politikája 2010 októberében vált erőszakosan a jogállamot sértő, antidemokratikus gyakorlattá. Az Alkotmánybíróság különadókat megsemmisítő döntése után annak jogköre korlátozása hadüzenet volt a rendszerváltáskor konszenzussal kialakult jogállam jogi keretei ellen. A visszamenőleges adóztatás európai jogi normákkal összeegyeztethetetlen rendszere az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának központi elemévé vált, a magánnyugdíj-pénztárak zsarolásszerű államosítása mellett. Lényegében kijelenthető, hogy az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának tézise, lényege és gyakorlata minden európai jogi normával, a magántulajdonhoz fűződő jogok tömeges és folyamatos megsértésével jár együtt. Az „új rendszer” alapjai olyan talapzatra épülnek, amely ingoványos. A legalantasabb emberi ösztönöket, a közfelkiáltásos, cserépszavazásos, az alapjogokat durván és folyamatosan megsértő barbár időket idézik vissza.

Nem véletlen, hogy az intézkedések következtében a befektetői bizalom az országban megrendült: nemcsak a munkahelyek létrehozásához nélkülözhetetlen külföldi befektetéseket tántorítja el az önkény e térnyerése, de a magyar magánbefektetők is – a hírek szerint – mind nagyobb arányban menekítik legális megtakarításaikat is külföldi bankokba, vállalkozásaikat külföldre. Nem bíznak tulajdonuk szentségének tiszteletben tartásában. A közbizalom megrendült, a befektetői bizalom elenyészett.

Ez a második Orbán-korszak első fél esztendejének szomorú mérlege. Évtizedes károk keletkeztek a jogállam intézményeiben, az állammal és az országgal szemben nehezen kivívott bizalomban, amely nagyban köszön majd vissza a következő évek gazdasági folyamataiban.

Az ősz történetéhez tartozott a költségvetési tanács és bizonyos közintézmények tagjainak eltávolítása. Az eseti ügyek lebonyolításának zökkenőmentessé tételéhez esetileg írták át az alaptörvényt, jogszabályokat, személyek eltávolításának céljából. Egyéni egzisztenciákat számoltak fel néhány napos átfutási idővel, a legbrutálisabb eszközökkel.

Érdemes elidőzni a rendszerváltás tapasztalatain is így 20 év elteltével, levonva a következtetéseket és kiterjesztve azokat a jelenlegi választás eredményeire. Ahogyan azt sok politológus – véleményem szerint helyesen – vázolta, a rendszerváltáskor sem élt a magyar nemzetben a demokrácia iránti igény, de semmiképp nem a hatalommegosztáson alapuló, nyugati demokratikus modell iránti igény. A rendszerváltáskor a magyarok nem nyugati államszervezetet, hanem nyugati életszínvonalat követeltek. Az első 20 év politikai kurzusai egyöntetűen igyekeztek a közerkölcsöt összhangba hozni a demokrácia gyakorlatával, ezen erőfeszítések azonban a regnáló kormányok sorozatos népszerűségvesztéseit eredményezték. Orbán eldöntötte, hogy nem kíván elődei sorsára jutni: átszabja a demokráciát saját, és a nép ízlése szerint, a keleties, tekintélyelvű, „az állam majd igazságot oszt és minden megold helyettünk” óhajának megfelelően.

2010. második felében a magántulajdon, az alkotmányosság, a sajtószabadság és a közintézmények ellen indított egészfrontos támadásokkal Orbán Viktor és pártja lényegében hozzákezdett az államszervezet demokratikus szerkezetének szétveréséhez, saját hatalma bebetonozásához, az ellenvélemények elhallgattatásához, a magántulajdon személyes-, vagy államérdek alapján történő csorbításához. Az Alkotmány várható elemei, annak módosítása elé gördítendő akadályok annak megváltoztathatatlanságát kívánják előmozdítani, jogilag elég megkérdőjelezhető módszerekkel, például, hogy a kétharmaddal elfogadott Alkotmány módosítása kiköthet-e ennél szigorúbb, ismételt módosítási feltételt?

A nyugati demokráciák fejlődéséhez hasonlóan mégis optimista vagyok a végkifejletet illetően. A magyar nemzet – még ha tekintélyelvű is – nem tűri saját magántulajdona elleni támadást, bár jól viseli mások magántulajdonának megdézsmálását (bankadók, visszamenőleges egyéb különadók magas társadalmi támogatottsága). Itt ugyanakkor az egészfrontos letámadásból kirajzolódik egy kép, amely mindinkább megérteti a többséggel, hogy előbb, vagy utóbb, valahol őt is eléri az állami önkény vaskeze, így idővel a nép megvonja majd a bizalmat az önkény alkalmazóitól.

Orbán a kétharmados támogatottságot gyakran alkotmányozási népakaratként értelmezi, melyben a tények szintjén nincs igaza, az őt felhatalmazókat ugyanis ő nem tájékoztatta alkotmányozási szándékáról. Másrészt ugyanakkor a magyar nemzet tudatalatti felhatalmazásaként értelmezhető, hogy teljhatalmat adott antidemokratikus vonzalmait és gyakorlatát korábban már ékesen bizonyító, az országot a saját érdekében tudatosan megosztó, majd 2006-tól destabilizáló népvezérének. Most itt az idő, hogy a magyar nép visszavegye a demokratikus kontrollt saját ügyei felett. A mélyen szunnyadó demokrácia-igényt ez a kormányzás kezdi ébresztgetni, teret engedve az ellenzéknek és a jogállam felett őrködő elit-értelmiségnek a kezdeményezés visszaszerzésére. Az időközben szétvert jogállami szerkezet által okozott nehézségeket, károkat és problémákat pedig tekintsük a társadalmi-szocializációs folyamat tanulópénzeként.

Orbán nem tanult előző kormányzásának kudarcaiból, sőt annak legrosszabb elemeit vette át, másolta, illetve terjesztette ki. Intézkedései – a megszorítások hiánya ellenére – minden réteg ellen támadást jelentenek, melyek következményei hosszú távon nem maradhatnak el.

 

A médiatörvény

A médiatörvény elfogadásával Orbán elkövette első igazán súlyos politikai baklövését is. Nemcsak a liberális értelmiség és az ország ügyeiben tájékozódó középosztály, de a különadókat sérelmező külföldi érdekcsoportok kezébe is értékes ütőkártyát adott ezzel a jogállamot ismételten romboló, a cenzúra jogát a saját pártkatonákat felvonultató médiahatóságra ruházó jogszabállyal. Orbán akár visszavonul, akár kitart álláspontja mellett, az Uniós elnökség első félévére is rányomja bélyegét ez az intézkedés. Ez is jól mutatja, hogy a döntéshozók szűk csoportjának realitásérzéke a kormányzás első hónapjaiban a teendők súlya alatt elpárolgott, nem érzik intézkedéseik valós kockázatait, jelentőségét, melyet sajnos a szavazógépként működő Fidesz-frakció sem szűr meg.

Véleményem szerint Orbán elveszti az Európai Néppártban viselt alelnöki székét, de elég nagy az esélye a Fidesz átmeneti felfüggesztésének is a Néppárt európai parlamenti frakciójából, válaszul a jogállam ellen intézett támadásokra.

 

Jóslatok 2011-re: kitárazás, forintgyengülés, további jelentős bizalomvesztés

2010 végére vonatkozó jóslataim lényegében teljesültek. A részvényeknél kb. 10%-ban jobb, forintban 2%-kal gyengébb árfolyam lett a vége a tippekhez képest, az azt alátámasztó folyamatokat - úgy gondolom – nagyjából jól láttam előre.

2011 februárjában az MNB monetáris tanácsába minden valószínűség szerint 4 tagot delegál majd a Parlament, mellyel a Fidesz átveszi az irányítást a Nemzeti Bank kamatpolitikája felett, azaz felszámolja annak függetlenségét. Ezt követően vélhetően kamatcsökkentésbe fog a tanács egészen a 3,5-4,5%-os szintig. Fentiek következtében a rövidtávú forinteszközök elvárt hozamai jelentősen alámennek a befektetők által elvárt kockázatok alapján indokoltnak, amely a forinteszközök látványos eladását eredményezheti.

A várható rövidlejáratú kamatmérséklés emeli a forintlikviditást, illetve a pénzkínálat felpuhítása következtében nőni fog az inflációs nyomás is, amely emeli a hosszútávú kamatokat és azok várakozásait. Fentiek alapján az ország finanszírozási kockázata és költsége tovább nő, amely kockázat figyelembe vételét követően a következő év első felében várhatóan a hitelminősítők leminősítik a hosszú lejáratú magyar államadósságot a befektetésre ajánlott kategória alá. Ennek következtében bizonyos alapkezelők kénytelenek lesznek kötvényeiket gyorsan eladni, amely a forintárfolyam eséséhez, illetve a hosszútávú kamatok drasztikus emelkedéséhez vezethet. Véleményem szerint a forint 2011 folyamán elérheti a 325-375-ös határt az euróval szemben, a 10-15 éves állampapírhozamok pedig elérhetik ismét a 12-15%-os mértéket is. Fentieket Orbán kizárólag úgy kerülhetné el, ha tiszteletben tartaná az MNB kormánytól független kamatpolitikáját, amely az események és a kormányzás tapasztalatai ismeretében nem várható.

Nem számítok az államcsőd rémének ismételt fenyegetésére, mert fenti árfolyam nagyon kedvez az exportnak, így az exportbevételek, illetve az MNB tartalékai tovább duzzadhatnak. A kalandor gazdaságpolitika következtében ugyanakkor nem kizárható, hogy az ország ismét IMF-megállapodás megkötésére kényszerül majd, elkerülendő a gigantikus finanszírozási terheket, amely véget vethet Orbán kalandor gazdasági kísérletének és visszaterelheti az országot a nemzetközi politika szabályrendszerébe.

Orbán különutas politikájának legtisztább kritikája, tarthatatlanságának legkézenfekvőbb bizonyítéka, hogy intézkedéseit – annak könnyű és jelentős bevételei ellenére – a régió egyetlen országa sem követi majd, képet és kilátást mutatva e döntések hosszútávon káros következményeiről.

2011 végére 3200 Ft-os OTP, 15000 Ft-os MOL árfolyamot (év közben elképzelhető ismét 2500, illetve 12500 Ft-os árfolyam is), illetve 310 Ft-os Euró árfolyamot prognosztizálok (év közben 345-ös csúccsal).

 

Magánéleti ügyek 2011-ben

2010-ben végre megtaláltam azt a nagymultis pozíciót, amelyre régóta vártam. Az első hónapok nagy nehézségekkel teltek. 2011 megmutatja majd, hogy képes vagyok, lehetek-e ilyen léptékű feladatok ellátására, vagy levonva a következtetést visszalépésre kényszerülök szerényebb, de átláthatóbb felelősségi szintre, pozícióba.

Magánéletileg 2010-ben megtaláltam életem eddigi legtökéletesebb társát, aki mindazokkal az erényekkel rendelkezett, melyek előző kapcsolataimból és partnereimből hiányoztak. Nagy kudarc volt a kapcsolat sikertelen lezárása, egyben olyan döntésre sarkallt, amely távol tart további családalapítási törekvésektől újabb „jelentkezők” bevonásával..

Amerikai futballban New England-Philadelphia (esetleg New England – New Orleans) Superbowl-ra számítok bostoni győzelemmel, jégkorongban végre révbe érhet a Washington. A hazai sportban sikertelen olimpiai kvalifikációkra számítok kézilabdában, mérsékelt előrelépésekre vízilabdában, ismételt A-csoportos kvalifikációra jégkorongban a hazai VB-n.

Tippem szerint a jövő év végén Szegeden bérlek majd egy újabb építésű lakást és a 4-es számú billiárdgolyó lesz a kulcstartómon.

Az év borvidéke 2010-ben Villány volt. Az év legjobb bora fehérben Fekete Béla 2003-as hárslevelűje, vörösben Bock József 2007-es Cabernet Franc Szelekciója, édes borban az Oremus 2001-es 6 puttonyos aszúja.

 

Boldog újévet mindenkinek. Hozzon az újesztendő több békét, szabadságot és egyetértést!!

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: erre van pénz közéleti kávéház életvezetési tanácsok újra költözöm évértékelő :)) hajrá kormány két szinglilét között államcsőd


2009.12.31. 12:54 atibácsi

2009 - Túl a nehezén?

Ritka érdekes év volt 2009.

Ezért is döntöttem úgy, hogy írok egy évértékelőt, és ezt a szokásomat a blogomon majd évente meg is próbálom megtartani. Aki rákeres, megtisztel az érdeklődésével.

De mi is jut eszembe az elmúlt évről?

Elsőként a kormányfő kiválasztás körüli hercehurca, majd a romagyilkosságok felderítése, illetve Marian Cozma meggyilkolása. Ezután beugranak felemás sportsikereink, továbbá személyesen az, hogy elhagytam egy várost, amelyet nagyon megszerettem, azután meg a hölgyek, akikkel életem egy szakaszon ebben az esztendőben találkozott.

Mégis úgy érzem, hogy 2009 Magyarország számára a Csipkerózsika-álomból való felébredés éve volt, szembenézés azzal, hogy végérvényesen vége a Kádár-rendszernek. Nem bölcsességből, kényszerűségből kellett így döntenünk, de egy személynek komoly esélyt szánt a sors ennek megértetésében és végrehajtásában, levezénylésében.

Az év embere 2009-ben számomra Bajnai Gordon, Magyarország miniszterelnöke volt.

Ritkán oszt a sors bármelyikünk számára olyan szerepet, amely illeszkedik értékrendünkhöz, személyiségünkhöz, mely szerepet hitelesen és odaadással alakíthatunk és amellyel egy egész nemzet sorsát formálhatjuk jobbá.

Bajnai Gordon számára 2009-ben ilyen szerep jutott.

És ezt nem az elvakult baloldali szavazó mondatja velem, hanem - úgy hiszem - a tények. Éppen ezért a legelején leszögezem, hogy miniszterként részes volt a korábban téves gazdaságpolitikai irány vitelében, egyben kétségtelenül a posztra Gyurcsány Ferenc kiválasztottja, feltehetően jobb keze és az ország ügyeit ma is ketten irányítják. Éppen ezért is, talán történelmi szerencse, hogy Bajnai - háttérszereplőként - kevéssé kompromittálódott a Gyurcsányi politika sikertelenségeiben és a korábban hezitáló MSZP-frakció támogatásával végrehajthatta lényegében a Reformszövetség gazdasági javaslatait.

Gyurcsány Ferenc nagy tehetségnek indult, úgy hiszem, hogy a rendszerváltás óta létrejött politikusi garnitúra legtehetségesebb tagja volt, Orbán Viktort is figyelembe véve. Óriásit hibázott ugyanakkor az öszödi beszéddel, melyet a jobboldal egy soha nem látott erejű, személyeskedő kampánnyal honorált. HIbázott a népszavazási vereségbe való besétálással, azután az elmúlt 50 év legsúlyosabb válsága pecsételte meg végleg a sorsát, utolsó hónapjaiban elfogyott körülötte a levegő, már-már ámokfutásra emlékeztetett nemzetközi ténykedése. A kormányfő cserét is ügyetlenül, kapkodva, mondhatni bohózatszerűen bonyolította, amely azután pártelnöki pozíciójába is került (sőt nem volt messze az előre hozott választások esélye sem), még akkor is, ha kétségtelenül ma is feltehetőleg ő az MSZP legbefolyásosabb politikusa.

Bajnai tárgyszerű, színészkedéstől és politikusi ambícióktól mentes ténykedése következtében a forint értékének kártyavárszerű összeomlása márciust követően megállt és több más környező országtól eltérően sikerült olyan intézkedéseket elfogadtatnia, amely az IMF és testvérintézményei egyöntetű támogatását élvezik, nem úgy mint Ukrajna, vagy épp Románia esetében. Fenti program megvédte nemcsak a családok fizetőképességét, de a bankrendszert és a devizás államadósság értékének stabilizálásán keresztül az államháztartás egyensúlyát is. Fentiekben ki kell emelni a Magyar Nemzeti Bank és a nemzetközi pénzügyi szervezetek hathatós segítségét, támogatását is.

Magyarország tehát, ha áldozatok árán is, de talpon maradt. A válság ugyanakkor sokak, sokunk munkahelyébe is került, és kerül is a következő hónapokban. Jó volt látni egy masszív, kőkemény válság kibontakozását és stációit, amely hasznos tapasztalatként mindannyiunk tudatában is elraktározandó, mint hasznos ismeretanyag.

A válságot az ellenzék is viszonylagos türelemmel szemlélte, elmaradtak a Fidesz utcai mozgósító akciói, helyüket átvette a Jobbik kocsmapolitizálása.

Egy politikus volt csak, aki mindvégig a kormány távozását követelte, kivívva ezzel sokak szimpátiáját, tőlem pedig egy "felemás" elismerést.

Az év legnegatívabb politikai szereplője számomra Sólyom László köztársasági elnök volt. Ha a magyarországi elnöki intézmény tekintetében illúzióink lettek volna a múltban, akkor azokat Sólyom egyszer, s mindenkorra eloszlathatta. Jól hangzó titulus a köztársasági elnöké, a gyakorlatban mégis súlytalan, politikai alkuk révén megválasztott, ennek alapján társadalmi támogatás nélküli szereplő az elnök. A népszerűségi lista se tévesszen meg senkit: a delegáló oldal támogatása mellett a ritka közszereplés miatt az ellenoldal semleges megítélése adódik össze egy első helyezésé, amelynek értéke erősen vitatható.

Sólyom ugyanakkor az előre hozott választások emlegetésével, majd utólagos számonkérésével olyan mértékű politikusi éretlenségről, a realitásérzék olyan hiányáról tett tanúbizonyságot, amellyel kétségtelenül minden korábbi államfő mélyrepüléseit messze alulmúlta és talán csak Fodor Gábor politikusi realitásérzékéhez, pontosabban annak totális hiányához mérhető. Egy összeomló fizetőeszközt megspékelni előre hozott választásokkal és az ebből eredő bizonytalansággal olyan fokú felelőtlenségről árulkodott volna, amellyel az MSZP valóban méltán zárta volna le nyolcéves országlását. Jó, hogy nem tette és egy működő, stabil fizetőeszközzel rendelkező, a válságot átvészelő gazdaságot adhat át a Fidesznek 2010-ben.

A romagyilkosságok kapcsán az jutott eszembe, hogy Magyarországon a holokauszt óta lényegében nem volt etnikai alapon szervezett, válogatás nélkül bizonyos népcsoport ellen irányuló gyilkosságsorozat. Ez a bűncselekmény-sorozat véleményem szerint a rendszerváltás óta eltelt időszak legaljasabbja, legembertelenebbje volt és kétség nem férhet a gyilkosok végleges életfogytiglani elítélésének jogosságához.

Két nulla pontos mennyország és egy bronzérem:

Az év kétségtelenül legnagyobb sportsikere az U20-as válogatott világbajnoki bronzérme. Ugyanakkor értékén kezelendő a siker: vannak tehetséges futballistáink, amely esetleg arra lehet elég, hogy néha, szerencsés sorsolással, kijuthassunk egy-egy vébére, vagy EB-re, csodákat azonban ne várjunk egy dimenziókkal nagyobb merítéssel rendelkező olasz, spanyol, brazil, és még sorolhatnám az országokat utánpótlás-neveléssel összevetve.

Említést érdemel továbbá a Debrecen BL-szereplése. Régen vártuk ezt a sikert, kijózanítóan hatott a valóság. Mégis azt mondom, hogy ha 3-5 évente ugyanezt megcsinálják és mondjuk ötévente további 2-3x bejutnak az Európa-ligába, az már jegyezhető, férfias teljesítmény lenne, amely rangot adhatna a magyar labdarúgásnak. A jéghokiválogatott tavaly kivívott A-csoportos szereplése, és kiesése már-már a csoda kategóriájába tartozott, a végeredmény, akárcsak a Debrecen esetében, itt is nulla pont. Úgy hiszem, hogy jó ideig most nem látjuk majd a fiúkat az A csoportban, de meg kell próbálni néha bejutni, és szerencsésebb sorsolással talán megragadni ott. Ugyanakkor a versengő nemzetek jéghokiját látva nincs reális esélye tartósan a világ legjobb 12 csapata közé jutásnak, akkor viszont marad az állandó kiesés, és visszajutás, de az is nagy szó, ha sikerülne.

Nyaralások és munka 2009-ben:

Áprilisban Bettivel Csehországban ért az év nagy külföldi nyaralása, amit azután Gergőékkel négyesben - egy hétvége erejéig - megismételtünk, illetve megtoldottunk májusban egy újvidéki hétvégével. Ildikóval lejutottam az Adriára még július végén egy hétvégére, ezen kívül pedig említést érdemel az augusztus eleje óta tartó "nagy nyaralásom", amit mégis a munkanélküliség szó ír le leginkább. Bírom, élvezem, próbálom hasznomra fordítani és várom a lehetőségeket. Jelentős, 40% körüli esélyét látom annak, hogy jövőre sem találok majd munkát, de próbálok az ellenkezőjén munkálkodni. De csak akkor megyek el bárhová, ha látom benne a fantáziát és a nevemet is adhatom a céghez, amely kiválaszt. Kaposvárról szép emlékekkel búcsúztam el, sokat tanultam, de tovább már nem akartam maradni. Küldtek, de nem bántam. Jó volt így. Előtte, a váltásokkor sokszor volt szerencsém, hogy gyorsan találtam új lehetőséget a 2006-os nagy pihenő után, most a sors - úgy tetszik - visszaveszi a korábbi adományokat. Örömmel fogadom ezt is.

Az év helye: Kaposvár, Madár utca

Nehéz szívvel hagytam el életem eddigi legkedvesebb lakóhelyét. Igazi otthon volt, amihez semmit nem tudtam hozzátenni. Önmagam legteljesebb megvalósulása, kiteljesedése egy ingatlan formájában. De az élet megy tovább, ezt is én választottam, így nem ragaszkodom egyetlen helyhez sem.

Kedvenc borok 2009-ben:

2009 számomra nem a borokról szólt. Februártól augusztusig sikertelen és nyögvenyelős fogyókúrát tartottam, időszakos borfogyasztással, de nem itt forogtak a gondolataim. Fehérben Szászi Endre 2006-os Kabócás Rizlingje mellett Fekete Béla 2006-os hárslevelűjét és rizlingjét emelném ki. Nálam vörösben Konyári 2007-es Pávája és Loliense-je, édesben az Oremus 2001-es 6 puttonyos aszúja vitte el a pálmát. További fogadalmam, hogy a Fekete Bélánál lekötött borok, illetve munka esetére 4 palack konkrétan kinézett boron kívül 2010-ben nem veszek egyetlen palack bort sem, ki kell inni a készleteket. Nomeg indult egy fogyókúra most, január elsején, 7 hét időtartamra, ezalatt nem fog apadni a készlet.

Válasz az előző év kérdéseire:

Ha a tőzsdei árfolyamtippjeimre nézünk, amelyek egy éve illuzórikusan optimistának tűntek, látható, hogy az OTP-t majdnem telibe találtam, a többi esetében 10-30%-kal még alul is becsültem a növekedési potenciált. Hiába: a tőkepiacok nem működnek racionálisan, néha nagyon is túlrepülnek a realitásokon, néha meg eszetlen mértékben esnek. Akkor kell venni, persze csak tartósan rendelkezésre álló pénzből. Az általában bejön, de nem adják a sikert ingyen.

A lakóhely tekintetében elhagytam Kaposvárt, a kulcstartómon 15-ös számú golyó fityeg. Az életemnek mégis volt egy pár hetes periódusa, amikor mindhárom korábbi lakóhelyem városaiban rendelkeztem lakáskulccsal, de azután decemberben a dolgok rendeződtek, Pesten maradtam.

2010-es jóslatok és tippek:

2010 értelemszerűen a parlamenti választásokról szól majd. Nem a győztesről, hanem a győzelem mértékéről. Nagyon remélem, hogy nem sikerül a Fidesznek a 2/3, de a realitás az, hogy ez majdnem biztosan bekövetkezik. Egy kb. 25-30%-os MSZP és bejutó MDF kellene ahhoz, hogy az ellenkezőjének legyen bármilyen esélye. Bárhogy is lesz, nem csatlakozom azokhoz, akik Orbántól diktatúrát, a demokrácia leépítését várják. Biztosan mindent meg fog tenni hatalma megtartásáért és a közjogi rendszer ehhez illeszkedő átalakításáért, de a várható nagy felhatalmazással véleményem szerint a közjó szolgálatára és a minél népszerűbb, sikeresebb kormányzásra fog törekedni, nem frontvonalak ismételt megnyitására, állandóan céltáblát adva a nyugati médiának, amely előbb-utóbb lecsapódik a hazai népszerűség elvesztésében is.

Gazdaságilag további megszorításokra (tömegközlekedés veszteségeinek lefaragása, állami beruházások leállítása, nyugdíjasok juttatásainak és a szociális ellátásoknak további megnyírbálása, nagy cégek, bankok különadókkal megterhelése, családi adózás bevezetése, stb.) számítok, a korábbiakhoz képest kevésbé voluntarista, kevésbé aktív gazdaságpolitikával, az államadósság csökkentését első prioritásként kijelölő célrendszerrel, a középosztály kis lépésekben történő helyzetbe hozásával a leszakadó rétegekkel szemben, fokozatos adócsökkentésekkel. Fenti politika nem a vállalatok érdekeit szolgálja, erre tekintettel a magyar részvénypiacon rossz évre számítok, 4500 Ft-os OTP, 18000 Ft-os MOL árfolyammal, alacsony, 4,5%-os év végi jegybanki alapkamattal, 275-ös Euró árfolyammal.

Meglátjuk.

 

Boldog újévet mindenkinek!!

 

Szólj hozzá!


2009.03.17. 09:55 atibácsi

Elbúcsúzik atibácsi világa...

Ez a nap is eljött.

Node ne vágjunk még a dolgok elébe.

A március 6-i hétvégét Pesten töltöttem. Konyári borkóstoló volt a Bortársaság Lánchíd budai hídfőjénél található boltjában. Megkóstoltuk a Loliense Fehér 2007-et**** (84 pont), szép, érett alapanyagból készült technológiai bor. Ezt követte a 2007-es Cabernet-Syrah**** (87 pont), a 2006-osból vettünk is egy palackkal és elfogyasztottuk az este során (**** 86 pont).

A 2006-os vörös Loliensé megint jól sikerült (***** 90 pont), akárcsak a Páva küvé 2006-ból (***** 92 pont), bár utóbbi bor már kétségtelenül messze drábább (11,000 Ft-ért vesztegetik), mint amennyit ér. Nem rossz stratégia persze, ha figyelembe vesszük, hogy néhány ember ízlését nyilván pontosan eltalálta a termelő. Ha pedig ők bármi pénzt megadnak a kedvenc borukért, akkor jó árat választottak. De azért ennyiért Tiffán Grandé Selection-t, vagy épp Bock Capellát lehet kapni. Azok azért más kategóriát képviselnek. De ezek is nagyon szépek.

Szombaton azután visszatértem Kaposvárra, hétfőn azonban újra visszamentem Pestre. Nagyon érik a Kaposvári életem vége, már annál is jobban. Így sok időt kell eltöltenema jövőbeni lehetőségek feltérképezésével. Ha pedig így állunk, akkor utazgatom keresztbe-kasul az országban. Egyik ilyen kísérlet már ajánlattá is formálódott, de a korábban nagyon szimpatikus csapat ultimátumok osztogatásába kezdett, így köszöntem, nem kértem a dologból.

Így 9-én, hétfőn este öcséméknél aludtam, megünnepeltük Ildi névnapját és öcsém 35-ik szülinapját egy palack Cliquot-val és egy nagyon versenyképes Argentín Malbec-cel a Tesco reserve családból (**** 80 pont). 3 számjegyű áron ajándék a "hétköznapok borai" szerelmeseinek.

Pénteken lenézett hozzám a hétvégére Betti. Vett egy új mobiltelefont Kaposvárott, megnéztük a Benjamin Button különös életét (érdekes történet számomra idegesítő kivitelben), tettünk egy túrát a Deseda körül, majd még Pesten megnéztük a vakok világát bemutató láthatatlan kiállítást. Elfogyott egy Prosecco Valdobbiadene is a hétvégén.

A telefon beüzemelésén felbuzdulva én is átnéztem a sajátom beállításait. Találtam árokszállásról egy érdekes kijelző-védőt, amelyet most beállítottam. Ez váltotta a három billiárdgolyót. Ott találjátok a cikk elején, villogva-pulzálva.

Sokat elmond ez a képernyővédő a jelenlegi életemről: rengeteg utazás, változások. Heti 3 edzés, interjúk. Szóval: átgondoltam és most nincs időm blogot írni. Úgy, hogy kéthetente beírok valamit nincs értelme. Akkor inkább nem csinálom tovább.

Köszönöm mindenkinek, akit érdekelt, aki olvasta. Lehet, hogy valamikor majd folytatom. Most azonban egyelőre ennyi. Akinek hiányzik, majd olvassa vissza a korábbi cikkeket. Mozgalmas életemről pedig majd mindig beszámol az utolsó cikk kezdőképe.

Sziasztok!!

Szólj hozzá!

Címkék: borleírás életvezetési tanácsok újra költözöm


2009.02.26. 18:52 atibácsi

Hétvége Szindbád emlékeinek nyomában

A hétvégére tehát visszamentem Pestre... Pénteken tárgyaltam, majd bementem a Bortársasághoz. Vettem egy új dugóhúzót és két palack bort a Heimann pincétől.

Péntek este az öcséméknél egy korábban bemutatott Prosecco mellett egy régen várt tételt is felbontottunk:

Nittnaus - Comondor Cuvée 2003 Gols***** (91 pont)

Ezt a küvét még 2007-ben vettem a Vinothek Burgenlandban 30 EUR fölötti áron. A kitűnő évjárat egyik emblematikus boraként írtak róla. A Fertő-tótól észak-keletre már más borok készülnek. Kevésbé szépek. Ez a Merlot-Zweigelt-Sauvignon-Kékfrankos kompozíció szépen hordós, megfelelő egyensúlyt felmutató tételt adott, de hiányzott belőle az a gyümölcsös játékosság, finesz, melytől újra megvenném ezt a palackot ugyanezen az áron. Ennyiért azért már adnak egy Kopárt, mai árfolyamon már majdnem kettőt... Meg persze ez az évjárat már rég elfogyott. Azért szép volt. Majd folytattuk még egy bor erejéig:

Heimann - Stílusgyakorlat (vörös) 2005**** (87 pont)

Érdelkődéssel vártam a 60% Cabernet Franc, 40% szűzszüreti tannat küvéjéből készült vörösbort. Nagyon különös tétel. Könnyed, kicsit üres. Játékosságában emlékeztet egy könnyedebb pinot-ra, leginkább mégis azt mondanám, hogy semmire nem hasonlít az a málnaszörpös jelleg, amit ez a fajta ad. A Cabernet Franc szépen hozza a formáját, az érzésem mégis az, hogy nem a Tannat fogja átírni a szekszárdi borok történelemkönyvét.

Másnap tanfolyamra mentem, majd vettem még egy parfümöt magamnak. "Legyengült" a forint, emelkedik az ÁFA, úgy döntöttem, hogy az import-termék igényeimet soron kívül kielégítem. A Baldessarini - Del Mar Marbella Edition néven futó parfüm egy merő narancs-mandarin (+mag) kavalkád, a legfinomabb parfüm-illat, amit valaha éreztem. Remélem rajtam/nekem is jól áll majd. A Pólusban vettem, előző héten még nem volt belőle 90ml-es. Kértem, nézzenek utána, valahol van-e még. Volt, áthozták.

Ez a megelőző hétvége a haverok születésnapjairól szólt. A legtöbb barátom ekkortájt született. Adri 16-án, Betti 18-án, Zotya 21-én, Gergő 25-én, Laci március 9-én (az öcsém amúgy 11-én), Adri párja, Márk pedig már a kos-jegyében, valamikor március legvégén.

Jó alkalom ez az egybeesés arra, hogy konstatáljuk, hogy mégis lehet valami a csillagok állásában, abban, hogy az emberek azonos időben született emberek személyiségét tartják érdekesnek. No, persze, vannak barátaim áprilisból, szeptemberből, októberből, decemberből is, mégis azért a halak (környéke) a jellemző baráti jegyem.

A buli Bettinél zajlott, két kiváló torta, és szép borok társaságában. Előtte Zotyának megmutattam két óbudai éttermet. Átmenetileg oda kormányozta őt párjával élete hajója, meg nekem is fontos helyszín az életemben a Flórián-tér környéke, így adódott az apropó aznapi születésnapja mellett. A képen megörökített Krudy-emlékházat mégis csak most néztem meg 'apróra" először. Ezt teszi a "Szindbád hazamegy"-ben a (nem mellesleg sok bor és barát társaságában) átvirrasztott és áthallgatott éjszaka után is Szindbád, a hajós, mielőtt az ágyában meghalna egy Jókai kötettel a kezében.

A buli a 2006-os Bussay Esküvé**** (85 pont)-vel indult, utána új tételként érkezett egy palack 2006-os Pannonhalmi Hemina**** (84 pont). Az aranysárga, olajos testű, vajas-krémes struktúrájú, Chardonnay-Olaszrizling-Pinot Blanc alapú fehér borból hiányzott valami játékosság, amitől igazán szeretni lehetne. Ez az évjárat nem kedvezhetett különösképp a hűvösebb vidék szőlői érésének, érződött, hogy sok technológia kellett a bor rendezéséhez. Ezután érkezett egy Merfesz Tsokoláta 2006-ból (most inkább 87-88, mint 89 pontot ért), majd Don Simon 2005-ös Egri Bikavérje**** (83 pont), végül egy különlegesebb tétel következett.

Konyári - Sessio 2003***** (90 pont)

Ez a 100%-ban Merlot-ból készült bor lett az első magyar nagy-aranyérmes vörös bor Bordeaux-ban, még 2006-ban. Lehengerlő volt palackozása után. Vettem belőle akkor 6-ot, ez volt a 4-ik, amit felbontottunk. Már megvásárlásakor is kérdéses volt, hogy a dél-balatoni tájon termett alapanyag mennyire lesz képes feljődni az idővel, mennyire biztosítják beltartalmi értékei annak érését, javulását.

A bor jelen állapotában nem győzött meg arról, hogy érdemes az innen származó borokat sokáig fektetni. A fűszeres, kissé krétás-fás illat mögül lassan bontakozott ki egy gyümölcsös jelleg, melyet egy igen szigorú, tanningazdag, zárkózott, szederre, csipkére emlékeztető íz kísért sok fával. Jelen állapotában nem lépett előre, inkább visszafejlődött a korábbi gyümölcsös-élvezetes képhez képest és nem is nagyon mutatta annak jelét, hogy a jövőben fejlődésnek kívánna indulni. Konyári Dani egy kóstolón jelezte is, hogy ő nem fektetné, meginná. Neki van igaza. Talán. Innen azonban már "tartani kell" és várni, hogy talán tévedjünk ezzel.

Hétfőn értesültem a tatárszentgyörgyi pogrom részleteiről. Én nem tartom elhamarkodott véleménynek, hogy egy elvetemült bűnözői csoport, a Klux-klux Klán mintájára kivégzőosztagba szerveződve, cigány származású magyar állampolgárok embertelen, aljas, módszeres kiirtását tűze ki célul. Egy égő házból menekülő kisgyereket és apját sörétes puskával lelövő társaság tagjai olyan mértékben távolodtak el mindattól, amit az emberi jellem minimumaként kultúránk kijelöl, hogy ezek az elvetemült gyilkosok semmilyen jószándékú elbánásra nem méltóak. Ha rendőr lennék, nem tudnám garantálni a testi épségüket, ha a kezeim közé kerülnének. Szerencse, hogy nem fognak. Ahogyan Raffael Sándorék sem. Ők sem érdemelnek semmilyen kegyelmet, semmilyen emberi bánásmódot. A társadalom söprenékei akár magyarok, akár romák az illetők.

A héten edzettem hármat, edzőm elbúcsúzott a kaposvári fitneszklubtól, bár edzeni visszajár, és azt hiszem, hogy segít még nekem, hogy mostani diétámat, majd a tavasz végén kezdődő újbóli erősítő kapmányt minél hatékonyabban tudjam majd vezényelni. Azért 6 hónapot visszatekintve - a saját kiinduló helyetemhez képest - sokat feljődtem. Kétszeres súlyokkal dolgozom, amely persze másoknak még mindig az általuk emeltek harmada-fele, de mégis valami azért elindult és talán nem esek össze, mint egy szottyadt vénember 50 éves koromra... Ezt is meglátjuk majd.

Ma reggeli 67.5-ös súlyomon pedig van még mit csiszolni.

Szólj hozzá!

Címkék: szinbad hazamegy fogyókúra megint borleírás


2009.02.16. 15:24 atibácsi

Házibuli Kaposváron

Szóval, péntek este bepötyögtem a legutolsó bejegyzést.

Szombaton tanfolyam, utána édesanyámmal szemüveget vásároltunk, majd irány vissza Kaposvárra... Út közben szinte végig telefonáltam, közben azonban meghallgattam Alessandro Baricco Novecento c. hangoskönyvét is. Ha jobban meggondolom, szépirodalmat már jó fél éve nem hallgattam. Baricco nem okozott csalódást, bár a Selyem c. alkotásához nem fogható ez a kis regény.

Szombat este érkezett Betti, illetve Szveta és Laci. Társasoztunk.

Közben pedig boroztunk... Fogyókúra... hááát, zárójelbe tettem erre az estére.

Megittunk még egy Ferenchegyi Chardonnay-t. Még mindig szuper. Majd folytattuk:

Szt. Gaál - Cabernet Sauvignon Válogatás 2006*** (77 pont)

Ebből a borból a 2003. a legjobb sauvignon volt, amit valaha ittam. Félelmetes komplexitást, játékosságot mutatott. Azóta bármikor is kóstoltam tőlük bort, mindig úgy gondoltam, hogy na ez egy botlás.

Most viszont már meggyőződésem, hogy a 2003. volt a "botlás", pontosabban egy olyan véletlen szerencsés minőség, ami valójában "nincs benne" ebben a borászatban.

A megjelenésre szép színt mutató sauvignon illatában kissé "üres", jellegtelen, ízében kifejezetten szikár, gyümölcsöktől, díszítő jegyektől mentes, fapados bor. Ilyet tucatszámra készít szinte bármely termelő Villányban, Szekszárdon, sőt Sopronban, Egerben, Bogláron. Nagy kár, hogy szegényebbek lettünk egy nagy pince illúziójával.

A 2007-est még hajlandó vagyok fesztiválon megkóstolni (palacknyi esélyt már nem adnék annak sem), majd ha az is ezt mutatja, elfelejtem a 2003-as csodát örökre.

Vesztergombi - Cabernet Sauvignon Válogatás 2003***** (92 pont)

Még szerencse, hogy nálam volt ez a bor, nyilván azért, hogy erre az estére se' maradjunk szép sauvignon nélkül. Döbbenetes, hogy mennyire kerek ez a bor. Teljesen egyszerűen mutat fel mindent, amit egy szép bor adhat. Kerek, finom, strukturált, ízgazdag. Csodás. Talán egy kis játékosság hiányzik belőle. Nagyon hasonlított a 2000-es Heinrich-féle sauvingonra Deutschkreutz-ból, pontszámban is annyit kapott. Majd jött az este nagy meglepetése:

Inniskillin - Jégbor, Ontario, Kanada 2006***** (90 pont)

Azért azt nem gondoltuk, hogy Kanadában ennyire szép borokat tudnak készíteni. Az Ontario-tó nyilván ad vízfelszínt a botritisznek, melynek jelenléte a jégborban is tagadhatatlan. A szőlőalap feltehetőleg vegyes, leginkább traminit, chardonnay-t, neuburgert valószínűsítenék. Illata kifejezett birses-rebarbarás, ízben hömpölyögnek a mézes, majd a gyümölcsös jegyek, leginkább barackra, rebarbarára, ananászra emlékeztető ízekkel. Kísértetiesen hasonlatos a Feiler-Artinger Tramini auslese-re Rusztról.

A vendégek vasárnap délben elillantak egy szép hétvége emlékét maguk mögött hagyva. Nekem pedig maradt úgy 2 deci a Vesztergombi válogatásból, melyből - fogyókúra ide-, vagy oda - azért egy decivel tegnap is kevesebb maradt... Mai kelősúlyom 68,0. 4-5 kiló még előttem van...

Szólj hozzá!

Címkék: erre van pénz szinbad hazamegy fogyókúra megint borleírás lin csi életvezetési tanácsok budapest sucks hangoskönyvek bűvöletében


2009.02.13. 23:26 atibácsi

Másféle évforduló péntek tizenharmadikán...

Sok minden történt az elmúlt másfél hétben.

Megölték Marian Cozmát. Soha nem hallottam róla korábban.
Az első reakcióm az volt, hogy a külföldi légiósok biztosan bementek legénykedni egyet a városba, mint Simon Tibi annak idején. Azután jöttek a hírek, és egyre világosabbá vált, hogy teljesen ártatlanul-véletlenül, rossz időben, rossz helyen lévő sportolók estek szerencsétlen áldozatául a véletlennek és néhány embernek aligha nevezhető féreg ámokfutásának.
Öröm, hogy kevés ilyen "ember" futkároz közöttünk, azok sem sokáig.
Valahol olvastam, hogy az evolúció során az emberek fokozatosan kiirtották maguk közül a közösségellenes agresszorokat, így élünk tovább mi, a békésebb egyedek leszármazottai. Gyűlöljük az erőszakot és olyan szabályokat hozunk, amelyek kirekesztik közülünk a még megmaradt keveseket. Győzelemre állunk, néha mégis vesztünk.
Nincs itt szó romakérdésről. A cigány-söpredék szúr (amúgy ha szívre, vagy vesére, akkor ölni akar), a fehér-söpredék baseball ütővel, boxerrel üt, bakanccsal rúg, mint anno Simon Tibor esetében.
Furcsa, hogy ez a felfoghatatlan tragédia kellett ahhoz, hogy két nép talán végképp a barátság útjára lépjen, meg hogy az asztalra kerüljön néhány feldolgozatlan probléma. Pl. hogy a védelmi pénzt szedőkkel szemben a rendőrség nem védi meg a vállalkozókat Magyarországon. Újabb és még újabb részletek jönnek elő arról, hogy a rendőrök nem segítenek, néha még "fel is adják" a zsarolóknak a bejelentőket, sok vállalkozó ettől becsődöl. Megdöbbenve néztem meg a siófoki roma-maffia felvonulás felvételeit.
Tűrhetetlen, hogy ezt itt lehet...

Tömegesek a vagyon elleni bűncselekmények, a kisebb-nagyobb, megtorlatlan jogtiprások.
Elfogadhatatlan, hogy a jogállam töketlensége, tehetetlensége mögé bújva a hatóságok megtűrik az antiszociális, mások életét megkeserítő életformákat. Ezekkel szemben a jogállam határán lévő, az értelmiségi-liberálisok szájízének aligha tetsző módszerekkel kell védekezni: előzetes letartóztatás havonta akár többször, egy kis testi fenyítés, persze csak akkor, ha a nehezen bizonyítható, antiszociális cselekmények letörésére ez a megoldás. A rendőrséget meg kell erősíteni! Nem érdekelnek a jogállam cizellált alapelvei élősködő, parazita, másokat zaklató, azok jóindulatával visszaélő, ocsmány életformák letörése érdekében. Örömmel támogatom mindazokat, akik elkapják a maffiózókat és "meggyőzik őket arról", hogy nem jó úton járnak.
Ha ezeken, fenti bambaságunkon változtatunk, akkor talán nem volt teljesen hiába való Cozma szinte feldolgozhatatlan, értelmetlen halála. Nyugodj békében Marian!

Hétfőn és kedden Pesten voltam. Előtte vasárnap a budaörsi Holiday Inn-ben szálltam meg. Nem volt rossz, kellemes szoba volt 50 EUR-ért.
Szerdán elindult a fogyókúra. Leírva nem is olyan rossz (mármint a napi ételmennyiség), megélve elég éhezős. Mielőtt elkezdtem, még bepótoltam előre is a borélményeket:

Henriques&Henriques - Madeira (Belem) Seco - Special Dry****
Nagyon kedves, egyben ízletes ötlet volt Oldtimer Sándoréktól, hogy medeirai látogatásukból hazatérve megajándékoztak ezzel a palack borpárlattal.
19.5%-os alkoholjával, konyakosan-krémesen, fűszeresen, csöpp extraktédességével több estét is emlékezetessé tesz ez a csodás ital.

St. Andrea - Ferenchegyi Chardonnay 2006***** (91 pont)
Az Andrea Chardonnay-k közül ez most a legjobb, az kétségtelen. A fiatalabb tőkék lágyabb talajról gyorsabban érő bort szültek, egyben annak felismerését, hogy ez a bor már kissé túlárazódott a végére. Most a Bortársaságnál végre több, mint korrekt áron kapható meg néhány más bor társaságában.
A krémes-vajas, tőrölmetszett, tűzköves Chardonnay illatot gesztenyére, mandulára, fás jegyekre, majd citrusokra emlékeztető, nagyon szép, lágy, harmonikus, komplex ízek fogják keretbe. Nagyon finom, egyedi, különleges. Talán az általam magasztalt Sziráki-ra emlékeztet 2003-ból.

Közben pedig ma, épp péntek 13-án töltöttem be másfeledik évfordulómat Kaposvárott. Gyorsan eltelt ez a másfél év. Soha, sehol, megközelítőleg nem tanultam annyit, mint itt. Hogy hogyan tovább, még meddig itt, vagy máshol, most nem tudom. Sok minden itt tart, sok minden azt súgja, hogy talán elkezdődött valami, ami változást hoz. A jövő mindenre megadja a választ.
 

Szólj hozzá!

Címkék: box sport2 szinbad hazamegy közéleti kávéház fogyókúra megint borleírás életvezetési tanácsok újra költözöm sportajánló (főleg box) két szinglilét között


2009.02.03. 11:35 atibácsi

Hihetetlen borok az elmúlt másfél hétben...

Az előző hétvégét Pesten töltöttem, frissen megjavított gépkocsimmal. 600-at kóstált a kár, plusz a másik kocsi...
Elindult a szombatonkénti adótanácsadói tanfolyam, így a közeljövőben gyakran terhelem majd jelenlétemmel Budapest amúgy is kissé élvezhetetlen miliőjét.

A pénteket Gergőnél töltöttem. Elnéztünk este a Petőfi Sándor utcában található Vapiano étterembe, ahol Gábor is csatlakozott hozzánk a régi "félix"-es csapatból. A tészta és borválaszték kiváló, pohárral is kóstolhatóak a Bortársaságos prosecco-k, borok.

A másnapi tanfolyamot egy nagyon felkészült, idősödő úr tartotta, érdemes volt rá elmenni.

Ezt a hétvégét Pestnek szenteltem, a szombat estét Laci barátomnál töltöttük. Úgy gondoltuk, vannak más olyan borok a készleten, amelyeket érdemes lenne szemügyre vennünk, és igazunk volt ebben:

Bock - Cabernet Franc 2003 Villány***** (90 pont)
Ez a franc egy nagyon szép évjárat gyermeke. A pince még elfogadható árfekvésű palackjába roppantul érett, hosszan eltehető alapanyag került. Illatban a fűszerek, ízben az érett alapanyag gyümölcsös, kissé még érdes jegyei voltak fellelhetőek, elsősorban ribizli, szilva és meggy. Nagyon szép bor, csúcsát úgy 5 év múlva éri majd el.

Malatinszky - Villányi Cabernet Sauvignon szűretlen 2000*****+ (94 pont)
Nem szórom gyakran a pluszt az ötödik csillag után (ez a harmadik a blogomon), de ennél a bornál kétség nem fér hozzá, hogy kijár.
Ezt a bort még 2002-ben vásároltam, egyhónapos nádor utcai munkaviszonyom keretében, nagyon drágán. Azután 2005-ben kóstoltam egy borfesztiválon, még elég rendezetlen volt. Malatinszky Csaba is írt róla, mint egy már elég szépen sikerült boráról, amelynél azonban a jelenlegiek mind nagyságrendekkel jobbak...
A bor nagyon sűrű szövésű, fekete maggal, sötétvörösben pompázik.
Illata nehéz, húsos, ködös, sötét estéket idéz. Csak nagyon lassan mutatja meg önmagát, azután azonban hihetlen gazdagságot mutat: először túlérett, bogyós gyümölcsöket, majd fűszereket (kömény, szegfűszeg), ásványokat, húsos, diszkréten animális jegyeket, végül kökény, csipke, és nagyon bársonyos fanyarság adja az illatkép teljességét.
Ízben nagyon kézműves tétel: avar, fűszerek, majd döntően szilva, szederrel, kökénnyel, áfonyával, kevés gombával, majd mazsola, marcipán. Hihetetlen ízrétegek bomlanak ki az idővel, megmutatva minden szépségét a tájnak, az évjáratnak és a későn érő szőlőfajtának. Tökéletes tétel már a csúcsa közelében... Köszönjük. Biztosan benne van a valaha kóstolt 5 legjobb vörösborban, amit ittam.
Szerencse, hogy kistestvérét, a Franc-t 2006-ból lejegyeztük, még erősen akciós áron :)

Vasárnap, erősen ittas állapotban, jó nagy zakót kaptam Attilától teniszben, majd hazajöttem Kaposvárra.

A múlt héten szépen elszállt a forint. Amikor októberben minden összedőlt, 295-re tippeltem a piac potenciális tetejét. Mára ezt is átléptük. Épp most kóstolgatja a piac a 300-at és csak idő kérdése, hogy mikor viszi át. Itt tartunk. De ne szomorkodjuk. Jót tesz a gazdaság életben maradásának ez az átmenetileg nagyon gyenge árfolyam.

A héten az edzéseken kívül még egy régi, szép bor felbontása érdemel figyelmet:

Árvay - Istenhegyi Furmint 2003 Tokaj***** (91 pont)
Ezt a bort már 2005 tavaszán kóstoltam, már akkor is egyértelmű volt, hogy nagy karrier előtt áll. Utána 2006 nyarán vásároltam belőle a deák téri borfeszten úgy 2 palackkal.
Ez a Furmint igazából egy száraz szamorodni, bár lehet, hogy érlelési időben nem kapott annyit. Öreg dió, karamell, majd hordós, mazsolás, marcipános jegyek jönnek a végtelenül kedves, mély illatból. Ízben szintén a dió a vezető, majd birs, kandírozott ananász, marcipán, végül citrusok zárják a kavalkádot.

A hétvége relaxációval telt egy nagyon későig tartó szombati házibulival, majd vasárnap éjszaka a Superbowl döntő megtekintésével Norberttel és Bélával.

Ez a döntő mindent megmutatott, amiért az amerikai futball érdekes. Hihetetlen atlétikus, brutálisan erős, dinamikus játék. A szabályai kicsit nehézkesek, soknak tűntek az értelmezési polémiák a szabályok körül.
Az este legemlékezetesebb eseménye a 100 yard-os touchdown volt (azaz a labdával a támadó végigfutotta az egész pályát és így ért el gólt, ilyen még soha nem fordult elő döntőben), de nem volt még példa ekkora fordításra, amit az Arizóna elért, végül azonban győzött a papírforma és fél perccel a vége előtt visszafordította az állást a Pittsburg.
Szép este volt :)

Nagyon rámfértek a jó borok, ráadásul a héten indul a fogyasztás. 68 kiló lettem erre a hétre. Edzőm profi edzés- és diétaprogramot készített, remélem hatni fog és megmarad az edzéssel összejött kevés izom nagy része is.

Szólj hozzá!

Címkék: box sport2 domino az ovodából erre van pénz szinbad hazamegy közéleti kávéház fogyókúra megint borleírás életvezetési tanácsok sportajánló (főleg box) budapest sucks két szinglilét között államcsőd


2009.01.19. 20:13 atibácsi

Az elmúlt két hét eseményei dióhéjban

Sziasztok.

Sok apró eseményes, összességében mégsem túl érdekes két hetet tudhatok magam mögött. 

Ezalatt a két hét alatt szlovákiából végleg eltűnt a korona, én pedig ma jól összetörtem a kocsimat...

Node sorrendben:

Múlt hétvégén csapatépítés volt Siófokon. Közben javában elindult az orosz-ukrán gázvita, amely eredményeként talán Ukrajna kitartott, élősködő-árumegállító országból, nagykorú európai középhatalommá vált. A jelenlegi ismereteim szerint a végső megállapodás Ukrajnának sokkalta kedvezőtlenebb, mint amit a Gazprom a csörte előtt felajánlott részükre, időközben pedig bebizonyosodott, hogy Európa, ha gazdasági veszteségek árán is, meg tudja oldani az életét az orosz gáz nélkül is. Így Ukrajna zsarolási potenciálja nagyságrenddel csökkent.

A csapatépítő amúgy nagyon jól sikerült. Őszinte, problémaorientált, önfejlesztő tréninget éltünk meg, az este pedig boroztunk egyet.

Ilyés és fiai - Balatonboglári Merlot 2003**** (83 pont)

Szép ebből a kiemelkedő évjáratból megmaradt, nem túl ismert bor utolsó néhány palackja. Tanninja szinte már édes, benne az aszaltszilvás, csipkebogyós, ribizlis jegyekkel.

Bock - Ermitage 2006**** (83 pont)

Nem emelkedett boxi kommersz-küvéje az előző tétel felé. Szép technológiai bor kevés savval, sok fás jeggyel és kevéssé természetes ízérzetű tanninnal. Én nem venném ezt a bort még komolyabb beszélgetésekre sem, akkor már inkább egy osztrák kékfrankost valahonnan a lajtán túlról...

A múlt hét fő eseménye a csütörtöki pesti kiruccanás volt. Szerdán a vezetői is feloszlott az ónos eső piros jelzése miatt. Az út a sztrádáig elég kalandos volt, csúszott, bár akkor még nem tudtam, hogy milyen tükörjégen igazán csúszni...

Szerda este Oldtimer Sándorral vitattuk meg a világ dolgait az újpalotai ír sörözőben. Sok érdekes történt itt már velem: karaokeztam szintén Sándorral, de szülinapi bulit, céges ebédet, sőt netes randit is bonyolítottam itt... Most pedig benéztünk egyet beszélgetni.

Jó volt a csütörtök Pesten, elég jól éreztem magam... Bár a kávézók nem nagyon jöttek be, nagyot BKV-ztam (kétszer lógtam is:), sétáltam a Várban, Óbudán, parkoltam a Flórián-téren, majd a budai-rakparton elhagytam a city-t.

A hétvégét Ildikóval töltöttem, felbontottunk egy-két szép bort.

Gere - Villányi rozé primőr 2008**** (86 pont)

Úgy szép ez a rozé, ahogy van. Talán túl ropogós, tökéletes. Még egy hetesen is nagyon szép, nem öregszik. Csodás.

Montana - Sauvignon Blanc Marlborough (Új-Zéland) 2007**** (86 pont)

Nagyon szép ez a hűvös, napsütéses régióból származó bor. Igazi, virágzó bodzafát idéző illat, diszkrét citrusokkal, mezei virágokkal. Íze krémes, ropogós, szintén a bodza fő jegyével, diszkrét lime-mal. Nagyon versenyképes.

St. Andrea - Ferenchegyi Pinot Noir 2006**** (88 pont)

Elegancia: így írhatjuk le egyetlen szóval Lőrinc Gyuri borait. Főleg ha a Pinot-iról beszélünk.Szép szamócás-cseresznyés, kissé kompótos illatát nagyon selymes, síma, mégis kissé egysíkú, különösebb parádés díszek, finesz nélküli, jól fogyasztható, behízelgő íz követi.

Tegnap lefekvés eltt még megnéztem az NFL elődöntők egyik meccsét és az Arizona történelmi döntőbe jutását.

Ez a hétfő nem úgy kezdődött, ahogy a nagy könyvben meg van írva... Nem találtam a kulcsomat, nagyot estem az udvaron. Úton befelé véletlenül egyik kollégám a buszmegállóban állt, felvettem. Befelé kicsit beszélgettünk. Picit késésben is voltunk, a gyár kapujának ellenőrzése után kissé felszabadultam vettem az irányt a parkoló felé. Egyes, kettes, majd hármas... balra kanyar (parkoljunk közelebb a bejárathoz a kolleginára tekintettel), majd fék........... csúszunk........ jobb kanyar.........nem megy a kocsi, csak csúszik előre....... majd pufff. Szinte meg sem éreztük.

Nekimentem egy kolléga kocsijának....

Szóval, a parkoló le volt fagyva. Nagyon. És főleg váratlanul. Valaki elfelejtette lesózni. Csak akkor kár volt a bevezető utat, így ki számított rá.... Még egy kolléga felmászott a patkára, de ütközni csak én ütköztem. Talán azért, mert később járok és a jég felszíne már kicsit olvadozott. Akárhogy is: félelmetes élmény volt, hogy a kocsi mennyire nem reagált a jégen, meg az is, hogy mekkora erő van egy 40-50 között menő autóban.... A légzsák legalább nem nyílt ki.

Pénteken lett volna egy éves a kocsim, szép kis születésnapot csaptam neki. Sebaj, megy majd tovább.

A mai nap a baleset után kissé szürreálisan telt, közben a forint döntött egy minirekordot: 286,75.

A férfi kézi VB-n pedig pontot vesztettünk Szlovákiával szemben. Nem vártuk. Nyertünk viszont a románokkal szemben, az utolsó negyedórában fordítva. A közpédöntőkben majd tudósítóként is bekapcsolódom.

Most pedig nézem az Újságírókat, fergetegesek. Kiemelkedően jók ma.

Legyen szebb hetünk.

 

Szólj hozzá!

Címkék: box sport2 domino az ovodából szinbad hazamegy közéleti kávéház borleírás életvezetési tanácsok sportajánló (főleg box) budapest sucks két szinglilét között államcsőd


2009.01.05. 17:03 atibácsi

Remélem mindenki kipihente magát, kezdünk...

Míg mi, magyarok, az újévvel búcsúztattunk egy sikertelen évet, addig északi szomszédunknál - nagy ünnepségek kíséretében - bevezették az Eurót. Mindez jó alkalom az irigykedésen túl arra is, hogy értékén vessünk számot a 2001-ben indult gazdaságpolitikai fordulat tényleges következményeivel.

"Magyarország többet érdemel" - szólt az MSZP szlogenje 2002-ben, előtte Viktor bevezette a világhírű agyrémként a gazdaságtörténetbe bevonuló kamattámogatásos lakásvásárlási konstrukciót, melynek keretében - az állam havi több százezer forintos támogatása mellett - tőkével alig rendelkezők vehettek 3-5 lakást is. A rendszer ezután még bőven élt Megyó virágzása alatt is, okozva jelenleg is úgy évi 200 milliárd forint többletkiadást.

Megyó ezután kioszott még évi 600 milliárdot, amely azután 2003 közepére a 12,5%-os jegybanki alapkamatban köszönt vissza. Azóta sem tudott a kamat a "helyére" zökkenni, melynek következtében évente fizetjük meg még egyszer többlet-kamatban az akkori gazdaságpolitikai ámokfutások árát, azaz úgy évi 500 milliárd forintot.

Jó okunk van a szégyenkezésre. Ebben az egyben az amúgy teljesen alkalmatlan Sólyom Lászlónak is igaza van, bár nagy nóvumot nem állít ő sem ezzel.

Az akkori populizmus árát ma fizetjük meg a régió 4-5%-os kamatszintjéhez képesti 10%-os alapkamatban, a volatilis forint következményeiben, az alacsonyabb növekedésben.

Megint beigazolódtak a közgazdaságtan vastörvényei: csak a megtermelt többlet-jövedelem (kis hányada!) élhető fel, oszható újra büntetlenül. Viktor alatt ez működött: ő akkor úgy fogalmazott, hogy a megtermelt többletjövedelem feléből lehet fogyasztás, másik feléből beruházás. Ez nagyon rendben volt. Kár, hogy a végén belementek a populizmusba. Nagy kár.

Szlovákia erős árfolyamon lépett az Euró-övezetbe, ennek legalább örüljünk. Amikor ugyanis beléptek, nálunk 228-as árfolyam volt az Euró ellenében. No most, ha mi belépünk mondjuk 255-ön, akkor ez a bérek Euróban kifejezett értékét 15%-kal leértékeli a szlovákhoz képest, ami a hosszútávú versenyképességünk helyreállításához igen dícsretes fejlemény. Így végül a piac a belépési árfolyamon keresztül veszi majd vissza azt, amit Megyó nagylelkűen szétosztott a nép között.

Rendben, államadósságban máshonnan indultunk, de 2001-ig minden rendben ment ahhoz, hogy már akár Szlovéniával együtt csatlakozzunk.

Most pedig a szlovákok hátát is bámulhatjuk és csak ácsingózhatunk... Javaslom: emeljük meg kalapunkat a szlovákok előtt. Sem a cseheknek, sem a lengyeleknek nem sikerült ugyanez. Hozzánk hasonlóan bánkódhatnak.

Amúgy az ünnepek után visszatértünk Pestre és Laciéknál szilvesztereztünk. Sokáig játszottunk, megint nehezen ment a taxik megszerzése.

Szép borokat ittunk. Különösen jól esett a Bussay Esküvé 2006-ból**** (83 pont), Gere Attila Portugieser-e 2007-ből**** (82 pont), Gere Tamás Mirtill Küvéje**** (83 pont), kis csalódást okozott Majoros Pista Tokajicum 2003-as Küvéje*** (78 pont). A legjobban mégis a Hungaria Extra Dry**** tetszett most a maga 84 pontjával, halovány, harmonikus diszkréciójával.

Elsején még játszottunk egyet délutánig, majd Gergőékkel kávéztunk, édesanyémékkal lencséztünk, majd visszajöttünk Kaposvárra.

Másodika mozizással telt, megnéztük a valami Amerika 2-t (szuper jó) és az Éjjel a parton-t (egész jó kis szomorú történet Richard Gere-rel).

Megintunk még egy szép francia pezsgőt is. A Lanson - Champagne Brut Black Lable**** (88 pont) kissé visszafogott illatokkal, csodás egyensúllyal mutatkozott meg, sok gyümölccsel illatában és ízében. A tavaly év eleji Nicolas Feuillatte után eddig ez a pezsgő tetszett a legjobban.

Szombat este Norbertékkel pókeretünk (feltűnően simán estem ki mindkétszer), közben megnéztük az élő NFL amerikai-foci mérkőzést. Hihetetlenek ezek a gladiátorok.

Befejeztük a még tavaly megbontott Homonna - Tokaji Furmint "Határi" 2006-ot**** (86 pont), amely vegetális jegyeivel, markáns, de elegáns savaival, lehengerlően fűszeres illatával ajándékozott meg minket.

Vasárnap pihentem egy kiadósat, lazítottam.

Pénteken kihagytam a Péntek 8-at Navracsics Tiborral, de ma este nem akartam elfelejteni az Újságíróklubot. Megnéztem: megint áttették. Most fél kilenctől megy. Ma edzek, ezért csak a neten az ismétlésre érek haza... Talán...

A hétvége megkoronázásaként még elkészítettem negyedéves és éves pénzügyi zárásomat. Több órát dolgoztam vele, éjfél után végeztem, látszik, nem unatkoztam...:))

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: box sport2 domino az ovodából erre van pénz szinbad hazamegy közéleti kávéház borleírás életvezetési tanácsok sportajánló (főleg box) két szinglilét között megjött mózes államcsőd


2008.12.31. 09:43 atibácsi

2008 - Egy év, amikor nem léptünk előre...


2008. egy változatos és elég nehéz év volt.

Komisz év, ahogy Orbán Viktor fogalmazott év végi üzenetében, bár azt hiszem, ez most nem sokakat érdekel...( http://orbanviktor.hu/ov-tv.php?Media=47 ). 


2008 - Tépett vitorlák:
Az év eseménye: A kibontakozó világgazdasági válság.

2008-ról értekezve nehéz kihagyni, hogy elindult egy mély, hosszúnak ígérkező világgazdasági válság, amely hazánkat nagyon rosszkor érte és súlyosan érintette.

Ez a válság, véleményem szerint, mesterségesen kirobbantott válság. Hogy a média hogyan képes manipulálni a piaci szereplőket, annak jó példája az októberi forintválság, CNBC-s helyszíni riportokkal, médiaháttérrel támogatva.

Ezt a válságot - szerintem - a tőkével rendelkező, cégek olcsón történő megvételében érdekelt tőkés csoportok robbantották ki, felhasználva a jelzálogpiaci hitelek leértékelődésével a bankokat és pénzügyi befektetőket ért veszteségeket.

Ugyanakkor, véleményem szerint, ezek a csoportok alábecsülték a válság reálgazdasági hatásait és maguk is vélhetően jelentős veszteségeket könyveltek el.

Hogy kik ezek a csoportok, nehéz beazonosítani. Az biztos, hogy nem az egész világtőke egy pénzügyi csoport. Ezt példázza, hogy a forint elleni támadás megfékezésében a Világbank is segítséget nyújtott.

Így, úgy tűnik, hogy viszonylag konkrét, befolyásos csoport áll a háttérben. Talán amerikai olajmágnások, esetleg arabok, oroszok. Passz.

Mindenesetre ez a válság, mint mindegyik hasonló, a gyenge, eladósodott rétegeket érinti kedvezőtlenül. Csalóka, hogy a részvényes gazdagok sokat vesztettek. Ők kiülik a veszteséget. A tőkeáttétellel spekulálók, a hitelt felvevők viszont tartósan nehéz helyzetbe kerülhetnek. És ez épp a tőkét felhalmozók érdeke.

Bárhogy is indult a válság, az Magyarországot felkészületlenül érte. A december közepi prezentációmban így fogalmaztam (persze kissé finomabban): "Az amerikai jelzálogpiacról a bankszektorba, majd a reálgazdaságba begyűrűző válság a teljes magyar politikai elit felelőtlen, hataloméhes magatartása miatt Magyarországot olyan állapotában érte el, hogy az ország az államcsőd szélére jutott". Fenntartom ezt a kijelentésemet, azaz, hogy a teljes politikai osztály súlyosan leszerepelt, mégis megnevezhetőek a legfőbb felelősök: Medgyessy Péter és Járay Zsigmond. Előbbi a 100 napos programmal, utóbbi az ésszerűtlen monetáris politikával lökte szakadékba az országot. Felelős továbbá Gyurcsány Ferenc, aki két évig nem kezdett reformokba, nomeg Orbán Viktor, aki a hatalom visszaszerzése érdekében népszavazással megakasztotta a reformokat és ellehetetlenítette a 2/3-os törvények módosítását, akadályozva a közigazgatási reformot.

Azt hiszem, hogy fentiek miatt a következő választásokon nem fogok részt venni, mert a teljes politikai elit méltatlan a bizalmamra.

2008-ban sokan sok pénzt vesztettünk. Szerencse, hogy konzervatív befektetőként a veszteségek anyagi erőforrásaim kis részére korlátozódtak, persze így is jelentősek.

És milyennek érzem a válságot? A szemetet, értéktelen szükségletet kielégítő iparágakban (elektronika, mobiltelefónia, stb.) jelentős és hosszú válság is jöhet. A napi fogyasztási cikkek esetében semmilyen visszaesésre nem számítok, ott a 2008-as már egy kőkemény év volt amúgy is.

Az alacsony kamatok ugyanakkor zöld utat adnak az eddig tervezett, hosszú távú, értelmes piaci lehetőségekre épülő beruházóknak, így a világszerte bejelentett állami segítségekkel gyors visszapattanásra, meginduló növekedésre számítok 2009. negyedik negyedévében, amely hozzánk is elérhet 2010 elejére.

Részvénypiaci tippjeim 2009 végére: BUX 16,200 - OTP 5,250 - MOL - 14,700 - MTEL 675 - Richter 34,000. Meglátjuk.

Történtek azért szép dolgok is.
 
Először is Diácska megszületett. Édes kis pofa, gyorsan fejlődik, nagyon aranyos.
 
Azután utaztam egy csomót:
2008 - a nagy utazások éve:

Ritka, hogy egy ember egy év alatt ennyi helyre juthat el, mint én az idén.

Februárban Róma (másodszor életemben). Fantasztikus volt.
 

Április végén Szlovákia és Krakkó. Anikó barátnémmal. Rengeteg csodát láttunk.

Július: Svájc, Ausztria, Németország és egy csepp Olaszország (Como).

November: Sitges.
 
Fentiekből is kiemelkedett a svájci körút, életem legjobb nyaralása.

Ez az év ugyanis rengeteg munkával indult, majd egy intenzív fogyókúrával folytatódott, mely júliusra együttesen egy kisebb - bár ijesztő - szívzűrhöz vezetett. A 24. órában érkezett a nyári vakáció, ezért is lett olyan különleges.

Ősztől visszavettem, majd elkezdtem edzeni is. A spanyol nyaralás csak hab volt a tortán. Jól vagyok. Az év végére visszatértem a fogyókúra előtti súlyomhoz (úgy 67,5 körül járok), ez a súly már mégis kicsit más. Itt már erő is alakul, van izommunka, de azért nagyon résen kell lennem.

Az év helye: Kaposi Mór Oktatókórház Kaposvár - éjszakai ügyelet

Vannak mindenki életében ihletett, mint cseppben a tenger, mindent megmutató, kitüntetett pillanatok, amikor egyértelmű, hogy ami addig volt, nem folytatható tovább. Ez ilyen pillanat volt. Azóta egyetlen energiaitalt sem ittam, light kólát kb 5%-át az addiginak. Azóta a Deit a király. Azóta napi 9 órát dolgozom és nem kapcsolom be este a gépet. Talán ezért is írok ritkábban Nektek.

http://atibacsi.blog.hu/2008/0/16/megint_ugy_ereztem_hogy_en_is_gyuri_utan_megyek

Az év kudarca: a gyenge olimpiai szereplés

Senki nem számított ekkora visszaesésre a magyar sportolók teljesítményében. Korábban sok minden összejött, az idén semmi. Azért ne feledkezzünk meg a decemberben "megszerzett" negyedik ezüstérmünkről sem kalapácsvetésben, Paizs Krisztián személyében, aki a kizárt fehérorosz sportolók jóvoltából lépett előre...

Fantasztikus viszont a pólóválogatott triplázása. Állami támogatásukat így is megkurtítják jövőre, szerintem nagyon helytelenül. A kiemelkedően teljesítőkre válságban is kell jutnia pénznek! Kemény Dénes pedig folytatja, immár negyedik olimpiai ciklusára készül egy teljesen megújuló válogatottal.

Az év borai és borvidéke:

2008-ban borokból sem kóstoltam nagyon különlegeset. Bortúrákon sem nagyon jártam, kimaradt a korábban kihagyhatatlan Somló, ráadásul sokat vezettem, belföldön alig nyaraltam.

Bár legtöbbször Villányban jártam, az év borvidéke Szekszárd. Nagyon szép borokat kóstoltunk, ráadásul 2006-os bort csak tőlük vettem elővételben. Egy karton Csaba küvét és egy karton Takler-féle Cabernet Franc válogatást.

Az év bora nálam kétségtelenül a 2003-as Tokaji Dereszla Muskotály utolsó palackja volt, így ez lett az év édes bora is. Nagy hiba volt azt a rengeteg palackot korábban elfogyasztani, de ezt tettem...

Az év fehérbora számomra szintén nehezen vitathatóan a St. Andrea Pinot Gris volt 2006-ból, vörösben már nehezebb döntenem. Ott első helyre a 2004-es Gere Kopárt tenném, de itt feltétlenül említést kell még tettem a burgundiai születésű Volnay Clos du Verseuil – 1er Cru 1998 csodás tételéről, valamint Boxi 2006-os Pinotjáról is.

http://atibacsi.blog.hu/2008/02/09/a_65

http://atibacsi.blog.hu/2008/08/12/egy_hetvege_es_egy_olimpia_kezdete_1

http://atibacsi.blog.hu/2008/01/30/nagyon_mozgalmas_az_eletem_mostansag

http://atibacsi.blog.hu/2008/06/01/csodalatos_borok_egy_csodalatos_hetvegen

http://atibacsi.blog.hu/2008/06/29/egy_jatek_ahol_a_vegen_megsem_mindig_a_nemetek_nyernek

2009: Az év kérdése: Merre tovább?

2008 vége elhozta azt is, hogy 2005 után végre újra hosszabban elidőzöm egy cég igazgatói székében. 2007-2009: ez már szép teljesítmény, leírva is.

Budapesten a 15-ös számú billiárdgolyó volt a kulcstartóm, Szombathelyen a narancssárga 5-ös, itt a csíkos, szintén narancssárga 13-as. A jövő év kérdése, hogy milyen golyó virít majd a kulcstartómon az esztendő végével...

További tervek:

Tavaszi túra Csehországban, esetleg Krétán, nyár Németország egy részének felfedezésével. Szeretnék még eljutni Velencébe is, ez az idén nem sikerült. Meg jó lenne pár nap Horvátország. Meglátjuk mi jön össze ezekből...

BÚÉK mindenkinek!! Kívánok Nektek egy sikeres, tartalmas, békés, egészségben töltött újesztendőt!!

Szólj hozzá! · 3 trackback

Címkék: olimpia fogyókúra megint borleírás életvezetési tanácsok sportajánló (főleg box) évértékelő :)) a tőzsde csodavilága államcsőd


2008.12.30. 15:49 atibácsi

Kis karácsony, nagy karácsony...

23-án tehát nyakamba vettem az országot és hazamentem. Az M0-t használtam a városi dugó kikerülésére, ezúttal szerencsém volt, nem szaladtam bele semmilyen dugóba.

A karácsony az öcséméknél telt, csendesen, szépen (lásd fenn).

Jól beittunk.

Ez az év nem volt túl fényes egyikünk számára sem, a borválasztás sem ütötte meg a tavalyi tételek színvonalát.
Gondolkodva a borválasztékon, osztrák borsor tűnt a legvonzóbbnak.

Azután mégis a Sándortól kapott (Torrents&Carbo - Mezzoforte) Cava-val kezdtünk. A sitges-i értékelésemhez képest kevésbé mutatta szép arcát (ugye-ugye, most nem a termőhelyen fogyasztottam), a kissé egysíkú, bár szépen lekerekített ízvilág most úgy 82-83 pontot ért.
A már sokszor bemutatott, de ezúttal kifogyott Béla IV. furmintnak Giefing úrtól nem tett jót a spanyol felvezetés. Szép, elegáns ízjegyeit "lenyomta" a pezsgő élesztős íze. Meg talán már ez is lejtőre került, jó, hogy megittuk. Ezúttal 85 pontot kóstált a száraz furmint.
A Bock - Imperium 2002**** (81 pont) a hipermarketek sajátmárkás tételeit idézte. Nem sok valódi Bock-szőlőt láthatott. Egy szép (mi több: kitűnő) évjárat hozamkorlátozással "nem támogatott", illatában kissé nehézkes, ízben kissé paprikás, a szép borokat is nyomaiban idéző tétellé sikeredett ez a palack bor, mely nem válik a méltán világhírű pince dicsőségére.
Így kimaradt a 2003-as Comondor cuvée Gols-ból, amely kékfrankos, cabernet, zweigelt és merlot nagy válogatása 2003-ból.
Stílszerű volt a búcsúbor választása is:
Giefing - Ruster Ausbruch Furmint 2005***** (91 pont)
Ez az édes furmint 120-140g körüli cukorral ugyanabból a szőlőből készült, amelyből 2003-ból a Béla. Illatban birs, majd egzotikus gyümölcs-kavalkád (mangó, majacuja), majd barack, akácméz. Ízben szintén egzotikus gyümölcsök, sárgabarack, majd aszalt gyümölcsök, végül őszibarack-kompót jönnek elő. Csodás bor egy csodás este végére.

A 25-ét nagyiéknál töltöttem, majd Oldtimer Sándorékkal futottam össze egy rövid beszélgetés erejéig. Szép könyvet kaptam a dohány utcai zsinagógáról, melyet kaján mosollyal a szájuk sarkában adtak át nekem, aki igencsak meggondolja, hogy mire és mikor ad ki pénzt...

26-án végre élőben is megnézhettem a Párizsban élő Gábor csodaszép, bűbájos csemetéjét, majd Ricardoéknál is tiszteletemet tettem. Köszönöm a borhűtő-tasakot és a kanadai jégbort mindkettőjüknek! Gergőhöz épp, hogy beugrottam, majd hazamentem.

27-én este hazafelé vettem az irányt...
Nem jöttem egyedül, de a "másik szereplő" megkért, hogy a blogomról hagyjam le a továbbiakban. Így teszek. Reggel egy kávéval indítottunk a Déryné kávéházban a Krisztina körúton (a T-COM székházzal szemben), ahol Puskás öcsit még élőben láthattam úgy 98-ban (ha emlékeim nem csalnak). Jó ez a szakasza a körútnak a Horváth-tal és a Déryné-vel, kár, hogy életem itt eltöltött részének csak legvégén fedeztem fel őket. Ezután napközben vásárolgattam, majd Bettinél kávéztam egyet, majd este hazaút.

28-án Pécsett vettem egy apró Buddha szobrot a fürdőbe, sétáltam egyet a városban, majd hazajöttem. A telefonkártya-memóriámhoz is szereztem egy apró USB-olvasót potom 1,300 Ft-ért, nagyon praktikus eszköz, innentől nem kell infráznom a képek áttöltéséhez :))

29-én melóztam, mint a három nap mindegyikében, jót edzettem, majd az este még bontottunk egy szép édes bort:

Németh Pince - Diósi Sárgamuskotály 2006***** (91 pont)
Top-pick ez a bor a művelt alkoholista véleménye szerint is. Ebben a 110g/liter magasságban ez a bor a muskotály minden szépségét megmutatja, amit a fajta csak adni képes... Hiányzik belőle persze Tokaj vulkáni-botritiszes teljessége, de hihetetlen a mátraaljai bor tökéletessége a maga kategóriájában. Szőlővirágos-gyümölcsös illat, kevés virággal, tökéletesen bársonyos íz, diszkrét érlelési jegyekkel, pompás kivitelben.

Ha mindenképp dönteni kell, Nálam a szenteste borát is megverte célfotóval...

Hidegre fordult az idő és közeleg az év vége. Ez évforduló is, a jelenlegi albiba költözés első évfordulója. A legjobb hely, ahol eddig laktam... Örömmel megyek haza nap, mint nap :)

Holnap ezért egy évértékelőt is felteszek Nektek. Sűrű év volt, leginkább nehéz... De ezt majd holnap!! Sziasztok!
 

Szólj hozzá!

Címkék: szinbad hazamegy borleírás életvezetési tanácsok újra költözöm amint kozeleg a szeretet unnepe budapest sucks két szinglilét között


2008.12.23. 12:51 atibácsi

Felejthetetlen hétvége "Las Vegasban"...

Nagyon régen nem írtam Nektek.

Pörögtem.

Gondolom Ti is.

A történet fonala valahol úgy két hete szakadt el. Vagy inkább -meg.

A 8-i nem volt emlékezetes hét.

Bontottam egy 2002-es Wunderlich Cabernet Sauvignon-Franc Cuvée-t*** (78 pont), közben azon elmélkedtem, hogy milyen egyszerű lett volna készíteni egy tisztességes bort ehelyett. Színben elég szépen indul. Illatban zavar, kis kén, szép gyümölcsök, majd félreérthetetlenül jön a diszkrét savanyú uborka... Nyilvánvaló, hogy a szőlőgondozás, az erjesztés is ezer sebből vérzett, első a volumen és cél a hozzá nem értő fogyasztó megtévesztése. Eladni a középszert a csúcsbor áráért, kétszeres mennyiségben. Nem hiszem, hogy ez megy.

Ízben emlékeztet valami egy szép évjáratra, zavarosan, nehézkes szerkezetben.

Pénteken a pénzügy azon részével, akik még nem jártak lenn, megnéztük az üzemet. Nagyon kemény a meló odalenn, örülhetünk, hogy a kényelmes irodában tölthetjük a napjainkat...

A 13-i hétvégén részleteiben is megismerkedhettem a whiskeymmel.

Chivas Regal 18 Yo*****+

Elképesztő ez a whiskey. Nyilván csak addig, amíg nem kóstolok egy ennél is régebbit, selymesebbet, drágábbat. Az Auchanban a 14,500 körüli ár szerintem elég baráti ezért a tételért.

Leginkább az üvegből áradó illat hengerelt le. Először az érett gabonapárlat tőzeges illata, majd határozottan kivehető füge, majd grillázs, végül öreg dió illata egyértelmű.

Ahány pohárból illatoltam, annyi arcát mutatta. Néha a nádas-tőzeges, néha a magas alkoholt mutató likőrös, néha a gyümölcsös jegyek győztek.

Ízben is lehengerlő. Selymes, bársonyos, nagyon kitölti a száj minden szegletét.

A poharakat érdemes üresen is eltenni másnapig. Diszktér gyümölcsök (főleg szilva) és határozott kávés-kapuccsínós illatok jönnek elő másnapra.

Ha viszkit vesztek, én mindenképp ajánlom ezt a tételt mindekinek... 

A héten esett még meg az év végi vacsi kollegináimmal, jót beszélgettünk, csendesen telt az év vége. Úton hazafelé 70-nel megelőztem egy rendőrautót. Megállított, de a 30%-os túllépés nem került bizonyításra, továbbmentem békében. 

A hétvégén még megnéztem Vlagyimír Klicskó győzelmét. A stúdióban lévő szakértők véleménye dacára engem nem győzött meg a Rahman elleni győzelme. Ha ma bokszolna Lennox Lewis, vagy a csúcsán lévő Tyson, Klicskó egy menetet sem állna végig.

Ma viszont lehet, hogy tényleg ő a legnagyobb, de remélem, hamarosan a nehézsúlyban lesz helyette valaki értékelhetőbb.

Na nem Nyikolaj Valujev. Egy héttel később ő "védte meg" címét a 46 évesen visszatért Evander Holyfield ellenében. Nagyon felkészült az öreg Evander és meg is verte az orosz óriást. A bírók nem tudom mit néztek, talán már a karácsonnyal voltak elfoglalva. Én viszont Valujev meccseire a továbbiakban nem vagyok kíváncsi. Nem tud bokszolni és talán egyszer majd eltalálja valaki az ütésálló fejét annyira, hogy lefekszik. Akkor majd kiderül, hogy mit ér valójában. 

Apropó: karácsony. Erre a karácsonyra szinte semmit nem vettem. Válság közeleg (azaz ideért), nincs kedvem ipari szemetet vásárolni senkinek. (Persze épp ettől lesz még nagyobb válság, de ez engem most nem érdekel...). Elsősorban pénzt javasoltam mindenkinek, azután szerencsére előjöttek a rokonok ötletei-vágyai, így végül mindenki azt kapja, aminek leginkább örül.

Amúgy sem tudtam volna sokat vásárolni. Részben Kaposvárott alig vannak üzletek. Részben készültünk a pénteki pesti prezentációnkra. Bemutattuk a 2009-es terveket.

A Mercure Korona szállodában, ahol két éjszakát el is tölthettem. Parkolással együtt, nagyon kedvezményes áron 50 rugóért. Ennyit sem ért. Semmi extra, hülye, aki idejön aludni...

A prezi jól sikerült, ráadásul jó programok is alakultak a kálvin téri kiruccanás apropójaként.

Csütörtökön Zotyáéknál néztük meg a Dominó idei utolsó adását (előbb tévén, majd net-en is:). Azért sokat elmond, hogy a Péntek 8 megy egyedül az ünnepek között, az ATV szünetel... Kiderül, ki a zsigeri és ki a megélhetési elemző... Vagy inkább gyűlölködő:)

Közben megittunk egy 2006-os Örökkét Andreától**** (immár csak 85 pont, fárad tovább) és egy Iby Chevallier-t 2006-ból**** (87 pont). Nagyon szép, bár nem világszínvonalú osztrák kékfrankost kóstoltunk, illatban sok hordóval, ízben szép gyümölcsökkel, tanninokkal.

Péntek délután Bogival ittunk egy viszkit, majd a céges vacsora következett a váci utcai Rustico étteremben.

A Mészáros Kékfrankos válogatás 2006-ból**** (85 pont) szép kezdés volt, utána viszont igazi csodára leltünk.

Merfelsz - Nectar Sexardique Tsokoláta 2007**** (89 pont)

Erről a pincéről sosem hallottam. Ez a 2007-es merlot valóban érett tanninjaival, bársonyos ízével ragadott meg minket. Őrült olcsón adják (úgy 2,500 a pincében), bár a 7-esből már kifogytak. A 8-ast azért megnézem majd. Ideális bor egy tartalmasabb étel után, akár száraz (de extraktédes) desszert gyanánt is... Úgy 2-3 gramm cukor azért maradt benne, előnyére válik. 

Az estén kollégáimmal megajándékoztuk egymást.

Húzunk 1-1 nevet és írunk egy verset a megajándékozottnak.

A rólam szóló, melyet termelési igazgató kollégám írt rólam, így szól: 

"He lives now without a wife,

And he really enjoys his life,

He is dealing with money every day,

He has to decide what our firm has to pay,

He is a guy smart and fine,

and he knows everything about wine,

So, not knowing who it is. Is a blame,

Please think and tell what is his name" 

Szerintem tök jó.

Az ajándék is az volt. A művelt alkoholista kézikönyve telitalálat. Nem volt meg, és tök jó olvasmány lesz. 

Az este hátralévő részét Gergővel, erősen ittasan, először további szállodai viszkizéssel

(a Chivas + megint az Arany Johnnie, mindkettő fantasztikus, nálam a Chivas nyert célfotóval), majd az Ellátó, Szimpla kert, Gödör klub útvonallal tettük emlékezetessé... 

Szombaton baráti látogatások jöttek, melyből kiemelkedett látogatásom Adriéknál, ahol megcsodálhattam kétévessé cseperedett bűbájos és csodás csemetéjüket, Marcellt.

Tegnap brutálisat edzettem, mindenem fáj. Rámfért, belenéztem a 66 kilós tartományba... És jön a karácsony... Ajjjaj... 

Kellemes karácsonyt mindenkinek!!

Szólj hozzá!

Címkék: box sport2 domino az ovodából erre van pénz szinbad hazamegy közéleti kávéház fogyókúra megint borleírás életvezetési tanácsok sportajánló (főleg box) amint kozeleg a szeretet unnepe budapest sucks


2008.12.08. 16:18 atibácsi

Gyors pesti látogatás a hétvégén...

Csütörtökön tehát várt rám egy kellemes edzés, pénteken pedig kissé hosszabban melóztunk. Este érkezett Norbert barátom javaslata egy pókerre. Épp Pesten is hasonlóra lettem volna hivatalos (de azt nem tudtam volna elérni), így ez a vendégeskedés pont jól pótolta az elmaradt játék lehetőségét.

A bulin elfogyott Polgár 2007-es rozé*** (79 pont) szépen megőrizte a már egyéves tétel tartását, szerkezetét, mégsem tudta a negyedik csillagot egyévesen abszolválni. Nem is arra készült. Szép málnás-szamócás illatokkal, halvány ízbeli gyümölcsösséggel még bőven belefért a fogyasztható kategóriába.

Szombaton 11-ig aludtam, ezután elmentem Pestre. Édesanyámékkal töltöttem a szombat estét. Rég nem volt ilyen, mindig csak rohangálok, mint pók a falon.

Megnéztem Amir Khan boxmeccsét is. Ezt a fiút "szétsztárolták" az angoloknál. Lemaradtam viszont arról, hogy a nyár elején egy viszonylag nevenincs kolumbiai boxoló az első menetben kétszer úgy ütötte ki, hogy repült a pofonoktól a srác a levegőben.

Most ismét a régi volt. De - ahogyan a frissen Prima Primissima díjas Szegő András szokott módján anekdotázta - egy igazi boxoló a padlóról is tud nyerni. Ő nem ilyen. Kokó sem volt pl. az, egyszer megütötték, attól el is dőlt szegény...

Vasárnap, úton hazafelé, még benéztem a Walhallába. Attila és Laci barátaimmal jót billiárdoztunk, egyben megnéztem a kezdőképen megörökített De la Hoya - Pacquiao boxmeccs ismétlését. Nem akarok mindig áradozni erről a sportról, de feledhetetlen volt. Az alapból kb. 15 kilóval könnyebb, amúgy a világ "súlycsoportoktól függetlenül" legjobb boxolójának választott fülöp-szigeteki Pacquiao szabályosan laposra verte a dúsgazdag, már pályája leszálló ágába jutott De la Hoya-t.

Este még épp hazaértem a női kézisek utolsó csoportmeccsére. Ha kikapnak, kiestek volna, ahogy jövendöltem. Már 5-tel is vezettek a franciák, a vége mégis 3 ide és ők búcsúztak az EB-től. Van fantázia és "kraft" ebben a csapatban. Szerintem az edző és az újoncok először alkotnak olyan csapatot,amely talán megismételheti a 2000-es év nagy szériáját és a 2003-as VB-döntőbe jutás eredményét. Persze ez még csak esély. Mindenesetre megverni ilyen tétmeccsen a régi rivális franciákat (a 2003-es VB-döntőt ép ellenük vesztettük el, és 2004-ben az Olimpián is ők búcsúztatták a csapatot az 5-8 hely közé) nem akármilyen teljesítmény volt.

Hazafelé még beszereztem egy 18 éves Chivas Regal-t és egy Jager-t, legyen min nyammogni a hosszú téli estéken. Kedden, szerdán és csütörtökön is jönnek a kézimeccsek (7. helyre tippelem a lányokat ezen az EB-n), az egyik alatt biztosan elemzem majd a beszerzett új csodát :)

Közben a súlyunkat se' felejtsük el! A hétvégén átvettem az ominózus mérleget. Nagyon szép darab. Egyrészt megsüvegeli az előző mérlegemet is, amely 5 év után is betonbiztosan +/- 10 dekára ugyanazt méri mint ez. Másrészt megerősített abban, hogy alapvetően jól állunk, de azért fejlődnünk is kell. a 17,0%-os testzsír% a jó kategóriába tartozik, ugyanakkor 19% fölött már csak közepes és csak 13%-ig "nagyon jó" a besorolás a 30-39 év közti korosztályban. Így cél a 12-13%... Mindez éppen kiadja azt a 2,5-3 extra kolót, amitől szeretnék megszabadulni. A ma reggeli 64,5 kilós súly mellett ez nem is tűnik irreálisnak, az állandó éhségemet érezve már kicsit inkább.

Hát, ez van...

Szólj hozzá!

Címkék: box sport2 szinbad hazamegy fogyókúra megint borleírás sportajánló (főleg box) amint kozeleg a szeretet unnepe


2008.12.04. 16:20 atibácsi

Ma két éve, hogy vidéken élek...

Motoszkált bennem, hogy miről is olyan ismerős ez a december 4?

Egyrészt nyilván az Emberek nevű zenekar szentimentális számából, ahol "márcsak néhány nap és a szeretet újra él...", de éreztem, hogy van valami más, fontosabb is.

Utána persze bejön a december 5-i népszavazás, a "második Trianon", amely szerintem a rendszerváltás utáni politika egyik legnagyobb nemzeti szégyene volt.

Utána ugrott be, hogy ma két éve, 2006. december 4-én álltam munkába Szombathelyen.

Gondolkodtam is, hogy mit írjak a címbe. Mert a "ma két éve dolgozom vidéken" nem lett volna helytálló, ugyanis Jászárokszálláson is már vidéken dolgoztam. A címben szereplő kijelentés sem pontos, mert Oldtimer Sándor és barátja már 3-án beköltöztettek az első két hétben nekem otthont adó, gyöngyös-patak-parti céges albérletbe. Ráadásul 2007. szeptember 25-ig még volt Pesten albérletem, sőt az állandó lakcímem ma is oda köt.

Node, végtére, 2006. december 4-én hétfőn kezdtem a munkát.

Nem voltak könnyű napok. Harmincadikán léptem le 'Árokszállásról, majd jutott egy péntek az összecsomagolásra. Nem voltam nyugodt és nem tudtam milyen lesz egy új, ismeretlen városban. Azután szőröstől-bőröstől megszerettem a vidéki életet. Már szinte alig járok Pestre.

E fórumon megvallom, hogy kissé lenéztem korábban a vidékieket, a vidéki életformát. Úgy éreztem, hogy Pesten minden nagyobb, tökéletesebb. A lehetőségek, a pompa, a csillogás, az intellektus.

Ma már tudom, hogy számomra Pest rossz impulzusokat bocsát ki. Túlpörgeti az amúgy is hiperaktív személyiségemet, elrabolja logisztikailag a szabadidőmet, nem tesz jót nekem emberileg.

Ahogyan Márai Sándor írja (kissé szabadon idézve), hogy: "e palotába egyszer visszatér mindenki, aki a Duna partján született".

Magam nem tudom, hogy fogok-e élni még Pesten. A rokonok, barátok hiányoznak, az életforma nem. Ha ma válaszhatok, vidéken maradok.

Kérdés, hogy meddig választhatok.

A keddi és a szerdai nap munkával és edzéssel telt, majd tegnap kivettem estére a "Pulp fiction"-t. Ajánlották, hajnal kettőig néztem. Fáradt vagyok.

Spanyolországból hazatérve elfogytak a megmaradt vörösborok. A Lamole di lamole a háromhetes szellőztetésre nagyon szépen reagált, felkúszott vagy 88 pontig. A Szt. Gaál is elérte a negyedik csillagot. Lehet, hogy érdemes a vörösekből egy-két decit eldugni a hűtőbe úgy két-három hétre... Próbáljátok ki!

Ma hazamegyek, Domino, majd szundikálunk egyet.

Ma reggel 66 kilót nyomtam, nem tudom ebből mennyi az edzés és mennyi a kaja eredménye. Karácsonyra édesanyáméktól olyan digitális mérleget kértem, amely nemcsak súlyt, de összetételt is mér. Így hát a jövő évtől talán részletesebb anatómiai adatokkal is szolgálhatok mindenkori tápláltságomról.....:))

Közben, az élet farvizén, elkezdődött a női kézilabda EB.

Az első csoportmeccsen kikaptunk a románoktól, papírforma, bár az olimpián (egyedi esetként) megvertük őket, így jutottunk a négybe. A csoportbeosztásunk annyira nehéz (a franciák és a dánok jönnek még), hogy nagyon esélyes, hogy akár negyedikként végzünk és nem jutunk a 12-be. Nagyon el kellene kerülni ezt, nehogy egyre rosszabb kalapokba, majd egyre nehezebb csoportokba kerüljünk. Nehéz lesz, de meg kellene őrizni a vérrel-verejtékkel kivívott, a világ 4-6. helyére "feljogosító" ranglistás helyünket!

Szólj hozzá!

Címkék: domino az ovodából szinbad hazamegy fogyókúra megint borleírás életvezetési tanácsok sportajánló (főleg box) évértékelő :)) budapest sucks


2008.12.01. 15:41 atibácsi

Spanyolország gyönyörű...

A november végét tehát a már "megszokott" sitges-i nyaralással tettem emlékezetessé a magam számára. Eltelt egy év, betöltöttük a harminchatodik ikszet is, és a nyári közérzeti összeomlás után úgy éreztem, hogy a svájci rohanás mellett mindenképp szükségem volt erre a kis kiruccanásra is.

A csütörtök estét öcséméknél töltöttem egy kis pármai sonka, parmezán sajt, egy Bock Royal Cuvée és Dia társaságában.

Pénteken rövid blogolás után kimentem a reptérre. A Tax free-ban nem volt értékelhető 0,375-ös pezsgő. Volt viszont normál kiszerelés szép választékban, így néhány ampulla Underberg mellett 4 palack Champagne boldog tulajdonosává váltam. Mindegyik 25-28 EUR közti árfekvésben, amely jó 40%-kal olcsóbb az itthoni áraknál.

Barcelonában sokat várakoztam az induló vonatra, épp lekéstem a korábbit, de így is simán, este hétre kiértem a Los Globosba.

A 16-os szobát kaptam. A tengertől 30 méterre, egy francia és egy szóló ággyal, kis hűtővel, széffel, kiváló sötétítőfüggönnyel és terasszal 40 EUR ezért a szobáért több volt, mint baráti.
Az este benéztem a városba és elfogyott egy finom sör, valamint 3 tapa.

Másnap reggel 20 percet edzettem guggolás fekvőtámasz felülés sorrendben, majd elmentem kávézni a tengerparti kávézóba, ahol már Sándor várt rám.
Ezután elfogyasztottunk egy palack pezsgőt egy bárban:

Cava Lacrima Baccus Grand Cuvée**** (84 pont)
Hamvas Béla írta volt még a múlt században, hogy minden étel és ital leginkább a származási helyén élvezhető. Hatványozottan igaz ez a katalán Cava-kra. Alapvetően savhangsúlyos, élesztős illatú, kissé jellegtelen, kenyérhéjas-savanykás ízük nagyon szép harmóniába kerül egy tengerparti étterem sós-kagylós levegőjének illatával, egy tapa-val, tenger gyümölcseivel, csirkével, rizzsel, salátával.
Ennél a tételnél az alapanyag feltehetően érett szőlő, hosszú palackos és hordós érleléssel. Az illat citrusokra hajaz, az íz inkább az érettségre utal, benne a katalán pezsgők minden hibájával.

Ezután pizzáztunk, majd pókereztünk, kockáztunk, végül a Lizarran-ban zártuk az estét Sándorral.

Vasárnap beállt a sitges-i napok menetrendje:
Reggel ébredés fél tízkor, fürdés, majd kávé, majd séta a városban. Ezután hazaugrottam és elfogyasztottam úgy két pohár pezsgőt. Az előző napon a pezsgő mellé szereztem egy pezsgőzárót is, így nem okozott gondot a tételek több napra történő megbontása.
Nem rendelkezvén még helyi tétellel, az egyik francia esett áldozatul vasárnap, mely nagy csalódást okozott:

Piper-Heidsieck Champagne Brut**** (81 pont)
Ezt a pezsgőt 26 EUR-ért vettem a Tax free-ben és ezt elég rosszul tettem. Az eddigi messze legrosszabb francia pezsgő, melyhez szerencsém volt. A megszokott champagne jegyekhez jóval erősebb savérzet, a gyümölcsösség teljes hiánya, kissé haloványabb megjelenés párosultak. Később olvastam, hogy a környék felvásárolt szőlői képezik a tétel alapanyagát. Nem javaslom senkinek vételre ezt a piros címkés tételt.
Éjfél körül aludtam el és nagyjából ez így is maradt a túra végéig.

Hétfőn a megszokott napkezdés után délután is aludtam egyet, sokat hangoskönyveztem. Este benéztem a városba, Sándorral beszélgettünk egyet.
Kedden az utolsó pihenőnapon megbontottam a második pezsgőt, amely tavaly szebbnek mutatkozott, mint ezúttal

Mas Tinell Cava Reserva Brut**** (80 pont)
Ez a pezsgő lényegesen éretlenebb alapanyagból, komoly pincetechnológiával készülhetett. Hemzsegett a mesterséges illatoktól (leginkább édeskés, az érés során hozzáadott pezsgőaroma), illetve az ízben is vezettek az érésből származó, erősen diszharmonikus ízjegyek. Amúgy egy savaiban szépen lekerekített, alapvető szépségektől mentes tétel volt.

A szerdai napot Barcelonában töltöttem. A fő célpont a Katalán Szépművészeti múzeum volt. Képtára világszínvonalú. Kiemelném továbbá római kori falfestményeit, melyet a múzeum külön részében "vittek fel" a falakra, így rekonstruálva azok eredeti formáját. Ezután megnéztem még a gótikus katedrálist, majd sétáltam egyet a Rambla-n és az El Corte Inglés nevű bevásárlóközpontban, ahol semmit nem vettem.
Este Sándorral kávéztunk egyet, majd hazatértem Sitges-be, ahol még megbontottam az utolsó pezsgőt:

Vivace Torrents&Carbo Cava Brut Nature Reserva**** (82 pont)
Ez a kifejezetten ropogós savakkal megáldott tétel szép, zöldfűszeres illattal, lime-ra, olivára emlékeztető ízzel jól belesimult a hét pezsgőinek sorába.

Csütörtökön Sándorral jól felöntöttünk a garatra. Elbúcsúztunk egymástól és ettől a csodás várostól. Az ebédet a megszokott "tengerész" paella társaságában töltöttük a ház bora (főleg helyi muskotály****) mellett, majd sörözőről-sörözőre jártunk, és ittunk.
Az este utolsó momentumaként a legjobb pezsgő is előkerült Sitges tarsolyából:

Torrents&Carbo Mezzoforte - Gran Reserva**** (88 pont)
Ez a pezsgő is a Celer Can Puyol (helyi, csúcsminőségű bozüzlet, még tokaji aszút is lehet kapni több ezer bor mellett) forgalmazásában érhető el, 10 EUR alatti árfekvésben.
Illata nagyon bársonyos, visszafogott, elegáns. Ízben a francia pezsgőket idéző harmónia, teljesen mentes a savas, lime-jegyektől. Lecsengése hosszú, tartalmas. Sándortól kaptam ajándékba egy palackkal.

Az italok súlyával és az egyheti nyaralás örömeivel a szívemben vettem búcsút Sándortól és Spanyolországtól. Ez az ország fantasztikus...

Pénteken hazarepültem, a reptéren csak csokikat ajándékba és egy francia narancslikőrt vettem. Öcséméknél újra birtokba vettem a kocsit, ami - valljuk meg - nem hiányzott a megelőző héten. Édesanyáméknál átvettem a fél éve jegyzett borokat, majd a városban sajtot vettem és elugrottam Gábor barátomékhoz, ahol az évi kétszeri bortranszfert szép borkóstolóval ünnepeltük meg.

A kóstoló St. Andrea Örökké 2006-tal**** (88 pont) indult (profi bortársaim jelentősen ez alá értékelték a tételt, mesterséges-édeskésnek minősítve azt, nekem ízlett), majd jött a már idén kóstolt Györgykovács 2002 Furmint**** (82 pont). Ez a bor itt is bizonyította, hogy csúcsát már egy évvel elhagyta, alámerült. Főleg Andrea után volt egyhangú, kissé jellegtelen.
A Szepsy 2005-ös Szt. Tamás Furmint**** (89 pont) igazi csattanó volt a fehérborok végén, meditatív, mély, sűrű, mégis játékos tétel.
A vörösborok közül a Takler 2003-as Bikavér Reserve**** (87 pont) került felbontásra, majd a sejtelmesen bársonyos Füleky 1999-es 6 puttonyos aszúval***** (91 pont) zártuk a borsort.

Gergő ezután vendégül látott az estére és a borkóstoló után whiskey kóstolót is prezentált. A Johnnie Walker piros***, fekete****, majd zöldcímkés***** viszkije után az aranycímkés*****+ maga volt a tökéletes, bársonyos teljesség.

Másnap nem meglepően katzenjammer következett, úgy délre tértem észhez. Volt barátnémmal, akivel szombathelyi munkám során töltöttem el négy viharos hónapot, a találkozó elmaradt, megbetegedett. Így Ricardo-hoz vezetett életem hajója, majd korábbi kolleginámmal, Dórával találkoztam. Az estét Oldtimer Sándoréknál töltöttem kitűnő sütemény, vendéglátás és két nagyszerű bor társaságában:
A Pfneiszl 2003-as kékfrankos válogatás***** erre az estére gyümölcsösségével megcsípte az öt csillag határát (90 pont), majd jött a tegnap már kóstolt bikavér.

Vasárnap a szintén kései ébredés után édesanyám párját felköszöntöttem András napra, ezután teniszeztem (megalázó vereség), majd még Bettivel találkoztam és biliárdoztam egyet (szép, bár szoros győzelem), ezután hazajöttem a szakadó eső miatt szürreális, ködös "vízbuborékban" Kaposvárra. Főbérlőim jóvoltából jó meleg otthon fogadott.

Sok minden történt az elmúlt két hétben. Szakítottunk Ildikóval, nyaraltam és pihentem egyet. Néhány fontos döntés is született a túrán, melyet most néhány cselekedet követ majd. Az élet megy tovább, nagy változások előtt állok megint. De előtte itt a december, a karácsony és talán egy boldog, boldogabb új esztendő.

A ma reggeli súlyom 65,1kg. Kicsit ugrott, részben a nyaralásnak, részben a két hónapja megindult erősítésnek is köszönhetően. Most faragunk belőle... Sziasztok!!
 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: nem kötök kompromisszumokat 40ig erre van pénz szinbad hazamegy fogyókúra megint borleírás életvezetési tanácsok budapest sucks hangoskönyvek bűvöletében


2008.11.21. 19:48 atibácsi

Nyaralok megint...

Az előző hét elég egyhangúan telt. Edzés hétfőn és kedden, szerdán egy kis lazítás.
Csütörtökön elhoztam Ildikótól a még nála maradt cuccokat, előtte sétáltunk és beszélgettünk. Még megvoltak köztünk az érzelmi kötelékek, de azok bomlása már kézzel fogható volt. Magamban is, köztünk is ugyanezt éreztem.
Pénteken előkészültem a hétvégi bulira, melyet igazából születésnapom apropóján kolompoltam, össze, mégis leginkább azért, hogy a három hete nagyon jól sikerült játszós-túrázós bulit még a tél beállta előtt megismételhessük.
Jól sikerült a hétvége. Ellátogatott hozzám Gergő és Nóra, Laci és Szveta, Zotya és Betti. Jót beszélgettünk, pókereztünk, boroztunk.

Szeremley - Olaszrizling 2006*** (72 pont)
Ez a még Ildikóval Badacsonyban vásárolt tétel nem sok szépet árult el Badacsony lehetőségeiből. Savhangsúlyos, érces bort adott.

Szeremley - Olaszrizling-Muscat Ottonel 2006*** (74 pont)
A Muscat ebben a sárgacímkés kiszerelésben nem sokat tett hozzá a rizlinghez, talán kicsit csillapította annak rosszul sikerült jellegét, de alapvetően nem formálta a bort a saját képére.

Szeremley - Kéknyelű 2002**** (80 pont)
2002 csodálatos évjárat volt. Tavasz januártól, meleg, de azért csapadékos nyár, majd a nagy árvíz augusztus 10-től. Tokajban nagy aszúk születtek, Villányban is nagy vörösborok.
Badacsonyban a kéknyelűnek nem kedvezett ez az évjárat, mind a 2000-es, mind a 2001-es klasszissal jobb lett. A szép, öreg dióra, lime-ra, birsre emlékeztető, egyértelműen vukanikus illatot kissé egyhangú, savhangsúlyos-sós ízek kísérték.

Bazaltbor/Laposa - Somlai rizling 2006**** (87 pont)
Az est talán legszebb bora fiatal kora ellenére komoly meleséget, mély ízeket, szép, érett illatokat hozott a társaságba a gyenge kezdés után.

Györgykovács - Somlyói Hárslevelű 2003**** (83 pont)
Úgy tűnik, az óborokkal nem volt ezen az estén szerencsénk... A régi Györgykovácsos tételek közül messze kilógott lefelé ez a bor, amely csúcsbor minősítést is kapott a Pannon Bormustrán. 2003 száraz és kőkeményen forró év volt. A hárslevelű szereti a késői szüretet és ennek jegyeit, amelyet egy ilyen évjáratban hiába keresünk. A szép, szinte buja illatot egy nagyon egysíkú, egykedvűen sós íz követte.

Gere-Weninger Primőr Rozé 2008**** (85 pont)
Nagyszerű Márton-napi rozét bontottunk. Gyümölcsparádé, szép megjelenés.

Szt. Gaál - Cabernet Franc válogatás 2007*** (79 pont)
Ez az évjárat sem hozta vissza a 2003-ban megkedvelt Gaál borok akkori stílusát.

Lamole di Lamole - Chianti Classico Reserva 2004**** (86 pont)
Több órás dekantáláson esett át ez a tétel, Laci szerint gyümölcsszörpös illata volt. Valóban szép szedret, ribizlit, áfonyát hozott ki a borból a szellőztetés.
Ízben fás, kissé kesernyésebb, cseppet még animálisnak is mondható jegyek uralták a döntően hasonló, bogyós gyümölcsöket.

Tschida - "Sammling 88" 2000**** (81 pont)
Ez a tradicionális technológiával készült szamorodni szép, tokaji borokra emlékeztető stílusjegyekkel zárta a borkóstoló estét.

Másnap másnaposság nélkül ébredtünk, ami arra utal, hogy kezdünk mértékletes és okos borfogyasztókká válni.

Másnap a Desedát sétáltuk lényegében körbe. Szép túra volt, nagyon szép időben.

Hétfőn Ildikó még eljött hozzám. Úgy gondolta, mégis velem tart Spanyolországba. Beszélgettünk, majd még egyszer egymáséi lettünk. Keddre azonban, immár véglegesen meggondolta magát, így végül egyedül utazom Sitgesbe.
Sitges immár stabil pontja az életemnek. Sitges az útikönyvek szerint Katalónia egyik leggyönyörűbb üdülőhelye, amely két hosszú partszakasz mentén terül el, melyet középen, a város központjában a sziklaszirten emelkedő templom vág ketté.
Kiválóan lehet itt pihenni. Hatalmasakat aludni a tenger zúgására, reggel (inkább délben) kávézni a tengerre épített stég-kávézóban, ebédelni egy paella-t, vagy pizzát, este egy tapas-t, délután dominó a kaszinóban...
Egyedül nem ideális úticél. Ingerszegény. De azért így is nagyon jó lesz.
Svájcban, állandó mozgásban, fel sem tűnt az egyedüliségem. Itt, egy helyen, állandó környezetben új kihívás lesz ennek megélése.
No persze nem teljesen. Sándorral 2-3 napot biztosan együtt töltünk. Szombat reggel a tengerparton találkozunk. Egy napot majd túrázunk kocsival, egyet meg talán Barcelonában töltünk együtt. Pont jó lesz így.

A blogom írása egy éve ugyanitt kezdődött. Most, egy év után, visszatérek. Eltelt egy esztendő, tele eseményekkel, élményekkel, fejleményekkel. Bár még nincs vége, nem volt egy sikeres, pozitív év. De előre mutat. Válság, amely végre elhozza a szükséges változásokat az országunkban, és a vállalatainknál. Dolgozunk tovább.
De előtte most pihenek egyet egy csodálatos helyen (mar innen teszem fel a bejegyzest, a sitges-i netkavezobol)!!

Ha visszatértem, elmesélem, mi volt velem.
 

Szólj hozzá!


2008.11.09. 20:10 atibácsi

Rigában cél az Olimpia...

A dolgok tehát úgy alakultak, hogy csütörtöki ébredésemkor újra szingli életem egy új reggele virradt rám. Nem mondhatom, hogy nem viselt meg a dolog, csak hát annyi vihart éltünk meg együtt, és ezúttal a vihar olyan intenzívre sikerült, olyan mély sebek üttettek egymáson, ahonnan már aligha van visszaút.
Így a sors döntését, illetve a magam szerepét átgondolva, békélt lélekkel vetettem magam a nap kihívásainak medencéjébe. Aznap az angol jegybank 150, az európai 50 bázisponttal vágta a kamatot, meg volt egy esti vezetőségi ülésünk. Az edzést is át kellett tennem péntekre. Megnéztem még az este a Dominót, bár ettől semmi különleges tudással nem lettem gazdagabb, aludtam viszont egy egészségeset utána.
Pénteken egyhangú napot tudhattam magam mögött egy jó edzéssel a végén. Szombaton bevásároltam és átgondoltam a nap hátralévő részét. Oldtimer Sándor és párja tették tiszteletüket nálam. 

Rövidet sétáltunk a "szitiben", majd estére csatlakozott hozzánk egyik közös ismerősünk, akit én innen, Kaposvárról, ő még Békéscsabáról, a főiskoláról ismert.
Tündéri csemetéjük van. Jót játszottunk vele az este, közben jót dumáltunk.

Közben elfogyott egy már korábban bemutatott prosecco, majd folytattuk a sort.

Dúzsi - Rose 2007*** (76 pont)
Ez a rozé nem az a rozé. Mármint nem a kékfrankos. Ez kissé korábban jön ki, általában pár hónappal a Marci és a Fürtike, de ugyanennyivel előbb, mint az általában legszebb magyar rozé, a Dúzsi Kékfrankos alapról készülő.
Ebből a tételből már erősen elillantak, bér azért még nyomokban meg is maradtak az epres-szamócás gyümölcsjegyek, ízben szintén cukorkás-jellegtelen tételt kóstoltunk, talán fröccsként volt a legszebb.

Bock - Syrah 2005**** (88 pont)
A 2003-as csoda után a 2004-es syrah nagy csalódás volt. Csodák csak egyszer születnek, azt hiszem, hogy a 2003-as szűz szüretnél minden egyszerre jött össze egy varázsos borhoz. Itt is egyértelműek a Syrah egzotikus fűszerei, kissé kátrányos édeskéssége, medvecukros játékossága, de összességében hiányzik belőle az az elegancia és harmónia, amely ezt a bort az 5,000 Forint feletti tartományba (ahová "árazva van") kvalifikálná.

Tschida - Illmici Schilfwein 1994***** (90 pont)
A Schilfwein-t, mint kategóriát sorozatos véletlenek eredőjeként ismerhettem meg. Még szombathelyi időszakomban mesélték, hogy az igazán szép édes borok a Fertő-tó keleti szegletéből kerülnek ki (ezt én határozottan vitatom egyébként), és ajánlottak ott egy Tschida nevű termelőt. Azután Svájcból hazaúton a csodapalotából nem tudtam egy lendülettel hazajönni Kaposvárra, így megszálltam Bruck-ban, ahogyan azt el is meséltem. Ezután a Forma1 dugója az M1-esen terelt le a Fertő-tó keleti oldalára, ahol Illmic-en átautózva megláttam a Tschida feliratot.
A termelővel németül makogva értettem lassan meg, hogy ilyen néven vagy 80 család van regisztrálva a telefonkönyvben és a szerény borász aligha azonos a világhírű Tschidával.
Ez a bora a részben, de nem elégségesen töppedt, viszonylag magas cukortartalmú szőlő szárításával készül. Akkor, nyáron nem tetszett, most nagyon jól sült el. A birs és a barackjegyek kétségtelenül természetellenes összetételével, de a botritisz egyértelmű jelenlétében ajándékozott meg minket a termelő egy kiváló borral, a valaha legjobb ár-érték arányon egy ilyen kategóriában (úgy 10 EUR volt a tétel).

Giefing - Ruster Furmint Trockenbeerenauslese 2006**** (89 pont)
Nem volt jó választás ennek a természetes, bűbájos, bár kétségtelenül az előzőnél vagy 20 cukorgrammal "rövidebb" tételnek a betétele a sorba az előző után. Kétségtelen bája, trópusi gyümölcsei azért így is szép emlékeket hagytak ránk a távozó vendégek után még hátralévő este hangulatával.

Vasárnap reggel játszottunk egyet az egy éve Sándortól kapott "Őseink nyomában" c. társasjátékkal, melyet Sándor nyert meg. Ebéd előtt még megnéztük a Calzaghe-Roy Jones Jr. bokszmeccs ismétlését, ahol az első menetben padlózó, eddig veretlen, és vélhetően ezután vissza vonuló Calzaghe végül bedarálta és cipóra verte Jones-t.
Ezután ebéd, majd rövid délutáni szundikálás után a magyar hokiválogatott megtette az első lépést a kijutáshoz a téli Olimpiára. Megnyerte budapesti csoportját (a litvánok legyőzésével) és februárban, Rigában mérkőzhet Lettországgal, Olaszországgal és Ukrajnával az olimpiai kijutásért. Nem mi vagyunk az esélyesek, bár egyik ellenfél sem egyértelműen jobb nálunk. Necces lesz és vélhetően a hazaiak az esélyesek, óriási bravúr lenne a kijutás.
Szurkolunk majd nekik!!
 

Szólj hozzá!

Címkék: olimpia box sport2 domino az ovodából közéleti kávéház borleírás életvezetési tanácsok sportajánló (főleg box)


2008.11.06. 09:32 atibácsi

Búcsú Ildikótól

Felejthetetlen két hónapot és pár napot tölthettem ennek a kissé szertelen, öntörvényű hölgynek a társaságában. Általában élveztem, bár elég gyorsan elég világos lett, hogy több a különbség, mint a hasonlóság köztünk. Eddig bírtuk.

Vigyázz magadra, Ildikó! 

Szólj hozzá!

Címkék: nem kötök kompromisszumokat 40ig életvezetési tanácsok két szinglilét között